|
[Budapest, 1909. május 17.]
Méltóságos
Asszonyom!
Ezt a levelet ma
írom, de csak holnap, kedden a vasútnál fogom a postaládába dobni (mert hiszen
sohasem biztos a magam féle ember elmenetele). A levél megérkezése tehát holt
bizonyosan annyit fog jelenteni, hogy már Horpácson vagyok.
Ha a méltóságos
asszonynak vannak föltételei, hát jó, belenyugszom, - de nekem is vannak föltételeim.
Elõször is Vácon
már nem olyan könnyû kocsit kapni, mint azelõtt (s aztán milyen kocsi az!),
kivált abban az esetben nehéz, vagy pedig nagyon megzsarolják az utast, ha a
fõvonalból ki akar térni. Azért tehát méltóztassék a váci fiákert csak Rétságig
fogadni. Rétságon a kocsma elõtt az én kocsim fogja várni, s így váltott
lovakon jöhetnek Horpácsra és visszafelé; <ahol> Rétságon azalatt
megetet, s jól megpihen a váci fuvaros.
Egyéb föltételem
nincs. De van egy preventív megjegyzésem. Az elõrelátás bizonyos neme, ami csak
a lutheránusoknál van meg.
Kijövetelüknek
(amelynél nekem kedvesebb dolog el se képzelhetõ) egészen más színe van, ahogy
én azt élõszóval kontempláltam, mint amit most méltóságtok csináltak belõle.
Más az, ha én hozom be a vasútról, s két napig ott maradnak nálam azzal a mellékcéllal, hogy ott a grundot is
nyélbeütjük, nekem akkor megengedhetõ, ha a rábeszélés festékével kissé
pazarabbul bánok, de ha a fõcél a
falusi fészek megalapítása, s ha azért egy oly fárasztó utazást kell véghez vinni
váci fiákeren, amilyennek ez ígérkezik, akkor nekem kötelességem azt a húrt is
megütni, hogy könnyen érheti méltóságtokat csalódás. Csalódás csak egyben nem
érheti, abban, hogy nekem így is, úgy is nagy örömet okoz látogatásuk.
A »csalódás
érheti« alatt nem értem a megtekintendõ objektumot, mert az csakugyan szép, s
egy ahhoz értõ kézzel már esztendõre paradicsommá varázsolható, holott az én
kertem csak húsz év múlva lesz valami.
Nem értem az
ívóvizet, mely fölséges, nem értem a fölépítendõ házat, hiszen õszig olyat
építtethetnek, amilyent a szívük megkíván, értem csupán azt, hogy hátha a vidék
nem fog tetszeni.
És végül
<még> egy dolog van, ami változhatott, ez pedig a veleje, hogy ti. amióta a parasztokkal nem beszéltem, s annak van
vagy másfél hónapja, azóta valamilyenképpen rendbe is hozathatott a harmadik
által megvett beltelek <ügye>tulajdonjoga, tehát az is megeshetik, hogy a
beltelket már nem szerezhetjük meg.
A beltelek ügye
következõképp áll. Önkénytes árverésen másfél év elõtt megvette Macska,
Szorcsik és Pöstényi a Múzeumtól. A kultuszminiszter helyben hagyta az eladást
az idén január elsõ napjaiban. Macska lefizette a maga harmadrészének az árát
mindjárt a felszólítás után. A másik két vevõ ellenben vagyonilag tönkrement, s
a maga részét nem bírván kifizetni, fûnek-fának kínálta, nálam is jártak
Pesten, és én meg is ígértem, hogy megveszem, de csak azon esetre, ha külön
hasítják, mert én Macskával, aki különben is vad ember, nem veszekszem, hogy
melyik rész az övé.
Minthogy azonban
az nem lehetséges, hogy a Múzeum megengedje eldarabolni a telket, míg kifizetve
nincs, és minthogy a két fél nem bírja kifizetni a maga részét, s Macska sem a
két másik részt, minden valószínûség szerint új árverés volt várható. Szabad
kézbõl csak úgy vehetõ meg, ha mind a hárman eladják. Igaz, a részek
megvehetõk, de akkor az osztozkodással komplikáció áll be.
Szóval a
megvételi mód körül némi nehézségek vannak, amiket már künn a verandán is
jeleztem, de okvetlenül megoldhatók - kivévén azt az esetet, ha már azóta a két
utóbbi vevõ eladta volna fizetni képes embereknek a részét, ami szinte
elképzelhetlen...
Egy órával késõbb.
Idáig írtam
levelemet, mikor feleségem hallván telefon beszélgetésünket, engem
összeszidott.
- Hogy lehet oly
könnyelmû - így szól az én Kukliném szórul szóra -, nem átallja azt a nagy
embert odacsalogatni (ti. Gyulát), amikor azt sem tudja, hogyan alakultak azóta
a dolgok? Hátha ez? Hátha az? stb.
Én hasztalanul
védekeztem, hogy Gyula most már nekem rokonom, azt tehetem vele, amit akarok,
még a kocsi kerekeit is kiszedethetem stb.
Kukliné mégis
meghökkentett. Nemcsak a Gyula miatt (õ már úgyis agyon van kényeztetve), hanem
a méltóságos asszony miatt, akit én kényeztetek. Nem szeretnék kellemetlen
hangulatot okozni. Azért tehát oda módosítottam elõbbeni tervemet, hogy mégis
elküldöm ezt a tájékoztató levelemet
már most, azzal az elõterjesztéssel, hegy én holnap délután kimegyek Horpácsra,
ott a helyszínen kinyomozom a környülállásokat, és szerdán sürgönyben tudatom a
Benczúr famíliával, hogy érdemes-e eljönni, vagy nem.
Ha azt
sürgönyözöm, hogy »Várom«, akkor jöjjenek el, és az útra nézve minden úgy lesz
pontosan, ahogy megírtam.
Ha pedig lelkem
ellenére, de a reális igazságba beletántorodva azt lennék kénytelen
sürgönyözni, hogy nem érdemes eljönni - hát ugyan tegyék meg, hogy jöjjenek el
akkor is.
Kezeit csókolja
Mikszáth Kálmán
Hétfõ délelõtt.
U. i. A
sürgönycímet a múltkor rosszul mondtam. Nem Püspök-Vadkert az utolsó
távirdaállomás neve, hanem Érsekvadkert.
Holnap
délelõtt különben még jelentkezem a telefonnál. Hátha valamiben még rendelkezik
velem, s valamelyik kedvenc ételét szívemre köti?
|