|
[Szklabonya, 1870. húsvét után]
Kedves Sanyikám!
Az egész Európa
lángba borult..... akarom mondani egészen lángba borultam... le vagyok
fõzve.... meghaltam..... Agyon vagyok ütve.....
Tegnap azt
kérdezted, hogy mi történt azon két hét alatt, mióta nem láttuk egymást; azt
mondtam: »semmi«, ha ma kérdeznéd, azt mondanám, hogy »minden megtörtént!«
Tegnap és ma! Mily különbség!
Spanyol Izabella bukása, Miksa császár élete és szenvedései,
Ubrik Biri kisasszony, az õ sanyargatásainak szomorú, tanulságos története
mind csak suvix az én bukásom, az én halálom, az én sanyarúságomhoz képest.
»Alsópéteren húsvét keddjén megtörtént az ünnepélyes szent
eljegyzés«.
Ostoba, marha papír, hogy el nem halaványodsz jobban, mikor
ezt a borzasztó dolgot rád írom, mely úgy hatott rám ma reggel, mikor
hallottam, mint midõn a Kabanosz szivart a tüzes végével dugom a számba.
Még most is
köpködöm tõle....
Mondják,
hogyha a fájdalmat közli valakivel az ember, tehát megosztja azt az illetõvel -
íme neked adom a felét, édes Sanyikám!
<...>
Különben a tényállás a következõ:
Hétfõre
meghítt a V[ilma], hogy jöjjek hozzájuk, én meg is ígértem stark: azonban nem
mentem el.
Hétfõn
reggel eljött N[ádasy], és sürgette a gyûrûváltást: a Vilma azt mondta, hogy
»várjunk délutánig«; délután pedig azt mondta »várjunk estig«, s így lõn azután
kedden az eljegyzés.
Hogy
jegyezze meg a hóhér õt...! (ti. N[ádas]yt)
Bizony,
édes öcsém, az igaz, hogy én sem képzelem magam valami nagy kártyának: hanem
mégis csak vagyok legalább »kilences«, s az a malõr mégis bosszant, hogy a
»hetes« üt el.
A fene
látott ilyen játékot: az még a Klopiczkinél is Klopiczkibb.
Ich hab
s[ch]on kajne remény?; hast du noch remény?
Egyébiránt
remény inde remény unde, én azt hiszem, hogy csak »elõre«.
Most még
interes[s]antabb a dolog.
Emlékszem,
hogy egyszer Gyarmaton rossz kártyára jött meg a »dreimálod«.
Aztán ha
már beadtuk a »vizit« meg a »besszert«, hát sose nézzük, hogy az utolsó
kártya m i t k ó s t á l.
Az
eshetõségekre pedig fölösleges gondolni: nem vagyok én német a nyüstyit, hogy meggondolt ostobaságokat kövessek el:
hadd legyen az ostobaság meggondolatlan.
Maradok szomorú
szívû, szerencsétlen
Estvánod
Délután
talán átballagok.
A levelemet
fel ne olvasd hangosan, mint szokásod, tépd össze, legfeljebb a plebános úrnak
mutathatod meg. Csak mi, fiatalemberek tudjuk az ilyen keserveseket ki nem
nevetni.
[Címzés:]
T. Tersztyánszky M. úrnak.
Ebecken
|