420.

LIPPAY ZOLTÁN - MK-NAK

[Csangota [Győr m.], 1910. II. 13.]

Kedves Bátyám!

Ne haragudjék a konfidensen hangzó megszólításért. Hiszen nekünk, magyar olvasóknak csak szabad úgy beszélnünk önhöz - még személyes ismeretség híján is -, mint ahogyan a szkla­bonyai gyerekek szóltak ajándékot osztó Divényi Józsi bátyjukhoz. Szívünk és emlékezetünk megrakodva a drága kincsekkel, amiket 40 éve folytonosan ad, úgy érezzük, hogy még közelebb lesz hozzánk, ha a formák korlátjain is átlépünk.

Nekem még külön jogcímem is van: a rokonság. Olvasván e szót, ne villanjon meg eszében, Kedves Bátyám, valami õsi család kapcsolat lehetõsége a maga famíliája és az én famíliám között. Én egy meséjén keresztül tartom a rokonságot. Emlékezzék vissza »Hályog-kovács« históriájára, amikor egy szemspecialista professzor úgy kitanította az ügyeskezû Strázsa János uramat, hogy sohse tudott az aztán többé zöld hályogot operálni. Hát ennek a professzornak  Lippay Gáspárnak vagyok én az unokaöccse.

Hogy azután ehhez a rokonsághoz hogyan járul a szeretet, azt én itt nem próbálgatom elmon­da­ni. Elõször, mert úgy sem tudnám, másodszor, mert már úgyis megpróbáltam ebben a kis ta­nul­mányban, amelyet mellékelve küldök. Azokat a sugarakat akartam visszatükrözni, amelyek írásaiból a magyar közéletre szóródtak és legélesebben derítették fel az én szem­határomat. Tegye el a többi jubileumi emléke közé. Amilyen kis helyet foglalok el ott, épp olyan nagy megnyugvás és kielégültség költözik az én szívembe, mert ilyen kerülõ úton bár, de mégis tudtam köszönõ szót intézni Mikszáth Kálmánhoz azért, hogy életem sok óráját megédesítette.

Igaz tisztelettel és szeretettel híve

Lippay Zoltán