195.

MK - NAGY MIKLÓSNAK

[Budapest, 1893. május]

Kedves barátom! Miklós!

Ha már mindent közöltél Kaszparekrõl, még egy kis epizódot hozok tudomásodra errõl a csodálatos lublói emberrõl, aki még az én tollam alól sem akar elmúlni, mint ahogy kijárt a sírjából is, sõt az elégetést se vette sokba, most is különbözõ alakban tér vissza, szinte nem bírok tõle megszabadulni.

Alighogy közölve lett a »Hol vettem Kaszpareket?« címû cikkecske, melyet most lapodban (mint a Kaszparek legendához tartozót) te is reprodukálsz, s mely e szavakkal végzõdik: »Most már új nevelõt és új kísértetet kell keresni« - alighogy megjelent, mondom, e kis csevegés, másnap, amint hazajövök délben a képviselõházból, otthon a kapunál egy csinos fiatalember vár. Felvezetem s kérdezem tõle: mi tetszik.

- A Kaszpareket olvastam - feleli a fiatalember félénken, csendesen.

- Igen, igen - vágok közbe. - Ön alkalmasint Matirkó úr, akit forrásul használtam? Tessék helyet foglalni.

- Nem, kérem, én nevelõ vagyok.

- Nevelõ? Hát mivel szolgálhatok?

- Nevelõt méltóztatik keresni.

- Én? Nevelõt? - néztem rá csodálkozva. Nem szóltam én errõl senkinek.

- Itt van megírva - s elém teszi említett cikkem e két sorát: »Új nevelõt és kísértetet kell keresnem«.

Zavarba jöttem. Csakugyan azt írtam tréfából. Már éppen mentegetõzni akartam, hogy az csak afféle írói ornamentika volt, de mégis restelltem, hogy egy tréfáért annyit ácsorgott az a szegény fiatalember. Ej, megmaradok a komolyságnál....

- Igen, igen - mondom -, dehát a kísértet hol van? El tetszett azt is hozni?

Erre zavartan tagolá:

- Nem, nem. Csak magam vagyok.

- Nagyon, nagyon sajnálom - feleltem kedvetlenül -, mert a nevelõ együtt kellene a kísértettel. Hiszen tetszett olvasni a cikkben.

A fiatal ember szomorú szemeivel rámnézett, s aztán mintha belátná, hogy igazam lehet, »persze, persze« motyogta halkan, alig érthetõen és lehorgasztott fejjel eltávozott.

És vele, reménylem, ezúttal örökre eltûnt Kaszparek is. Ámbár még lehetne róla egyetmást írni.

De hidd meg, hogy az én lustaságom erõsebben tartja õt lefogva, mint ördöngõs fehér lovának szõrszálai.

Igaz barátod

Mikszáth Kálmán