|
[Kreisbach, 1905. december 27.]
[Levéltöredék]
...beszélt,
azokat nagyobbrészt el is felejtette. Az újat, amit éppen írt, mindig a
legtöbbre tartotta. Ennek már néha - szóval - egy kis reklámot is csinált
gyermekies, ártatlan ravaszsággal. Dicsekvés volt benne, de ezek mind kicsiny
dolgokra vonatkoztak. A nagy dologban - hogy agyonkínozzam a hasonlatomat - az
arató vágta a rendet, boldogan, nyugodtan büszkeség nélkül. Igazában sem
mérlegelni, sem éreztetni nem tudta, hogy kicsoda. Nemcsak egyéb okokból, de
ezért is nem vették komolyan. Le is taksálták. (Képviselõ úr haraggal beszélt
ilyen esetekrõl nekem is.) Az ünnepies alázatossága azonban nem függött össze
szerénységével. Ez modor volt, és ez más téma. Ami erre a kérdésre vonatkozik,
nagyon sok részlet, nem akarom fárasztani azzal, hogy egyre vagy másra felhívom
a figyelmét. De úgy vélem, a fontos és új módra beállított momentumot; milyen
mértékben élvezte Jókai a dicsõséget? - nem szabad a zsák és szeg kedves és
kellemes hasonlatával elintézni. E ponton kincsesbánya nyílik az ön számára,
csak kopogtassa meg tollával a terrenumot.
Sokat beszél az
ember, ha a nap rövid. Isten áldja meg kedves képviselõ úr. Csókolom a felesége
kezét és tiszteltetem a két fiút. (Az a nehány dolog, amire) Még kiváncsi
lettem volna - egyebek közt - mi lesz vajon belõlük? Köszönöm »A sárga ház
lakói«-t.
|