94.

MK - MAUKS ILONÁNAK

[Budapest, 1882. február 16.]

[Fejléc:] A »Pesti Hírlap« szerkesztõsége Budapest, V. Nádor u. 7.

Kedves Ilonka!

Mikor ezelõtt sok évvel elváltunk, egyrészt az is rugó indok volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fog kellenem megállani a süllyedés lejtõjén. Jól esett (habár szerettem is), ha sorsa elszakad az enyémtõl.

De föltettem magamban már akkor, hogy ha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.

Az isten meghagyta érni, hogy egykori fényes álmaimat megvalósítva lássam:

<Bent ülök 34 évvel az akadémiában> kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahova lépek, s jövedelmem hatszor akkora, mint amennyirõl valamikor ábrándozhattam.

Valószínû, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta (egész e hó 8-ikáig), míg ön elé léphetek soraimmal - ha jól hallottam, maga már férjhez ment, vagy férjhez készül menni...

De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regarddal, hogyha még nem ment férjhez, én most mégegyszer elveszem magát.

Szerezzen magának alapos meggyõzõdést mindenben, beszéljen Szontagh Pállal, s értesítsen.

Ön megosztotta rossz sorsomat, a legrosszabbját magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szívesen megosztom ismét...

Nem tudom, szeretem-e még, de azt ígérem, hogy meg fogom mindig becsülni.

Ha pedig már elkéstem volna, ha ön már férjhezment, örülök rajta, ha boldog, vagy ha bármely okból nem teszi le többé sorsát annak a kezébe, aki már egyszer olyan rosszul bánt azzal, önhibája nélkül, én ez ellen nem zúgolódom.

Mert nem a szerelem beszél többé belõlem (bár meglehet, ha látnám, lángra lobbanna), hanem a becsület.

A becsületnek pedig elég van téve e lépésemmel.

Ha ön elfogulva ellenem haragtól, gyûlölettõl, nem fogja is (talán joggal) méltányolni e kérésemet, az irodalomtörténet figyelembe veszi ez õszinte határozatomat, s mikor jellemem ferdeségeirõl írni fog, odateszi súlynak a másik mérlegbe.

Azon magaslat, melyre kortársaim emeltek, kötelességemmé teszi, múltamból is helyre hozni azt, amit lehet.

Azért hát arra kérem, Ilonka, ne határozzon ebben a dologban könnyelmûen, maga nem olvas újságokat, sem nem ösmeri a viszonyokat, szerezzen hát magának elõbb alapos tudomást azon fényes és elõkelõ helyrõl, mely magára vár a magyar társadalomban. Nem akarom ezzel rábeszélni, mert hisz magának volt bátorsága hozzámenni a »semmihez« is, s bizonyára kell, hogy bátorsága legyen visszautasítani engem, még ha miniszter volnék is. Hanem a szívét és hajlamát kérdezze meg, s akként határozzon, s ha igenlõ a válasza, írja meg nekem lehetõleg egy hónap leforgása alatt.

<E levelemet komoly emberek tanácsára írom, s nekik olvasom fel. Megmásíthatatlan komoly akaratom> is ez.

Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelõje

Budapesten Febr. 16. 882.

Mikszáth Kálmán