210.

MK - NAGY MIKLÓSNAK

[Budapest, 1897. március 21.]

Kedves barátom!

Megkaptam a bort a múltkor, az isten áldja meg azokat a becsületes filoxerákat, akik elég ildomosak voltak tégedet elkerülni. Írod, hogy én is küldjek valamit abból, ami az én íróasztalomon termett.

Hát küldök. Ezeket a történeteket küldöm. Nem én írtam, de  a z  é n  í r ó a s z t a l o m o n  t e r m e t t e k,  mert a sógorném írta ittlétekor az én asztalomon. Ha én írtam volna, nem dicsérhetném. Miután pedig õ írta, nem szidhatom.

Hanem azt az egyet megjegyzem, hogy a porontyaim igen jól mulattak rajtok és úgy hallgatták, de úgy hallgatták tátott szájjal és nyitott merev szemekkel, hogy a pilláik se mozdultak.

Az én sógorném ugyanis nem egyébért írja a történeteit - csak õnekik. Este mesélnie kell: napközben kénytelen kigondolni s leírni a történeteit s minden meséjéért kap a gyerekektõl három-három csókot; ha nagyon jó a mese, hat csókot.

Hát annyit mondhatok neked, hogy ezek csupa hat csókos történetek.

Nyilván sok dolgot közöltél már hosszú szerkesztõi pályád alatt, ami százezer embernek volt írva, de csak kettõnek-háromnak kellett, vagy annyinak se; próbálj most egy olyat közölni, ami csak két kis kölyöknek van írva, - hátha ez fog tetszeni százaknak és százaknak.

Egyébiránt én magam is már nem sokára elõrukkolok a Megromlott állás-sal, melyet egyenesen neked írok. Diákok és »tanügyi bácsik« fognak benne szerepelni.

Szeretõ barátod

Mikszáth Kálmán