|
[Budapest, 1904. február 20.]
Tisztelt és
kedves barátom!
Az Újság január
31-iki számában azt írtad, hogy a lapot nem Tisza Istvánnak, hanem nekem
csináljátok. Mi tagadás benne, kissé megijesztett a dedikációval járó erkölcsi
felelõsség. Eszembe jutott a Matlekovics Sándor esete. Õt azzal tisztelte meg a
fiumei Adria-társaság, hogy egyik nagygõzösét az õ nevére keresztelte. Egyszer
aztán lenn sétált a kegyelmes úr az Adamics-mólón és hallja, amint egyik matróz
odaszól a másiknak: Ördög bújjon abba a Matlekovics Sándorba, sohasem tud
idejében hazacihelõdni! (Olaszul még csúnyábban hangzik.)
Akármit mondjatok
is, az ilyesmi sohasem kellemes. Hiszen szép dolog, ha mostanában azt hallom a
szegedi Kassban: Okosan ír a Pálffy Ferenc lapja! De hogy leszünk ha egyszer
majd így szólnak a civisek: Bolondokat beszél a Pálffy uram Újság-a!
Hanem most
egészen másról van szó. Ha már a nyakamba kötötted a kolompot, hát hadd
zörgessem egy kicsit!
Azt olvasom a mai
Újság-unkban: »... a legutóbbi orosz-török háború is azzal végzõdött, hogy a kozákok
a Márványtengerben itatták meg a lovaikat.« Az ég szerelmére kérlek, Kálmán,
telegrafáljátok meg tüstént a muszka cárnak, hogy a kozák-lovak elvbõl nem
isznak tengervizet! És õk nem úgy vannak az elvükkel, mint a szofták a
pezsgõvel, õk igazán utálják. Úgy látszik itt a Romanov-dinasztiának egy
végzetes tévedésérõl van szó, melyet nem mernek eloszlatni a pétervári
udvaroncok. Hát ezért folyt annyi vér a Sipka-szorosnál és Plevnánál! Ezért
mondott annyi dikciót Szücs Pátri! Hátha a japán háborúba is csak azért ment
bele a cár, mert most meg a Sárga-tengerben akarja megitatni azokat a bizonyos
kozák-lovakat? Elgondolni is szörnyû! De ha megtudja, hogy a sós víz nemcsak a
lónak, de a kutyának se kell, akkor talán megbékül még a mikádóval.
Ugyancsak a mi
lapunkban olvastam A díszkeresztény címû
mulatságos cikket is. Szerinte a lipótvárosi társaság megkívánja a maga
házikeresztényétõl, hogy: »legyen árja
egészen«.
Hát nagyon szép
dolog a lipótvárosiaktól, hogy tolerálják a keresztényt, de bizony nem szép tõlük,
hogy válogatnak benne, és hogy a magyarja nem, csak a Lueger-fajtája kell
nekik. Az árja indogermán, tehát
minden, csak éppen nem magyar.
A
Schõnerer-Wolf-féle etnográfia lefoglalta ezt a szót a germánok számára, és a
megkülönböztetés éle még inkább fordul a magyar, mint a zsidó ellen, mert a
szemita faj közelebbi rokona az árja népcsaládnak, mint a turáni faj. Ha tehát
igaz, amit írtok, hogy a Lipótvárosban csak az árja kereszténynek van keletje,
akkor már megértem azt is, hogy miért nem szabad a Svábhegyen magyarul
beszélni...
Tisza Istvánnak,
ha történetesen szóba hozná a tengervizet ivó kozáklovat, vagy a lipótvárosi
árját, azt mondhatjátok, hogy nem Az Újságban olvasta, hanem Klobusicky
Jánostól hallotta. Nekem azonban ne magyarázzatok semmit. Szellemet idéztetek,
Kálmán, itt vagyok!
Maradok egyébként
szeretõ barátotok és lekiismeretes olvasótok:
Pálffy Ferenc,
Szegedrõl
|