[Budapest, 1903. febr. 22.]
Fogaras jelene és
jövõje
[Levél a
szerkesztõhöz]
Egy vidék lap
nélkül úgyszólván olyan, mint a néma, aki nem tud fájdalmának, örömeinek,
bajainak hangot adni; pedig a legnagyobb orvos is, mikor a bajt gyógyítja,
magától a betegtõl is akarja hallani, hol fáj, mije fáj, s csak ezután meri
megállapítani a diagnózist. Ez okból örömmel üdvözlöm az új lapot, mely
remélem - hû tükre lesz az ottani társadalomnak. Azonban hátránya is van a
dolognak, mert a szegény ember könnyebben viseli el a szegénységét, ha
folytonosan nem látja a tükörbõl a szakadozott ruháit és a saját bozontos
elkeseredett arcát.
Egy lapra
kétségen kívül nehéz, de szép feladat vár Fogarason, ha helyes eszközöket
használ és nemes célokat tûz ki s azokat komoly mérséklettel szolgálja; ha
eleveníti a társadalmat, fölpiszkálja a szunnyadó erõket s tevékenységre
ösztökéli; ha feltárja a létezõ bajokat - de ha nem csinál újakat õ maga is,
ami a vidéki lapokkal gyakran megtörténik, hogy fölzavarják a jótékony békét,
kivált ahol több nemzetiség van.
Ami a közbajokat
illeti, azokra kétségtelenül az az axióma áll, hogy amely bajokat könnyû
felösmerni, azokat nehéz gyógyítani - amelyeket ellenben nehéz felösmerni,
azokat könnyû orvosolni. Így pl. Fogaras megye legnagyobb baját, a
szegénységet, könnyû felösmerni, minél fogva gyógyítása a legnagyobb
nehézségekbe ütközik; még szinte a fantáziát is igénybe kellene venni ehhez a
kúrához. Szükséges lenne elsõsorban az Olt szabályozása. Nagy tõkék, ipari vállalatok,
gyárak kellenének e vidékre, hogy a munkás kéz és a föld; termékeinek becse
emelkedjék s a nagyobb jólét forrása legyen. De hát honnan jönnének ezek a
tõkék, ezek a gyárak? Az Aladin csodalámpájának szellemei már beszüntették
fürge szolgálatkészségüket.
Azért hát a helyi
sajtónak nem az ilyen könnyen fölismerhetõ, sõt el sem titkolható bajok
föltárása a feladata (mert a köhögést és a szegénységet úgyis mindenki
észreveszi). Ezen az utóbbin segíteni csak szerencsés véletlenek képesek, vagy
csodák. Hanem a nehezen fölismerhetõ bajok megfigyelésével okozhatnak hasznot,
mert ezeken a jóakarat könnyen segíthet. Ami pedig megvan Fogarassal szemben
úgy a kormánykörökben, mint a magyar parlament és társadalom egyéb rétegeiben
is.
Ez a jóakarat a
mi kincsesföldünk, ezt kell okosan fölhasználni, de nem kimeríteni, sõt
kímélni, öregbíteni az irántunk való rokonszenvet. Ennek pedig az az útja, hogy
nem másoktól kell mindent várni, hanem mozogjon maga a megye, illetve a község
is, és tudjon áldozni azon eszközök megteremtésére, melyek a fokozatos
emelkedés forrásai.
A szellemi és
anyagi emelkedésnek pedig a legfõbb három követelménye:
Az egyik a béke a
magyarok és a nemzetiségek közt, melyet a megye most élõ faktorai dicséretes
mérséklettel és önmegtagadással létrehoztak.
A másik: a
közélet tisztasága, melyre nagy energiával törekedni kell. Mert csak a tiszta
és friss levegõben van igazi fejlõdés.
A harmadik: a
társadalom összmûködése. Sok széthúzó ember nagy gyengeség: kevés egy célra
tartó ember is nagy erõ velök szemben. Hát még a sok egy célra tartó ember!
E három irányban
legyen résen az új lap, ha missziót akar betölteni; ne nyúljon hozzá a békéhez
zavaró tollal, ébresztgesse a társadalmat, és ügyeljen a közélet tisztaságára,
de sohase a személyeket nézze, hanem a dolgokat. A spanyol kardokon olvastam a
következõ feliratot: »Ok nélkül ki ne ránts, becsülettel tégy a hüvelybe.« Bár
minden hírlapíró rávésetné a tollára: »Ok nélkül be ne márts a tintába, és
becsülettel tégy vissza asztalodra, mint olyat, aki az igazságot szolgáltam.«
Annyival is
inkább vár nagy és nemes feladat Fogaras új organumára, mert tény, hogy Fogaras
megye helyzete kényesebb, mint általában némely más megyéké. Hiszen némely
megyék azt is gondolhatják, amit Mátyás király restjei: »Ha kellünk az
országnak, hát legyen ránk gondja s ha az ország virulni fog, mi is
fölpezsdülünk.« Ámbár ez is csak önáltató frázis, mert a szív egészségesen
lüktethet, s az egyes testtagok ennek dacára sorvadhatnak. De ha megállna is ez
az okoskodás egyebütt, Fogaras primipilusainak nem lehet a szívük teljesen
aggodalommentes a jövõre nézve s kötelességük preventíve dolgozni bizonyos
esélyek bekövetkezésének meggátlására.
Semmi titok se
lehet abban, hogy a közigazgatás megoldandó nagy feladatainak sorrendjében a
megyerendezés kérdése is bennfoglaltatik, s ahhoz se kell prófétai tehetség,
hogy egypár erdélyi megye e szabályozások és kikerekítések kapcsán el fog tûnni
örökre, Isten mentsen meg attól, hogy Fogaras ezek között legyen. De ha
komolyan szeretjük fészkünket, lehetetlen, hogy a Damokles-kard gondolata ne
nyugtalanítson.
Könnyelmûségre
mutatna, ha ez a nyugtalanság nem jelentkeznék. Az okos politika: a bajok
elõrevetõdõ árnyékát meglátni s kitérni elõlök, hiszen még ki lehet kerülni.
Lehet, hogy az
idõ még messze van; lehet az is, hogy már közel van, talán még én leszek a
vármegye egyik képviselõje, talán más, nálamnál erõsebb ember, de az bizonyos
hogy nagy elõrelátási hiány volna azzal a Pató Pál-féle filozófiával várni be
azt, hogy »iszen majd felmegy egy kérõ deputáció annak idején a
belügyminiszterhez és majd közbevetik magukat a képviselõink«.
Nem emberekre,
nem protekciókra, nem jóakaratokra (ezek mind csak hajszálak) kell fölépíteni a
jövendõt, hanem bástyákra, instituciókra. S itt fõleg Fogaras városának jut
nagy szerep. Fogarast, a vármegye szívét kell fölsegíteni, fölemelni,
fölvirágoztatni utánjárással, áldozatokkal, ernyedetlen munkával, téglát
téglára rakni, morzsát morzsához tenni, míg végre olyan megyei empórium lesz,
hogy egész természetes úton is egy nagy területnek a gyúpontja, amelybõl messze
kiszármazik a vérkeringés.
Mert ha aztán
mindazok a vármegyék, amelyek a kikerekítés vagy a földarabolás esélyeiben
dolgoznak, meg fognak jelenni deputációkkal és képviselõikkel a miniszteri
audienciákon, ahol a megyék új mappája készül: a sok pro és kontra érv mind
puszta szószátyársággá válik a nagy versenyben - hanem dönteni fog a városok
ereje.
Merem mondani,
hogy Fogaras városa jó úton van célja felé, de még a haladás elején. Tovább
kell menni a megkezdett úton. Nagy dolgokat persze nem lehet kívánni
(egyetemet, kir. táblát nem kívánhat), de kis dolgokat kell megcsinálni, amiket
lehet - azok majd maguktól odahúzzák a nagy dolgokat.
Lehetõvé kell
tenni, hogy a pénzügyi igazgatóság minél elõbb odajöjjön; ki kell építeni
áldozatokkal a felek-fogarasi vasútvonalat. Különösen súlyt tudnék fektetni egy
kis kulturális haladásra is; egy városi könyvtárt kellene szerezni, egy nyári
színkört építeni, hogy a lélek is megtalálja a maga táplálékát Fogarason.
Jól tudom én azt,
hogy századok mulasztását rövid idõ alatt pótolni alig lehet; azt is tudom,
hogy egy generáció nem bír meg annyi terhet és hogy a haladás mindenütt
nemzedékek mûve. De másfelõl érzem a kötelességet, nyíltan megmondani, hogy egy
kis erõfeszítés sohase lehetne olyan gyümölcsözõ, mint éppen most. Mert ránk
nézve az elsõ fõtörekvés az, hogy egyáltalán megéljünk.
Az aztán csak a
mellék-kérdés, hogy jól megéljünk.
Mikszáth Kálmán
|