|
[Budapest, 1898. január 12.]
[Fejléc:]
Országos Hírlap szerkesztõsége
Fõszerkesztõ:
Mikszáth Kálmán
Felelõs
szerkesztõ: Lipcsey Ádám
Szerkesztõség és
kiadóhivatal:
Budapest VIII.
ker. József körút 65.
Nagyságos uram!
Igen örülök, hogy
írni méltóztatott, hogy ezáltal alkalmam van legalább Önt meggyõzni arról, hogy
tévedésben méltóztatnak lenni.
Ha történelmet
írnék, ez esetben igaza volna a megjegyzéseiben; ámbár történelem sincs olyan,
amelyben a megrajzolt alak hasonlítana az igazihoz. De én nem írtam
történelmet. És a fölhozott alakok se történelmiek.
A történeti
beszélyben már tetszés szerint lehet bánni az alakokkal, csak a háttérnek kell
igaznak lenni. Például nem mondhatom, hogy a keresztes hadjáratok Mátyás alatt;
voltak - de szabad egy Forgáchal [!] annak történnie Mátyás alatt, ami vele
esetleg II. Endre alatt történt.
Megírhatom, hogy
ennek vagy annak az Árpádházi királynak fia volt, ha nem volt is fia, de nem
festhetem úgy az országot, hogy abban a törökök garázdálkodtak.
Ez a történeti
elbeszélés kelléke.
De én nem írtam
történeti elbeszélést sem, hanem egy kis útikalandot, ahol tetszés szerint
mondhatok mindent, ami nekem tetszik. Ebben csak egy szabály van, hogy
lehetséges-e, hogy ilyen ember élt valaha.
Megengedem, hogy
egy csöppet sem volt igazam, jól tudom, hogy az a Kállay nem létezett, amelyik
a feleségét lefejezte, Kristófról sem tudom, hogy létezett-e, sõt amikor az
Egyetértés azt írta, hogy Kállay Ákos se létezett, azt én meg se cáfoltam, mert
az teljesen mindegy, létezett-e vagy nem, a kérdés csak az, hogy képzelhetõk-e
ilyen demokraták
A kis beszélyke
bizonyára nem valami epochális munka, egy anekdota elmesélése az egész, de az,
hogy igazán történtek-e ily dolgok a Kállayakkal vagy nem, az nem vonhat le
belõle semmit. Hiszen éppen úgy írhattam volna, hogy a Palásthyakkal vagy
Gernyeszegiekkel (szóval valami álnevet) történt mindez, s a beszély éppen
annyit érne, mint ér most, mert ebben csak az elõadás elevensége és könnyedsége
a döntõ, a név semmi. Jókai „magyar nábobja” nem lenne jobb, ha Wandlheimot
veszi Kárpáthy helyett.
Azért tehát tisztelve a család érzékenységét, amennyiben
valamikor esetleg összes munkáim közé ez apróságot is fölvenné a kiadóm,
gondolkodom róla már eleve, hogy a Kállayak helyett valamely más név álljon ott. Ennyit örömmel teszek meg nagyságod
levele folytán. Kár, hogy a többire nézve nem segíthetek, mert igen szívesen
mondtam volna le a Kállay névrõl (miután éppen néhány millió név áll
rendelkezésemre), ha csak sejthettem volna is, hogy a családból, melyhez engem
sok tisztelet és szeretet csatol, ezt így fogja fel valaki.
Egyébiránt, hogy
mennyire hibásan fogja fel Nagyságod a dolgot, egy példával legyen szabad
megvilágítanom. Azt tetszik mondani, hogy Kristóf nem olyan alak volt és nem is
volt olyan gyûrûje, mert sohase méltóztatott látni.
Igen, jól van, de
nem ez a lényeges, mert ha az igazságot keresnõk, hát itt a császárnõ volna a
lényeges, aki olyan bolondot át nem üzenhet az udvarmesterétõl, hogy fordítsa
az illetõ úr befelé a gyûrûje kövét. És különben is I. Ferenc nejérõl tudva
van, hogy egész élete folyamán nem volt színházban. Mindamellett igen
nevetséges lenne, ha most egy udvari
történész nyilatkoznék erre - mert hiszen éppen az a tréfa benne, hogy azon
királynõ nem volt a színházban, tehát egyáltalában lényegtelen, hogy volt-e
Kállay Kristófnak valamelyes gyûrûje, vagy élt-e Kállay Kristóf nevû úr valaha
- minthogy ez esetet mint meg nem
történtet, <venné> mint eldicsekedett valótlanságot kívánja vétetni a
szerzõ.
Dickens õrnagyai,
akik azt mesélik, hegy a Yorki herceggel így voltak per tu, eleven húsból és
vérbõl való alakok, s igen komikus lenne, ha a Yorki kir. herceg
kinyilatkoztatná, hogy õ sohase volt semmilyen õrnagyokkal per tu - ez a
Dickens alakjain nem rontana, csak a Yorki herceg irodalmi felfogását
tüntethetné fel rossz színben.
De igen sokat
lehetne még errõl írni. Félek azonban, tételemet úgysem tudnám Nagyságoddal
szemben érvényesíteni s így inkább megadom magamat, kijelentve, hogy semmi rosszakarat,
vagy kellemetlenkedési viszketeg nem vezetett abban, hogy hõsömnek nem Tóth
Ákos vagy Szabó Ákos nevet adtam, hanem egy nagytekintélyû család nevét. Mert
nézetem az volt hogy minden emlegetés csak fényt és zománcot kölcsönöz egy
családnak, minél inkább él és szerepel a nemzet irodalmában is.
Maradtam
egyébiránt Nagyságod õszinte tisztelõje
Bpest. jan. 12.
898.
Mikszáth Kálmán
|