|
[Budapest, 1891. augusztus 27.]
Kedves Barátom!
Azt kívánjátok
tõlem (ti. a redakció), hogy most, midõn holnaptól kezdve újra a »Pesti Hírlap«
kötelékébe lépek, ezt egy episztolával tudassam a lap olvasóival.
De sehogy se
bírom eltalálni, hogy mi lehetne az efféle levélben? Magamról csak nem írhatom,
hogy egy tehetséges írótárssal szaporodtatok, pedig meg vagyok gyõzõdve, hogy
minden belépõ munkatárs tehetséges.
Más pedig mi legyen a levélben! Talán eltávozásom és
visszatérésem törtenetét szeretnétek leírva látni?
Nem érdekes az! S te különben is tudod, mi volt a távozási
indok. Nem pénz (mert hiszen pénzben te nekem többet akartál adni, mint
amennyirõl egy magyar újságíró álmodozhat), nem is politikai differenciák,
mindég helyeseltem azt a szabadelvû irányt, melyben a »Pesti Hírlap« morgott, s
nem volt szándékom ellenséges táborba menni, hanem csak más ezredbe; nem is
személyes összeférhetetlenség vitt el, mert az köztünk hosszú évtized alatt nem
volt egyszer sem.
De ha nem anyagi motívum vitt el, még kevésbé hozott az
vissza (mert magam proponáltam a kisebb tiszteletdíjat, amely régenten volt,
nem reflektálván a nagyobbra, melyet az eltávozás idején ajánlottál), hanem
visszahozott egyedül azon mérsékelt szabadelvû irány, melyet a lap vall. Kérlek
is rá, hogy ezt az irányt tartsátok meg ezentúl is. Míg ez áll, én is veletek
megyek.
Öreg íróasztalomról pedig sepertessétek le most már a
féléves port, penészt és a póknak a hálóit, ki elég meggondolatlan volt átvenni
tõlem a terrenumot, talán azon hitben, hogy soha vissza nem térek többé.
Ami volt, elmúlt.
Minden a régiben van. Csak éppen hogy a pók lett egy csalódással gazdagabb.
[Mikszáth Kálmán]
|