|
[Budapest, 1910. május 16. és 28.
között]
[Befejezetlen fogalmazás]
Boldog vagyok, ha a jó Erdélybõl <meg> gondolnak rám, s ilyenkor
szinte <azt> jól esik hogy a local patriotizmus még nem engedte a két
országot teljesen összeforrni.
Igen tisztelt <elnök> igazgató úr!
Nagyon kellemesen érintett becses levelük, hogy engem a dési fõgymnazium
részérõl is a megtiszteltetés oly neme ér, melynél szebbet kigondolni se
lehetne.
<Erdélynek> Jó nekünk, magyaroknak, akiknek két hazánk is van. S ha egy elkeserítene is, még mindig
ott van a másik. <Bizonyosan Erdély engem is még talán> Erdélyt 25 évig
szolgáltam mint politikus, Magyarországot és Erdélyt <már> együtt negyven
évig, és bizony már össze is zavarom, melyiket szeretem jobban <Mi
kiknek>
<Az ember szinte abba az illusiob>
Abba az illusioba <nem egy> <vagyok
most beleesve> lehetek így, mintha két édes anyám volna, Magyarország és
Erdély, s <a> hol az egyik hol a másik <simít> <venne>
simogatná meg fejemet, mint[ha] két anyai szeretet suhogna körültem, (micsoda
hatványozása ez az emberi boldogságnak) <s mintha egyszer a szegényebbik
elism> s hol a szegényebbik hozzám való <húzódás> vonzalma
<érzékenyítene> érzékenyítene el jobban, hol a hatalmasabbiknak...
|