[Rohitsch-Sauerbrunn, 1909. július 18.]
Méltóságos asszonyom!
Szántó ügyvéddel
találkoztam itt. Azt hiszem, õ mindent <megígért> megírt. Én csak a magam
taktikájának részletezésével egészítem ki.
Mint ahogy
kacsalábon forognak a mesebeli kastélyok, úgy forgott a mi leendõ Benczúr
kastélyunk bizonyos Jaskovich nevû professzor lábán, aki a gyarmati múzeum
igazgatója. Ennél kellett a dolgot megmozgatni. De úgy, hogy ne Benczúrék keze
mozgasson (az ódium ne rájok szálljon). És nem úgy, hogy az én kezem mozgasson
(mert az én kezem is a Benczúrék keze). Ennélfogva egy távol fekvõ kezet, a Révai Könyvkiadóét vettem igénybe. Révai
Eperjesre készült 30 év elõtti diákpajtásaival találkozni, ezek között volt
Jaskovich is. Õt bíztam hát meg, hogy igazítsa a gondviselést, de a mi
említésünk nélkül, úgy mintha neki jutna eszébe. Ennek az eredménye az
idecsatolt levél, melyet már csak Rohitson kaptam meg.
A kicirkalmazott
terv most már így következik - az én kombinációm szerint: Macska István
megkapván az értesítést, rohanni fog Pestre Méltóságtokhoz, vagy az ügyvédhez,
hogy isten neki, meggondolta már és átengedi a harmadrészt. Ekkor az ügyvéd
hidegen fogadja, immel-ámmal mondja, hogy a tervrõl Benczúrék letettek, mert
drágának tartották magát a telket is, de ha olcsóbban adja, akkor megpróbálja s
ír nekik. Pszichológiám szerint Macska most már olcsóbban adja, és még kezet is
csókol, ha száz forint nyereség révén jut szárazra.
Az én tervem
szerint tehát nem is lenne szükséges egy másik licitáció. Az én tervemben a
licitáció csak egy megijesztési eszköz, mely arra sarkantyúzza meg Macskát,
hogy inkább kapjon valamit, mint semmit.
E tervnek azonban
meglehetõsen hátrányára van, hogy olyan idõben indul, mikor egy faktor sincs
otthon, akihez Macska hozzászaladhatna, még az ügyvéd sem.
Így attól kell
tartani, hogy csakugyan árverésre
kerül a sor. De ez se nyugtalanítsa a méltóságos asszonyt, mert Macskát könnyû
lesz megbékíteni egy nagylelkû száz vagy kétszáz koronás ajándékkal, melyet
kárpótlás címén kap már akkor, midõn semmi se járna neki. Ez a kegyajándék
holta napjáig meleg hûségben fogja õt tartani a Benczúr-ház iránt, mert hiszen
Macska végre is jó ember, és egy olyan dologért [ne] tartsuk õt vadállatnak,
melyet mint erényt énekelünk meg a novellákban - a röghöz való makacs
ragaszkodásért.
Természetesen
nincs kizárva egy harmadik eshetõség sem, hogy ti. Macska megijedvén, valamely
csodálatos módon elõkeríti a két másik telek rész árát is, s kifizeti. Ez ugyan
nem valószínû, és igen megszomorítana engem, de legalább levenné Méltóságtok
válláról a bizonytalanságot. És már ez is valami. Különben már erre az esetre
is van tervem. De ez még nem bevégzett és korai.
Már mintegy egy
hete vagyunk itt a leggyalázatosabb idõben, úgy hogy már az életemet is
megúntam. Itt ülök egy bolond nagy tölgyfa alatt, melyen a stájerok
udvariasságából a »Mikszáth-Eiche« táblácska fityeg, nézem a tornyosuló
felhõket, hallgatom a mennydörgést, és várom a jövõ évi nyarat - amikor majd a
nagy építkezést nézzük ilyenkor a Benczúr portán.
Addig is kezeit csókolva, Gyulát tiszteltetve
maradtam Rohitsch-Sauerbrunn júl. 18. 1909.
alázatos hû
szolgája
Mikszáth Kálmán
|