|
[Budapest, 1910. január 2.]
Igen tisztelt
Elnök Úr!
Örömet okozott
nekem a tótkomlósi Otthon tiszteleti tagsága. Nem szokatlan, nem elsõ és új
kitüntetés, mely az idén ér, de ide is csak azt kell felelnem, amit a
máramarosszigetieknek: hogy a lóhere is csak a negyedik levelével lesz
négylevelû lóherévé.
Azért éppen olyan
kedvesen érint engem a tótkomlósi Otthon nyájas szava, mintha akár a világ
legfõbb irodalmi fórumától származnék; mert egyszerû jó magyaroktól ered;
ezeknek írtam én negyven évig, ezek kell, hogy megértsenek. A harangozónak, aki
a maga kis tornyának harangját rángatja, szebb muzsika a harang nyájas szava,
mint akár a Paganini muzsikája.
Szívembõl
köszönöm a kísérõ levélben kifejezett jókívánságokat. Ami pedig a diplomát
illeti, azt kedves emlékül õrzöm meg holtomig, azzal a szeretettel együtt,
melyet alföldi népünk iránt érzek.
Igen kérem, Elnök
úr, méltóztassék ezt a köszönetemet tolmácsolni új tagtársaim elõtt s engem
továbbra is megtartani szíves jóakaratukban. Alázatos szolgája
Budapest, 1910.
jan. 2.
Mikszáth Kálmán
|