|
[Budapest, 1904. április 1.]
(Kölcsönös
termés)
Kedves Barátom!
Abban állapodtunk
meg, hegy húsvétra kölcsönösen kicseréljük a terményeinket. Én át is vettem
köszönettel a bort, mely keceli szõlõdben termett, az isten áldja meg azokat a
becsületes filoxerákat, akik elég ildomosak voltak téged kikerülni. Írod, hogy
most már rajtam a sor, vagyis hogy küldjek valamit, ami az én íróasztalomon
termett.
Hát küldök. Mesét
küldök. Az Újság Gyermek-mellékletére. Nem én írtam, de az én íróasztalomon
termett, mert a sógorném írta ittlétekor az én íróasztalomon. Ha én írtam
volna, nem dicsérhetném. Miután pedig õ írta, nem szidhatom. Hanem azt az egyet
megjegyzem, hogy porontyaim igen jól mulattak rajta és úgy hallgatták, de úgy
hallgatták tátott szájjal és nyitott merev szemecskékkel, hogy a pilláik se
mozdultak.
Az én sógorném,
Kornélia néni nem egyébért írja történeteit - csak õnekik. Este mesélni kell:
napközben kénytelen kigondolni s leírni a történeteit, s minden meséjéért kap a
gyerekektõl három-három csókot; ha nagyon jó a mese, hat csókot.
Hát annyit
mondhatok neked jó lélekkel, hogy az itt küldött »Hattyú vitéz és a fekete
kutya« hat csókkal jutalmazott mû.
Nyilván sok
dolgot közöltél már régi szerkesztõi pályád alatt (kivált a Nemzetben), ami
százezer embernek volt írva, de csak egynek-kettõnek kellett; próbálj most egy
olyat közölni, ami csak két kis kölyöknek volt írva, hátha ez fog tetszeni
százaknak és százaknak.
Kelt Bpest,
április elsején 1904.
Tisztelõ
munkatársad
M. K.
|