|
[Budapest, 1904. június 29.]
Igen tisztelt
barátom!
A vadkecske
megérkezett és bõre immár utolsó állomáshelyére, a szûcshöz is elvitetett, porhüvelyébõl
ellenben nagy lakomát csaptunk, tiszta szívbõl koccintva Nyitra vármegye
fõispánjának egészségére. Mondhatom, hogy a gerince vetekedik az õz gerincével.
Az Újságban úgyis olvashattad, hogy nagy Hechsenschussom van, ami magyarázza
némileg, hogy eddig nem köszöntem meg kedves megemlékezésedet, mert a
Hechsenschussnak volt annyi esze, hogy éppen úgy jön, miszerint abban az
attitüdben nem tudtam ülni, amely helyzetben írni szokás. Hogy a nyitrai kecske
miért kétszerte kedves énelõttem, azt még elõtted nem fejtettem ki. Nevezetesen
egy efféle mouflon [mufflon] van benne a Mikszáth-család címerében, s ez izgat
engem. A saját állatomnak tekintem. Amellett pedig jólesik elgondolnom, hogy én
éppen megfordítva járjak el, mint a többi nemesember. A többi nemes embert
rendesen a címerében lévõ állatjai (a griffek, oroszlánok, medvék, sasok,
gémek) eszik meg, míg én egész kényelmesen õt eszem meg, minden rangkórság
nélkül, jó étvággyal.
A méltóságos
asszonynak kezeit csókolva, maradtam az ex-lex dacára
Budapest, jún.
29. 1904.
tisztelõ híved:
Mikszáth Kálmán
|