|
[Paks, 1888. január 2.]
Nagyságos Úr!
Bocsánatot kérek,
hogy szerény levelemmel fel mertem keresni, de célomat tekintve, úgy hiszem,
nagyságod meg fogja bocsátani ez igénytelen sorokat. A »Duna vidéke« c. Tolna
megyei lapban már mintegy két héttel elõbb jelezém prózámat, a »Bûn és
bûnhõdést«, melyet tiszteletem jeléül nagyságodnak ajánlottam. Engedelmet ez
ajánlásra igaz, nem kértem, de remélem, a »nemzetes uraimék« Chalupkájának egy
névbeli rokonától nagyságod el fogja fogadni s nem fogja visszautasítani a
tisztelet és szeretet eme csekély, de igaz, õszinte jelét.
De a nagyságod
nevére szóló ajánlásomnak más alapja is van.
A nagyságod munkái voltak azok, melyekbõl lelkem a szépirodalom elsõ
táplálékát merítette: a nagyságod munkái voltak azok, melyek elsõ impulzust
adtak nekem az irodalom mívelésére, nagyságod volt elsõ mesterem s a tanítvány,
úgy hiszem, nem tehet méltóbbat, mint ha elsõ zsengéjét elsõ mesterének
ítélõszéke elé bocsátja. Munkámban, igaz, van sok, mely talán nem érdemelte meg
azt, hogy irodalmunk terén világot lásson, de legyen itt mentségemre a kezdet
nehézsége, melyen mindenikünknek elõbb vagy utóbb, de egyszer csak át kell
esnie.
Prózám mintegy febr. közepéig a »Duna vidéke« c. lapban fog megjelenni,
akkor kiadóm külön kötetben adandja ki. Fogadja nagyságod a munkámat, mint
tiszteletem és szeretetem õszinte, igaz jelét, homlokán Rádai Pál ama
szavaival: »Szeretetemet, vedd lelkem adaját
Kegyesen, s ne számláld hibáját.«
(A szeretetrõl.)
Magam nagyságod jóindulatába ajánlva, maradok
Pakson, 1888. jan. 2.
Megkülönböztetett tisztelettel
alázatos szolgája
Chalupka Rezsõ
tanár
|