|
[Budapest, 1910. jan. 16. után]
Tekintetes Alispán Úr!
Háromszék megye
üdvözlõ levelében kedvesen csillog az a néhány szó, hogy nem vagyunk idegenek,
mert nekem egy negyed századdal ezelõtt az elsõ mandátumot Háromszék nyújtotta.
Mégpedig hogyan
nyújtotta - felém, ah! Mennyi gyöngédséggel! Érdemes megmelegedni az emlékénél.
Így csak székely tud bánni azzal, akit meg akart emberelni.
E választási
kampány idején nagy gégebajba estem. Egy érthetõ hangot sem voltam képes
kiejteni hónapokig vagy talán soha, nemhogy végigjárni egy sor községet
beszédekkel. Dehogyis mertem volna odaállni a választóközönség elé. Megírtam
tehát háromszéki barátaimnak, hogy nem léphetek fel. Erre aztán egy
Illyefalván felvett jegyzõkönyv volt a felelet, melyben látatlanban kijelöl a
kerület, s egyszersmind határozatilag kimondja, hogy ösmervén politikai
meggyõzõdésemet eddigi tevékenységembõl, sem személyes megjelenésemet, sem
programbeszédemet nem kívánja.
De nehogy ez
feltûnõ legyen, s találgatás útján ki ne pattanjon a köznép elõtt követségrontó
testi fogyatkozásom, Háromszék összes, a fõvárosban lakó szabadelvû jelöltjei
hasonló jegyzõkönyvi kivonatot kaptak kerületeiktõl.
Mosolyognom kellett,
látva, az illetõ jelöltek mily kevélyek jegyzõkönyveikre, illetve az azokban
nyújtott elismerésre, s gondoltam magamban, hogy az õ babérjaik az én szegény
beteg torkomban nõttek.
Ez volt az elsõ
leckém, hogy a babér nem okvetlenül az érdemek kertjében tenyészik.
Ezt talán most a
köztörvényhatóság kõbe véshetõ szépségû üdvözletének olvasásánál is figyelembe
illenék venni, de annyira megejti szívemet megemlékezésük, s annyira tolulnak
fel a régi emlékek a Nemere és a délibábos Szép Mezõ klasszikus földjérõl, hogy
csak elérzékenyedni tudok és soha el nem múló hálát érezni, melyet
kegyeskedjék kérem tolmácsolni a tekintetes törvény hatóság elõtt.
A tekintetes
Alispán Úr alázatos szolgája
Mikszáth Kálmán
|