|
[Budapest, 1910. április 8.]
Nagyságos Doktor
úr!
Mélyen tisztelt
Barátom, Doktorkám!
Oly sok
ünnepeltetés után, és oly nagyarányú ünnepeltetés közepette, amelyben néked,
kedves Doktorkám, részed van, igazán össze kell szednem minden erõmet, hogy
éppen Te elõtted, mint a legfõbb aeropág elõtt, ne essem ki szerepembõl és ne
csináljak oly hibát, amely maga után vonná az »irodalom« berkeibõl (habár még
nem is voltam benne) való kiküszöbölésemet. Az igazat megvallva, gondolatban
összeszedtem azokat a részleteket az általad felépített kincsesházból, amelyek
elégségesek egy félig-meddig megfelelõ üdvözlõ irat megszerkesztéséhez, de
hiszen ha ezt akarom tenni, akkor joggal és okkal támadhatnál meg engem a
plagizálás vádjával, amit Isten ments, sehogysem akarnék. Éppen ezért meg kell
elégedned, kedves Doktorkám, egy egészen szimpla »irodalmi« csemetével.
Engedd meg, hogy
rendkívüli örömömnek adjak kifejezést akkor, amidõn látom, hogy Magyarország,
édes hazánk is meg tudja és meg akarja becsülni azt a kiváló elmét, amely
nekünk, édes mindannyiunknak az élvezetes óráknak oly szakadatlan láncolatát
ajándékozta, és meg tudja becsülni önmagát, amikor annak legfõbb kulturális
intézete, az egyetem avatta fel doktorrá azt, aki a doktorok doktora lehetne.
Isten áldjon és
engedje meg, hogy még hosszú idõn keresztül legyen részünk ama szellemi
kincsekben, amelyek hazánk nevét hirdetik a külföldön, önmagunk örömére és
szûkebb családod boldogságára.
Mélyen tisztelt
Doktorkámnak számtalan üdvözletem kifejezése mellett, vagyok
igaz õszinte
hódolód és barátod:
Fürst
Bertalan
|