|
[Budapest, 1910. január 7.]
Igen Tisztelt
Barátom! Kedves néhai Kartársam!
Ott, ahol most a
te országos ünnepeltetésed megnyílt, valamikor együtt kapálgattunk a vidéki
zsurnalisztika szõlejében. S néhanapján bizony megesett velünk az az emberi
dolog, hogy munka közben összekülönböztünk és birokra is mentünk olykor az
akkori két szegedi lapban. (Akkor még a kettõ is sok volt.) Hol te voltál
fölül, hol én alul. (Hiszen mint nagy író, tehát élet- és emberismerõ, tudod,
hogy vannak emberek, akiknek sorsa az, hogy mindig alul maradjanak.) Utaink
azután szétváltak. És jött az idõ, amikor te a Szegedi Híradó 25 éves jubileuma
alkalmából üdvözlõ levelet írtál hozzám: szellemtõl sziporkázót, szeretettõl
meleget. Amire én most is hálásan emlékezem. Azóta elmúlt másik 25 esztendõ is.
Ezalatt te felhágtál a magyar Parnasszus csúcsára, én lent maradtam a hegy
lábánál, elvegyülve a milliók tömegében, És most újabb negyedszázad után innen
a mélységbõl kiáltom föl hozzád a viszontüdvözlésemet, meleg szívembõl eredõ
jókívánataimat. Adjon a Gondviselés neked még hosszú idõt és hozzá erõt,
egészséget, jókedvet, hogy az emberi kor végsõ határáig gyarapíthasd a Magad és
nemzeted dicsõségét.
Budapest, 1910.
január 7.
Nagy Sándor
szabadságolt
állományú szegedi
|