|
[Budapest, 1910. április 3.]
Igen t. elnök úr!
Mély köszönettel
vettem az értesítést, hogy az Otthon tiszteletbeli tagjának választott, vagyis
belevett, nem a rendes alapszabályok szerint, hanem egy érzelmi fellobbanásnak
értékre semmivel össze nem hasonlítható cselekményével az õ családjába, vagyis
az én családomba, kollégáimnak abba a csoportjába, ahol eddig nem volt alkalmam
tartózkodni, amit különben igyekezni fogok ezentúl kipótolni. Amellett, hogy az
én kis ünnepemet felékesíti ez a tény, élénk világításba hozza azt a nobilis
irányt, amelybe az igen t. elnök úr vezeti az Otthont, egyszersmind meglepõ
örömet okoz nékem. Meglepõt mondtam, mert nem hihettem volna, hogy valaha az
Otthon tiszteleti tagja legyek, midõn egy jó évtizeddel ezelõtt egy verseny
egyesület alapításában vettem részt, mint annak elnöke. Akkor szemben állottunk
egymással, legyõzni iparkodtunk egyik a másikat; ez ugyan nem sikerült egész
mostanáig. Mind a két egyesület felvirágzott, a nemes versenyben tekintélyt
eresztett, hézagot pótolt. Különben egy lévén a cél, egy a szándék, elõre
lehetett látni már akkor, hogy gyõzõ csak az lehet, akinek elõbb nyílik alkalma
azt mondani a másiknak a kinyitott virágleveles kapunál: A mi házunk neked is
házad. És legalább kitûnt az is, hogy csak a világ szûk nekünk a gondolataink,
terveink és elméink számára, de a szívünk nem szûk az egymás számára. Fogadja
igen t. elnök úr legmélyebb tiszteletem kifejezését és tolmácsolja kérem,
mélyen átérzett hálámat és köszönetemet társaimnak.
Budapest, 1910.
április 3.
Alázatos szolgája
Mikszáth Kálmán
|