301.

MK - HAJDÚ MIKLÓSNAK

[Rohits, július 4., 1907.]

Igen tisztelt kollegám!

Mindenekelõtt köszönöm szíves elõzékenységét, mellyel nekem a támadó cikket beküldte, hogy arra feleljek. De én nem kívánok arra felelni. Hiszen oly brutális az, és annyira ember­vadászat - hogy azt nem lehet párbajjá avatni, ahol vélemény vélemény ellen menne.

Inkább az ön lekötelezõ levele iránti udvariasságból írom e sorokat, mintsem cáfolatul. Szíveskedjék elolvasni Jókairól írt könyvemet, s ha ön és Braun Sándor t. kollegám azt gondolja, hogy engem harmincöt éves küzdelmes írói pálya után, amellyel nem is dicstelenül kifelé is szolgálom a magyar kultúrát, névtelenül akárki joggal nevezhet »irodalmi zsebmetszõnek«, tessék közzétenni a névtelen cikket, mely mint a levélpapír háta tanúsítja, fogarasi volt ellenfelemnek valamely kortesétõl, tehát politikai gyûlöletbõl sarjadzik. Nekem nincs módom annak megjelenését meggátolni és nem is kérem, hiszen azt is ki lehet nyomtatni valakinek, ha tetszik, hogy embert öltem.

*

Hogy Jókairól írt könyvem jó-e vagy rossz, annak a megítélése nem rám tartozik. A sajtó jónak találta. De ha rossz is, hát iszen rossz könyvet is szabad írni. Ez a jog vele születik az emberrel. Hogy mennyi honoráriumot kaptam érte egy magánkiadótól, ez azt hiszem, nem tartozik senkire. Annyira talán mégsem állhat az ember a nyilvánosság ellenõrzése alatt, hogy azért is meg­támadhassák, ha a búzáját drágábban adja el, vagy nagyobb napszámot kap a munka­adó­jától. Ha az a névtelen író, aki engem támad, irigyli tõlem a húszezer forintos honoráriumot, melyekkel szerinte a könyveimet fizetik, mért nem plagizál õ is, mint ahogy én plagizálok harmincöt esztendõ óta, mikor az olyan jó jövedelem.

A plágium vádjához jutva, ebben csakugyan van valami. A Jókai életrajzához tényleg sok más-más írónak munkáját használtam fel, részint olyanokét, akiket felsoroltam, részint olyanokét, akiket fel se soroltam.

Az életrajz nem lévén költött mû, azt nem lehet pusztán invencióbul, fantáziából írni. A biográfiát úgy írják, hogy minden adatot, minden könyvet felhasznál az író, másképp nem is lehet. Hiszen biográfiát olyan régi alakokról is írnak, akiknek az életadatairól az életrajz író egy szóval sem tud többet, mint amennyit már megírva talált.

Természetes tehát, hogy én is felhasználtam minden lehetõ könyvet, nyomtatványt, kéziratot Jókai megírásához. S ezek közt a Szabó László könyvét is.

Szabót én személyesen nem ismerem, de ha jól tudom, õ volt megbízva a Révai kiadó cég által, hogy számomra a közkönyvtárakból minden lehetõ adatot összeszedjen és leírjon. E jegyzeteket, melyeknek sok hasznát vettem, tényleg megkaptam a kiadótól, valamint a Szabó könyvét is, mely mint egy csomó más ilyen alkalmi könyv, a Jókai temetésekor készült, s azokat a közleményeket tartalmazza, melyek a ravatalozás és temetés ideje alatt a napi sajtó­ban, részint mint életrajzi adatok, részint mint régi kritikák, adomák, apróságok, visszaemlé­kezések megjelentek, ezeknek hirtelen való összeollózása a Szabó könyve, s tartalma jórészben áll olyan dolgokból, melyeket különbözõ idõkben, különbözõ lapokban (többi közt a Braun Sándor kollegám hajdani lapjában, a Budapesti Naplóban) én írtam Jókairól.

Mint valamennyi ez alkalommal napi megvételre kiadott könyvet, úgy a Szabó könyvét is tényleg használtam az életrajz megírásánál, hol mintegy együtt találtam a temetéskor szinte soha véget nem érõ tömérdek lapközleményt. Bizonyosan akadnak tehát adatok, melyeket onnan vettem, de amit idézni fölöslegesnek kelle tartanom. Hogy mit kell idézni, mit nem, azt magam ítélem meg. Hogy Jókai 1825-ben született, azt például a Pallas lexikonból vettem, de azért mégsem idézem a Pallas lexikont, mert Jókai akkor is 1825-ben született volna, ha azt a Pallas lexikon meg nem írja.

Lehetnek tehát egész sorok és kikezdések, melyekben ugyan azonos a szöveg az én könyvemben és másokéban szórul-szóra, s így Szabóéban is, de csak ott, ahol valamely referádészerû fordul elõ, de nem ott, ahol jellemzés, vélemény vagy megítélés. Mert hogy Jókai a Stáció utca annyi és ennyi számú házban lakott, melynek ennyi és annyi ablaka volt, ez bizonyosan az én könyvemben is úgy áll, mint a Szabóéban. Annyi »eredetiség« csakugyan nincs már bennem, hogy egy új házba lakosítsam ki hõsömet.

Mondjuk pl., ha a Szabó könyvében úgy van leírva a terézvárosi követválasztás az egykori hírlapok referádéjából hogy: »délfelé ingadozott a Jókai többsége, de akkor Tenczer Pál egyszerre megérkezett száz lelkesült választóval«, mondom, ahol netalán ilyesmi van bent, az bizonyosan ugyane szavakkal van az én könyvemben is, mert föl kellett tennem, hogy ezt egy »szemtanú« írta, s ezt módosítani, vagy ebbe »egyéni ízt« keverni csak a történelmi hûség rovására esnék.

Hogy a Szabó László munkáját, s még egyéb munkákat, melyeket az életrajz megírásánál használtam, nem említem meg azon sok között, melyeket megemlítettem, annak oka abban van, mert ezekbõl semmi olyat nem vettem át, amit jelentékenynek tartanék. Hiszen amit a Szabó munkájából használtam, az nem az övé, az az egykorú, vagy az akkori lapok referádéja. Szabó munkája nem is készült olyan igényûnek, hogy idéztessék, hisszen akkor sok helyütt magamat kellett volna forrásul megneveznem.

Egyébiránt, noha sohasem voltam pöffeszkedõ, mégsem képzelem, hogy akadna irodalommal foglalkozó okos ember Magyarországon, aki engem olyan tehetségtelen embernek tartson, hogy kezdõ írók összehányt dolgaiból plagizálok, s még arra se vagyok képes, hogy más szavakkal adjam elõ, amit elhódítottam nagy gondolataikból.

De nem is errõl van itt szó, ahogy én nézem. A nagy járványról van itt szó. Hogy miután már apródonként agyon ütögettük a politikusainkat, hát üssük agyon az írókat is. Minek nekünk. Ne legyenek azok se. Hát én már nem vagyok.

Mikszáth Kálmán

E levelemet csak magánlevélnek tessék tekinteni, melyet udvariasságból írtam, hogy a szerkesztõséget, mely szívélyes volt hozzám a cikk elküldésével, ne hagyjam válasz nélkül. Oly durva dologra én nem felelhetek. Felelni csak akkor felelhetnék, ha tisztességesebb hangon volna írva. Ha jelen felvilágosításom dacára is kiadnák, s ha megfésülve, tisztességesebb hangon jelenne meg, abban az esetben, de csakis abban lehet kiadni levelemet feleletül, a harmadik kikezdéstõl kezdve.

Szívélyes üdvözlettel maradtam viszontlátásig híve

Mikszáth Kálmán