219.

DR. JÓSA ANDRÁS - MK-NAK

[Nyíregyháza, 1898. január 8. után]

Nyílt levél Mikszáth Kálmán úrhoz

Kállay Ákos, aki 1867 óta kedves sógorom volt, és akinek fõ jellemvonása: végtelen jóságán és dinasztikus érzelmein kívül a lángoló hazaszeretetben és hazánk önállóságának békés úton való kivívatásának rendületlen hitében magaslott ki, és aki hazánk ellenségein kívül mindenkit szeretett: - nagy vagyonát nem szorongatta görcsösen markába, hanem folyton nyitva tartotta erszényét a szegények, betegek nyomorának enyhítésére; és hazánk függetlenségének vívása érdekében több anyagi áldozatot hozott talán, mint akik emlékének folyó hó 6-án felolvasott gúnyolásán kacagtak; - aki Böszörményi Lászlót hatalmas, köztiszteletben álló de más politikai nézeten levõ jelöltnek ellenében két ízben választatta meg országos képviselõnek, anélkül, hogy az általa perhorrescált undorító lélekvásárlást ûzte volna, hanem csupán a fuvarkölt­ségeket fedezte és itatás kizárásával, vendégszeretõ házában tisztességes lakomával látta el a képviselõválasztókat; aki két cikluson át (1869-1875) nem mint felszólaló, hanem - Ábrányi Kornél szerint - mint fontos kérdésekben beszélõ képviselõ is - a vele egy politikai nézetet valló férfiaknak elismerését és tiszteletét vívta ki; aki nem egyedül ugyan, de nagyrészben saját áldozatkészségébõl tette lehetõvé, hogy a mártírhalált szenvedett Böszörményi László szerkesztõje lehetett az elsõ függetlenséget hirdetõ magyar lapnak; - aki, tudomásom szerint 10.000 frt-ot adott, elkönyvelés kötelezettsége nélkül azon célra, hogy a »Magyar Újság« politikai napilap megszilárdulhasson és az »Egyetértés«-t néhány ezer forinttal támogatta; aki lánglelkû idealista volt és legfeljebb csak bosszankodni, de gyûlölni nem tudott: ez a Kállay Ákos, mint honfoglaló õseink Ubul nemzetségének elösmert utóda - és ivadéka azon Kállayaknak, kik a mohácsi csatában estek el, és azon Kállay Jánosnak is, akit nagy Mátyás királyunk legjobb barátai közé sorozott, - méltán lehetett arisztokrata; de õ olyan arisztokrata volt, aki a demokráciát, a népuralmat nem tévesztette össze a demagógiával, és aki fel akarta a néptömeget az õ fennkölt lelkületéhez emelni, de nem azokhoz leszállni.

Ezen nagylelkû férfiúnak, akit Kossuth Lajos a ceglédi 100-as küldöttség tagjai közül kiváló barátsággal fogadott, s ennek jeléül egy sajátkezûleg magból nevelt szõlõcsemetét adott emlékül, melyet kertemben ma is kegyelettel gondozok; - aki egész életén át mindenki elõtt szeretet, tisztelet és becsülés tárgya volt, akinek jóságos szemeit én fogtam le örök álomra, kívánva neki örök nyugodalmat is: méltán megkívánhatta, hogy hagyják meg neki ezt, mint az életnek hulladékát.

Sírját, emlékét tisztelettel, kalapleemeléssel üdvözli aki életében ösmerte. - Alig láttam sírján hervadt koszorút.

És most Mikszáth Kálmán, a hírneves író, akinek biztosan elég esztétikai, etikai és hazafiúi érzelmei vannak, ahelyett; hogy az ifjúságnak Kállay Ákosban egy igaz hazafi példányképét tüntetné fel, a férfiasság egyik attribútumánál, a bajuszánál fogva kiráncigálja õt megszentelt sírjából, és dobálja, mint egy clownot a cirkusz porondján, legfeljebb talán csak azért, hogy néhány - a fin de siècle színvonalán álló - egyént egy negyedórára megnevettessen.

Mikszáth Kálmán úr mindenekelõtt rostájába rak egynéhány Kállayt.

Az elsõvel leütteti a feleségének a nyakát, pedig ez nem Kállay hanem Krucsay alispán volt, aki hûtlen nejét, Tolvaj Borbálát a múlt században fejeztette le Kisvárdában. A pallost most én õrzöm a Szabolcs-megyei Múzeumban.

Kállay Miklós alispánról azt állítja, hogy az alispánságot, melyet haláláig megtartott - azon kijelentéssel fogadta el, ha egyetlen szavazat sem lesz ellene.

Ez igaz. - De nem áll az, hogy az esetleg ellene szavazónak valaki életét fenyegette volna.

Kállay Miklóst Jókai és Vas Gereben örökítették meg, de nem úgy, mint Mikszáth Kálmán Kállay Ákost akarta.

A harmadik Kállay, akit a rostájába dobott, Kállay Kristóf kamarás, aki mag nélkül halt el, és testvére volt, volt fõispánunk, Kállay András nagyatyjának.

Igen jó kedélyû szellemes tréfás ember volt, akinek viselt dolgai és élcei egy könyvbe vannak összegyûjtve, amely amint gondolom, jelenleg Kállay Albert szegedi fõispán birtokában van. A gyûrû-história egyike lehet tréfás elbeszéléseinek.

A negyedik Kállayról tudja Mikszáth Kálmán úr, hogy dohánytermelési engedélyt nem akart respektálni honfoglalásból származó birtokán. Errõl mi semmit sem tudunk. A magyar felfogás illusztrálása azonban nem volna érdektelen, ha forrását megnevezné.

Egy ötödik Kállayról is beszél, mint fehér szerecsenrõl, de ezt nem ugráltatja a cirkuszban. Ez a fehér szerecsen néven ösmert és általunk szeretett Kállay János képviselõ volt, akivel szemben Mikszáth Kálmán úr igaz baráti érzülettel viselkedett. Ezt az egyet nem bántja.

Amiket pedig a bohózat fõalakjáról, megboldogult Kállay Ákosról - mondott, csak kificamított tényeken alapszik.

Igaz az, hogy az a párt, melyhez Mikszáth úr tartozik, gabonát termeszt, természetesen elsõ sorban - mint minden gazda - magának. Az is igaz, hogy a túlsó oldalon virágot termelnek, de minden virág magot hoz  - s ha a virág elhervad is, elõbb-utóbb ki fog kelni magva. A virág­termelõ a jövõt, a gabonatermelõ a mai napot szolgálja.

Igaz, hogy Kállay Ákos párszor körülsodorhatta bajuszát füle körül; de hiszen ha ez nevetsé­ges, nevetséges az is, ha egy nõnek hosszú haja van.

A hosszú bajuszt a hosszú nõi hajjal a szellemi képességek kedvezõtlen barometerjének Mikszáth Kálmán úron kívül eddig még senki nem hangoztatta.

Az is igaz, hogy Szerencsen egy pár atyafi megbámulván annak igaz voltát, Ákos sógorom bajuszát, nem csak tudakozták, de meg is nézték a bajuszát, talán még fogadtak is egymással, de azt nem hiszem, hogy valaki merészkedett volna ízetlen tréfa tárgyává tenni, mert mennyire õt ismertem, még ha én tettem volna is azt - aki pedig szívében ültem -, olyant vágott volna a kezemre, hogy ma is éreztem volna a zsibbadását.

Hogy ellopták-e bõröndjét? nem tudom ugyan, de nem lehetetlen. Haláláig tetõtõl talpig úr lévén nem cipelte batyuját hátán, tehát könnyen elsikkadhatott. Lehet, hogy talán díszmagyar is volt bõröndjében, mert hiszen telt volna tõle nem egyre, de sokra is. Én azonban 1894. évben bekövetkezett haláláig mindig egyszerû magyar viseletben, de díszmagyarban sohasem láttam. Az is igaz, hogy a magyar függetlenség zászlósait, Rákóczit és Kossuth Lajost bálványozta, de hiszen vagyunk ilyenek többen is, akik nem kommandóra gondolkozunk.

Kuruc Kállay Ákos bálványozta Rákóczit. Ugyan melyik magyar merne hencegni a labanc elõnévvel, még ha lelkében az is volna?

Azon zöld ágat, melyet Ákos sógorom Borsiból hozott, mai napig is kegyelettel õrzik. Ez bizony nem bizonyítja azt, hogy »Ugyan eredj a Rákócziddal«. Ott volt õ Borsiban; ha nem dísz­magyarban is. Arról azonban meg vagyok gyõzõdve, hogy frakkban még a mennyország kapuján sem kopogtatott volna.

Hogy Mikszáth Kálmán úr Kállay Ákossal az országgyûlésen szemben ült volna, anakroniz­mus, ha csak Mikszáth úr a karzaton nem ült. Mikszáth úr, ha jól tudom - csak 1887. évben lett országgyûlési képviselõvé Erdélyben Ilyefalván megválasztva, tehát mint képviselõ Kállay Ákossal nem is találkozhatott.

Kállay Ákos 1869-1875. évig volt országgyûlési képviselõ, amit az »Egyetértés« tagadott ugyan egyik számában, a másikban azonban meg volt a »mea culpa«, tehát az elsõ közleményt olyan valaki írhatta, aki még csecsemõ volt akkor, mikor már Kállay Ákos egyik dajkája volt az »Egyetértés«-nek.

Kállay Ákossal Mikszáth Kálmán úr találkozhatott ugyan, társaloghatott is vele órákig, de nem ösmerhette, mert különben nem öltöztette volna fel bajazzónak és nem igyekezett volna sárba tiporni egy puritán jellemû embernek emlékét.

Szabolcs vármegyében, ott ahol Kállay Ákosnak kristálytiszta jellemét s önzetlen áldozatkész hazafiságát, lojalitását mindenki ösmeri, általános botránkozást szült a »Five o’clock« tea estélyen ilyen módon történt bemutatása.

A licentia poeticának sem szabad határtalannak lenni.

Dr. Jósa András