|
[Budapest, 1910. január 2.]
Nagyságos Elnök
Úr!
A karácsonyi
ünnepeket falun töltve, csak most vettem kézbe a Kölcsey Egyesület levelét.
Örömmel olvastam a lapokban már az úgynevezett »irodalmi érdemeimnek« elsõ
megpendítésénél, az Egyesület szépen és okosan kigondolt alapítványairól,
melyekben benne van az öreg író és könyveinek megtiszteltetése s azonkívül a
kezdõ íróknak nyújtandó támaszték. Fõleg ez az utóbbi tetszett nekem. Mert
praktikusabb dolog írókat ösmerni fel azokban, akik még csak lesznek, mint
elösmerni azokat, akik már csak voltak.
Hálával és
szeretettel eltelve az Egyesület iránt, rosszul esik nekem most a kívánságát
megtagadni. De hát kénytelen vagyok vele. Mert az isteni gondviselés, mely
úgyszólván mindent megadott öreg koromra, inkább elvett volna »valamit«. Az
éveimbõl vagy húsz esztendõt. Akkor talán el gyõztem volna menni a városokba,
ahova a jubileummal kapcsolatosan meghíttak.
De a valóságban
bizony beteges állapotban értem meg ezt az évet is, s még az utcára való
kimenetelem is egy-egy bizonytalan következményû vállalkozás, így télen át.
Minélfogva alig tehettem mást, minthogy már egy csomó városnak, Debrecen,
Kolozsvár, Máramarossziget stb. meghívását (hiszen vas szervezet kellene
ahhoz), nem fogadtam el, azzal mentvén ki magamat, hogy Szegedet kivéve, melyet
kisebbik szülõföldemnek tekintek, nem megyek el sehova.
Nagyságos Elnök
úr megítélésére bízom ezek után, hogy felelhetnék-e mással a Kölcsey Egyesület
megtisztelõ kívánságára is, anélkül, hogy azokat a városokat, akik
jóakaratukkal, szívélyességükkel megtiszteltek, meg ne sértsem?
Ám, ha a jubileum
után valamikor, azzal nem összefüggõen, talán õsszel parancsol velem a Kölcsey
Egyesület, örömmel állok rendelkezésükre.
Fogadja elnök úr
és tolmácsolja kérem az Egyesület tagjai elõtt is mélyen érzett köszönetemet a
kitüntetésért, melyet irántam tanúsítani méltóztatott s bocsánatkérésemet, hogy
azt a jelentéktelen kérésüket, ami nekem különben minden idõben kedves volna,
miszerint köztük megjelenjek, a körülmények erejénél fogva nem tehettem meg.
Budapest, jan. 2.
1910.
Alázatos
szolgájuk
Mikszáth Kálmán
|