|
[Budapest, 1899. október 8.]
Kedves
barátom! Crillon lovagot kinevették, hogy mikor a XIV. Lajos ebédlõjében
Krisztus fölfeszítésérõl volt szó, fölkiáltott: »Ha én ott lettem volna, nem
engedem a dolgot.« Én hát nem egészen merem mondani, hogy nem engedtem volna be
a Pesti Hírlap tárcájába, ha ott lettem volna a »Lloyd klubból« szóló két
közleményt - de a habitust, amelyben megjelent, mindenesetre kifogásoltam
volna.
Szó ami
szó, bár már magam is sokszor írtam és még fogok is e lapokon, igen szubtilis,
kényes témának tartom s ex principio nem helyeslem, hogy egy párt belsõ élete künn a fórumon
pertraktáltassék. A klub nézetem szerint egy család. Ott függönyök vannak az
ablakon. A politikus ingujjban jár (némelyik a nadrágját is leveti addig, míg
másikat húznak rá), s joga van ilyenkor be nem bocsátani a fotografust, aki le
akarja fényképezni.
A klub más
elbírálás alá esik, mint a képviselõház. Ott az intimus léhaságok a legjobb
tárcaírói anyag - itt ellenben csak a kihatásaikban komoly érdekû eseményekhez
szabad nyúlni. Hiszen világossá teszi ezt egy, a magánéletbõl vett példa.
Szabad megírni X. kisasszonyról mindent, ha megmérgezi magát vagy ha színpadon
van; de nem szabad hû leírást adni róla, ha a fürdõkádban van.
Mindamellett
igen csalódnál, t. barátom, ha azt hinnéd; hogy én a világjavításra adtam
magam. - Nem bánom én, akármit írnak az emberek, akármirõl és akárhogy. Sõt nem
kifogásolnám a »Lloyd klubból« címû közleményeket se, akár flirtel, akár
kellemetlenkedik nagyokkal és kicsinyekkel az írójuk, ha ott volna alatta, hogy
ki teszi, vagy ha nem úgy festene a dolog (a laikusok elõtt), mintha én írtam
volna a két közleményt, aki pedig a mostani ülésszak alatt még a lábamat se
tettem be a klubba.
Azért fest
pedig úgy a dolog, mert a Pesti Hírlap íróemberei közt magam vagyok szabadelvûpárti
képviselõ s mert azok a betûk (melyekkel a cikkek szedettek), azon a helyen
(ahol a cikkek megjelentek), kizárólag engem jelentettek szinte két évtizeden
keresztül; - így a jel és a név hiánya [ellenére] is.
Szóval ez
az én ruhám volt, s ma is a magaménak tartom. Képzelheted, milyen kellemetlen,
ha az ember másnak a ruhájában van! - épp olyan rossz érzés, ha más valaki van
a saját ruhánkban.
Kisdiák
koromban egyszer korán reggel befeküdt az ágyamba egy odatévedt diákpajtás,
fölvette a hálóingemet és hortyogott. Nem mertem felzavarni, mert erõsebbnek
látszott nálamnál, de miután restelltem a hortyogást (amirõl a néni azt mondta,
hogy nem szép dolog), és nehogy nekem tulajdonítsák, akik az ajtó elõtt
elmennek, egyszerûen felírtam krétával az ajtóra: »Nem én alszom odabent, én
már játszom«.
Én a jelen
szituációban sem tudok okosabbat. Kérlek tehát tisztelt barátom, írasd ki
valamely módon lapunkban, hogy a »Lloyd klubból« címû közleményeket nem én
írtam - hogy »nem én játszom ott; én még alszom«.
Mikszáth
U.i. A kis
regényt, »Egy éj az Aranybogárban«, ma fejeztem be a »Pesti Hírlap« naptára számára.
|