26.

MK - MAUKS ILONÁNAK

[Balassagyarmat, 1872. április 29.]

Kedves Ilonka!

Éppen egy hosszú levelet írtam meg, mikor délelõtt a postára menet találkoztam Nelli testvérével, aki többek közt említette azt is, hogy nagyon haragszik rám. Az okot nem akarta elmondani. Még azt is mondta, hogy folytonosan szid engem... már ti. maga.

Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. <egy hét nagy> az idõ... sokat változtathatott a maga természetén is... hát én bizony Nelli k. a. beszédje után azt gondoltam ki, hogy nem adom postára a nálam hallgató levelet, mert hátha kellemetlen volna annak olvasása; - jól tudva, hogy nem lehet semmi sem imelygõsebb a világon, mint mikor valaki »post festa« pengeti meg a barátság elszakadni készülõ idegein a melodrámai hangokat. Semmi se szeretek kevésbé lenni, mint Tinódy [!] Sebestyén - hogy az isten nyugosztolja meg a szegényt. - Azután pedig ön olyan nagyon jó, túlságosan jó volt irántam mindig, hogy még azon esetben is, ha örökösen megneheztel rám, örökösen barátja maradok, s nem akarom azt, hogy önnek valaha alkalmatlan legyek. Higgye meg, hogy soha ez életben egyetlen hajszálnyival sem követelek több jogot, több konfidenskedést sem tanúsítok ezen viszonyunkból, mint amennyit elsõ találkozásunk alkalmával követeltem és tanúsítottam. Attól félek, hogy ön emiatt nyugtalan. Az a gondolat nem hangol le annyira, hogy haragszik rám, hogy elvesztettem szerelmét, mert én szeretem a szenvedéseket meg a csapásokat... Legalább azzal vígasztalom és legyezgetem hiúságomat, hogy a »magas fákat éri a vihar, az alacsony bokrokat nem«. Aztán az már a fátum dolga. Nekem se inasom a boldogság, hogy szüntelen utánam sétáljon. Én a boldogság iránt se vagyok követelõ. Megelégszem a kenyér morzsáival. Hanem az a hit, az a tudat, hogy maga, akinek sokkal gyöngédebb lelkülete van, szerencsétlen, az már nagyon, nagyon rosszul esik. Ha csak haragszik rám és meggyûlölt, az még nem nagy baj... akkor legfeljebb is megvet és nyugodtan alszik. <Hanem azt restellném, ha ön most amiatt nyugtalankodnék és fél, hogy én kompromittálni fogom, mert Nelka húgától körülbelül ilyenfélét sikerült kivenni; hogy szeretné, ha a múlt meg nem történt volna.>

Tehát jelen levelemet <miután úgyis megígértem, hogy én írok elõször>, egyúttal arra használom fel, hogy ünnepélyes, férfias ígéretet tegyek önnek, miszerint soha sem egy szavammal, sem egyetlen egy tettemmel, sem egyetlen vonásommal nem fogom mutatni, hogy valaha egypár hétig több volt elõttem, mint pusztán - egy szép leány, aki mindenkinek tetszik, ha úgy kívánja.

Hogy mostani levelemben még mindig azt a bizalmas megszólítást használom, melyre felhatalmazott, azt azzal indokolom, hogy én sohasem teszem azt, miszerint kezdeményezõleg én magam romboljam le saját boldogságomat. Én még most is szeretem, s úgy õrizem meg képét lelkemben, mint ahogy az az utolsó napokban abba vésõdött. Én még sokáig az én kedves Ilonám marad elméletben, míg az idõ, vagy más arc el nem mossa. De errõl nem fog tudni senki, még maga sem - még én magam is megtiltom magamnak, hogy higgadtan emlékezzem rá. Egy kedves álom ködös emléke lesz az... ahol az álom tárgyára, alakjára, szavaira vissza nem akarunk emlékezni - csak az összes jelenet gyönyörködtetõ »utóíze« marad meg.

Kedvem volna ugyan megkérni önt, hogy írja meg, miért haragszik, s hogy bocsássa meg, ha valamit hibáztam ön ellen, mire tudtommal nem emlékszem. De nem teszem. Ha haragszik, arra bizonyosan van fontos oka, s úgyis hasztalanul kérném. Aztán én annyira tisztelem, bálványo­zom a véleményét, hogy még majd úgy informálna saját magamat saját magam ellen, miszerint még én magam is megvetném magamat. Attól pedig isten mentsen meg, hogy a legjobb barátommal, saját magammal fachéba jöjjek. Még ilyen bolondság nem történne ám minden emberrel!

De egy kérésem mégis van, ha igazán haragszik is, sohase szidjon össze, sohase vessen a szememre semmit, és sohase mutassa azt, hogy haragszik, - mert ezt megint én nem bírnám elviselni.

Hadd maradjak én abban a folytonos illúzióban, hogy »mi jó barátok vagyunk«, hogy még most is szeret egy »kicsit«. ‘

Õszinte tisztelõje

Mikszáth Kálmán

[Balassagyarmat] Április 29. 872.