|
[Budapest, 1910. május 17. után]
[Fogalmazványtöredék]
A selmecbányai
Petõfi Kör szíves üdvözlete és értesítése hogy ott ahol <egykor> hajdan
Petõfi <ült> bontogatta elsõ szárnyait s ahol az én zsengéim
<méltányló> is elhangzottak egykor, most <engem az is...> negyven
éves írói évfordulómat ünnepelték. Hogy csuklottam-e <sokszor> aznap nem
emlékszem, de szerettem volna hallgatni egy szögletbõl <hogy> miképpen
dicsértetek most ti engem ott, ahol annyiszor ért gáncs és megvetés is.
Több mint negyven
éve annak, amikor édes anyám oda vitt s én meglátva a <gombo> a házak
falánál gombozó kis gyerekeket csodálkozva figyelmeztettem õt:
- Hallgasd csak
hallgasd ezeket a gyerekeket mama, milyen kicsinyek és már németül visítanak.
<A múlt
években fordi>
Vagy harmincöt
évig nem jártam ott, akkor aztán egyszer odavetõdtem Pulszky Gusztival <a
kit váltig> mint odavaló képviselõ jelölttel akit váltig biztattam útközben,
hogy német <program beszédre> beszédekre készüljön, de milyen nagy volt
<csodálkozás> csodálkozásunk, hogy nem is találkoztunk <ott>
németül beszélõ emberrel.
<Az isten
áldja meg azt a nagy sárga épületet>
Ezt a csodát
pedig <mind> az a nagy sárga ház okozta, ahol ti most <ti most>
tanyáztok és ahol mi tanultunk amelynek a falait áldja meg az isten. A fiúk
akik német szóra gyûltek ide mind <elvitték> elhordták apránkint
<innen> a német szót és helyébe ott hagyták a magyart...
[A papír felsõ
szélén a következõ kézirattöredék olvasható:] A titkár bocsánatot kért ha egy
kicsit várakoznom kell, mert az ezredes az útról megérkezve nyomban megfürdött
és most felöltözik egy <fehércsikos> piros falú selyem...
|