|
[Budapest, 1893. május]
Kedves barátom!
Miklós!
Ha már mindent
közöltél Kaszparekrõl, még egy kis epizódot hozok tudomásodra errõl a
csodálatos lublói emberrõl, aki még az én tollam alól sem akar elmúlni, mint
ahogy kijárt a sírjából is, sõt az elégetést se vette sokba, most is különbözõ
alakban tér vissza, szinte nem bírok tõle megszabadulni.
Alighogy közölve
lett a »Hol vettem Kaszpareket?« címû cikkecske, melyet most lapodban (mint a
Kaszparek legendához tartozót) te is reprodukálsz, s mely e szavakkal végzõdik:
»Most már új nevelõt és új kísértetet
kell keresni« - alighogy megjelent, mondom, e kis csevegés, másnap, amint
hazajövök délben a képviselõházból, otthon a kapunál egy csinos fiatalember
vár. Felvezetem s kérdezem tõle: mi tetszik.
- A Kaszpareket
olvastam - feleli a fiatalember félénken, csendesen.
- Igen, igen -
vágok közbe. - Ön alkalmasint Matirkó úr, akit forrásul használtam? Tessék
helyet foglalni.
- Nem, kérem, én
nevelõ vagyok.
- Nevelõ? Hát
mivel szolgálhatok?
- Nevelõt
méltóztatik keresni.
- Én? Nevelõt? -
néztem rá csodálkozva. Nem szóltam én errõl senkinek.
- Itt van megírva
- s elém teszi említett cikkem e két sorát: »Új nevelõt és kísértetet kell
keresnem«.
Zavarba jöttem.
Csakugyan azt írtam tréfából. Már éppen mentegetõzni akartam, hogy az csak
afféle írói ornamentika volt, de mégis restelltem, hogy egy tréfáért annyit
ácsorgott az a szegény fiatalember. Ej, megmaradok a komolyságnál....
- Igen, igen -
mondom -, dehát a kísértet hol van? El tetszett azt is hozni?
Erre zavartan
tagolá:
- Nem, nem. Csak
magam vagyok.
- Nagyon, nagyon
sajnálom - feleltem kedvetlenül -, mert a nevelõ együtt kellene a kísértettel.
Hiszen tetszett olvasni a cikkben.
A fiatal ember
szomorú szemeivel rámnézett, s aztán mintha belátná, hogy igazam lehet,
»persze, persze« motyogta halkan, alig érthetõen és lehorgasztott fejjel
eltávozott.
És vele,
reménylem, ezúttal örökre eltûnt Kaszparek is. Ámbár még lehetne róla egyetmást
írni.
De hidd meg, hogy
az én lustaságom erõsebben tartja õt lefogva, mint ördöngõs fehér lovának
szõrszálai.
Igaz barátod
Mikszáth Kálmán
|