[Budapest, 1903 őszén]
[Töredéklevél]
A szobor eszméjét
nem kell elejteni. Nagy szegénység a magyar kultúrtörténetben, hogy nincsenek
benne asszonyok. Olyan üres nélkülök ez a kultúrtörténet és olyan szomorú, mint
egy ház, ahol nem suhog asszonyi szoknya. Csodálom, hogy a jelenkor azt nem
szégyenli. A mi asszonyaink élete közönségesen ott végzõdik, mikor az utolsó
ember is meghal, aki vele együtt bálozott, vagy aki az asztalánál evett.
Egy ezeréves
nemzet, és nincs benne az asszonyoknak egyéb nyoma, mint az a bizonyosság, hogy
lenniök kellett, mert a férfiak tõlük születtek. Egyéb alig van. Némi nevet
Lorántffy Zsuzsánna és Bohusné hagyott. Csakis õk. Mert Zrínyi Ilona és Széchy
Mária nem az asszonykvalitások csúcspontjai, hanem a férfikvalitások
szurrogátumai (pótférfiak).
Most aztán támad
egy asszony, Veres Pálné, aki a semmibõl alkotott valamit, szellemével, nagy
lelkének energiájával, a közöny százfejû sárkányának letiprásával, szóval egy
olyan asszony, aki egy szobor erejéig megnõtt.
Hiszen, ha nem
volna egy ilyen asszonyalak, ki kellene gondolni egyet, mint ahogy egyebütt is
vannak nagy alakjai valamely kornak, melyeket egy késõbbi kor mesterségesen
fújt fel nagyokká, mert a szobrok nem annak készülnek, akit ábrázolnak, hanem a
jövõ generációnak, akinek a szoborban meg van adva a minta, melyhez
hasonlítsanak. Hogy a minta a valóság után van-e véve, vagy kigondolt, az
mindegy.
A valóság valóság
marad minden körülmények közt. Mondjuk a legrosszabb esélyt, hogy nem fog
begyûlni a szoborköltség. Szégyen lesz-e ez és kinek? Hiszen Mátyás királyra is
csak három vagy négy század után, hetven év alatt gyûlt egybe a szobor
költsége, azaz, hogy még most se gyûlt be, mert még nincs kifizetve. Kisebb
lett-e ezért Mátyás király?
Már magában ez a
mostani mozgalom (még ha meghiúsulna is) emeli némileg úgy Veres Pálnét, mint
élõ hölgy tisztelõit, mert már az a tény, hogy szó volt szoboremelésrõl figyelmezteti
a jelenkort és az utókort: »álljatok meg emberek, itt valaminek lenni kell,
mert csoportosulás van«.
Mint ahogy a
köznapi életben figyelmesekké leszünk olyan helyen, ahol sokaság verõdik össze,
Veres Pálnéra tehát már e mozgalom (s meghiúsulás esetén a híre) rávezeti az
utókort, hogy figyelmesebben vizsgálja õt. Ezzel a mozgalommal, úgyszólván, be
van adva a fellebbezés az utókorhoz, hol nem vesztheti el pörét.
Én különben
hiszem, hogy sikerülni fog a dolog egészen, de hogy részben sikerülni fog, azt
tudom. Legrosszabb esetben tehát marad egy töredék összeg, egy pár ezer forint,
»Veres Pálné szoboralap«, mellyel okvetlenül célt érünk. Vagy úgy, hogy jobb
idõben, jobb nemzedék kiegészíti az összeget, vagy úgy, hogy valamely, az õ
mûködésével rokon kultúrpalota emelésénél a megmaradt összeget odacsatoljuk
annak a költségeihez, azon föltétellel, hogy azt Veres Pálné szobrával
ékesítsék, akár a bejáratnál kívül, akár pedig, ha kisebb lesz az összeg, magán
az épület homlokzatán is megelégszünk az õ szobrával a többi nagy
kultúrharcosok társaságában.
Mikszáth Kálmán.
|