105.

MK - MAUKS ILONÁNAK

[Budapest, 1882. május 21.?]

Kedves Ilona,

Visegrádra indulóban írom e néhány sort. Pompásan mulattam Szegeden, hol a <Tisza> vendége voltam <lakáson,> s <a városé egyebekben.>

Pálffy polgármester egy jegyzõkönyvi kivonatot nyújtott át, melyben a város »fogadott fiának« deklaráltak, kérve, engedjem meg, õk is osztozkodhassanak dicsõségemben, s magukénak vallhassanak.

Kijelentettem, hogy büszke vagyok rájok, s hogy szülõföldemhez »már« egyetlen kapocs sem fûz.

Pedig talán azt kellett volna mondani »még«. Vagy ki tudja?

...Minthogy a   <...> pesti lapokat nem olvassa, itt küldöm a szegedi lapot, hol mulatozásunk, bár nem elég körülményesen, de mégis le van írva.

Itt küldöm továbbá a »Lloydot«, a mai számot, mely szól a német könyvemrõl, olvassa meg, mert e tekintélyes lap recenziója korszakszerû, <azért, mivel Jókai fölé helyez rangban> kimondja, hogy hozzám hasonló élõ írója egyetlen nemzetnek sincs, s kimondja a legvégin, hogy a mi hazánk nagy dicsõséget és diadalokat fog aratni mûveimmel az egész földtekén.

...Soha még így nem írtak magyar emberrõl. Sokallom is a dicséretet, s nem írom alá.

Programom változott, pünkösdre már nem megyek Szegedre, mert a kedvenc famíliám idejön a Margaréta szigetre.

Beteges vagyok, lázaim vannak, de azért a 6-iki terminust nem változtatom, hacsak betegebb nem leszek, vagy közbe nem jön valami végzetszerû.

Mert az a babona, amit mindig hittem, hogy sohasem látjuk egymást, még most sem ment ki a fejembõl.

Igaz tisztelõje

Kálmán

Hanem tudja-e, hogy én máris haragszom magára - de nem merem levélben megírni, csak élõszóval mondom el Mohorán.