|
[Budapest, 1897. március 21.]
Kedves barátom!
Megkaptam a bort
a múltkor, az isten áldja meg azokat a becsületes filoxerákat, akik elég
ildomosak voltak tégedet elkerülni. Írod, hogy én is küldjek valamit abból, ami
az én íróasztalomon termett.
Hát küldök.
Ezeket a történeteket küldöm. Nem én írtam, de
a z é n í r ó a s z t a l o m o n t e r m e t t e k, mert a sógorném írta ittlétekor az én
asztalomon. Ha én írtam volna, nem dicsérhetném. Miután pedig õ írta, nem
szidhatom.
Hanem azt az
egyet megjegyzem, hogy a porontyaim igen jól mulattak rajtok és úgy hallgatták,
de úgy hallgatták tátott szájjal és nyitott merev szemekkel, hogy a pilláik se
mozdultak.
Az én sógorném
ugyanis nem egyébért írja a történeteit - csak õnekik. Este mesélnie kell:
napközben kénytelen kigondolni s leírni a történeteit s minden meséjéért kap a
gyerekektõl három-három csókot; ha nagyon jó a mese, hat csókot.
Hát annyit
mondhatok neked, hogy ezek csupa hat csókos történetek.
Nyilván sok dolgot
közöltél már hosszú szerkesztõi pályád alatt, ami százezer embernek volt írva,
de csak kettõnek-háromnak kellett, vagy annyinak se; próbálj most egy olyat
közölni, ami csak két kis kölyöknek van írva, - hátha ez fog tetszeni százaknak
és százaknak.
Egyébiránt én
magam is már nem sokára elõrukkolok a
Megromlott állás-sal, melyet
egyenesen neked írok. Diákok és »tanügyi bácsik« fognak benne szerepelni.
Szeretõ barátod
Mikszáth Kálmán
|