126.

MK - MAUKS ILONÁNAK

[Budapest, 1882. október 14.]

Kedves Ilonkám!

Megkaptam kedves levélkéjét. Biz az betegen talált. Nagyon rosszul érzem magamat, s még az a legrosszabb, hogy napról napra süllyedek erõ dolgában. Kénytelen vagyok sokat feküdni, mert nem bírok járkálni.

Ezek bizony mind rossz jelek azon jövõhöz képest, melyet én magamnak magával kiszíneztem, hogy boldogságban és örök barátságban együtt végezzük, ami még hátra van napjainkból.

E pillanatban Kalmár Pistát várom Szegedrõl: holnap nagy Petõfi ünnepély, arra jön. Én is ott leszek. De félek, hogy a banketten megint megárt valami.

A jövõ héten majd megírom végleg, mikor megyek Mohorára, hogy hazahozzam. Ha nem leszek beteg, a jövõ hónap folyamán; ha ellenben rosszul találnék lenni, akkor is... Csakhogy akkor Magának kell eljönni... Most legalább úgy vagyok, hogy én nem mehetnék.

Csókolom számtalanszor, s legyen meggyõzõdve, hogy minden gondolatom Maga. Minden megváltozhatik. De az, hogy én szeretem, az nem eshet alá az idõk változásának, az örökdolog. Hanem az idõre ne legyen türelmetlen, s ne csináljon magának skrupulusokat, mert ezeknek valóban nincsen semmi alapja.

Kálmán

Múltkori levelemben megküldtem az Istókot, megkapta-é? Nelkét és mindnyájukat csókolom és szívbõl üdvözlöm.