|
[Horpács, 1909. szeptember 9.]
[Töredék]
Igazán
kifogyhatatlan a kedves ötletekben... Igen, igen köszönöm, hogy az élet annyi
mindenféle változataiban gondol rám. Olyan kitüntetés ez, melyet aligha
érdemlek, amely azonban jobban esik mindennél... Az ákácok és az én régi
mondásom úgy hatottak rám, mint egy régi ismerõs megjelenése, mely kedves
emlékeket hoz magával abból az idõbõl, mely már erõsen a hátunk mögött van....
... Olvastam a
Mikszáth és Madáchfalvára vonatkozó ötletet, s tagadhatatlanul nagy
megtiszteltetésnek tartom. Madáchnak kivált ezzel tartozik is a vármegye...
[Továbbá7 azt írja Mikszáth, hogy a belügyminiszter
nem szokta engedélyezni a községek elnevezését családok után, mert ebben
bizonyos demokrata álláspont érvényesül. Azután így folytatja:] Semmi sem lehet
demokratikusabb az emberi társadalomban: mint a jól végzett munkáért, az
összességnek tett szolgálatokért az egyén kiemelése.
Nagyon köszönöm,
hogy felkarolja ezt a tervet, tényleg semmi som okozna nekem olyan örömet, mint
éppen az, hogy a hely, ahol szüleim porladnak, az õ fiuk nevét viseli idõtlen
idõkig. De ezt csak bizalmasan vallom be, mert még kívánni se szeretnék olyat,
ami esetleg elkeseredést szülhetne s amit nem szívesen adnak... A selmeci
pipából se szíttam még, de már itt van, és csak az a hibája, hogy túlságosan
díszes, kár lesz érte, ha eltörik. Kinek köszönjem meg, nem tudom. Azaz, hogy
tudni tudom, kinek kell mindent megköszönnöm, az intézõ kezet jól látom (küldöm
is kézcsókom), de nem tudom a selmeci adresset, akinek a levelet írjam az
obligát udvariasság követelményeképp...
...Nem akarom
háborgatni nagy gyászában, mely az én kedélyemet is lehangolta; a kesergõ ember
annyi, mint az imádkozó ember, zavarni nem szabad... Ezernyi mondanivalómmal
nem hozakodom most elõ, mikor nincs egyedül (és nem figyelhet rám). Isten
látogatásának hívjuk mi, magyarok azt, mikor valakit magához vesz a mieinkbõl.
Tolakodásnak
lehetne ellenben nevezni azt, ha én az ügyem felé próbálnám tekintetét elvonni
ilyenkor. Ennélfogva a legrövidebben, csókolom kezeit, és ajánlom magam jóakaratába,
alázatos szolgája
Horpács, 1909.
szept. 9.
Mikszáth Kálmán
|