220.

MK - DR. JÓSA ANDRÁSNAK

[Budapest, 1898. január 12.]

[Fejléc:] Országos Hírlap szerkesztõsége

Fõszerkesztõ: Mikszáth Kálmán

Felelõs szerkesztõ: Lipcsey Ádám

Szerkesztõség és kiadóhivatal:

Budapest VIII. ker. József körút 65.

Nagyságos uram!

Igen örülök, hogy írni méltóztatott, hogy ezáltal alkalmam van legalább Önt meggyõzni arról, hogy tévedésben méltóztatnak lenni.

Ha történelmet írnék, ez esetben igaza volna a megjegyzéseiben; ámbár történelem sincs olyan, amelyben a megrajzolt alak hasonlítana az igazihoz. De én nem írtam történelmet. És a fölhozott alakok se történelmiek.

A történeti beszélyben már tetszés szerint lehet bánni az alakokkal, csak a háttérnek kell igaznak lenni. Például nem mondhatom, hogy a keresztes hadjáratok Mátyás alatt; voltak - de szabad egy Forgáchal [!] annak történnie Mátyás alatt, ami vele esetleg II. Endre alatt történt.

Megírhatom, hogy ennek vagy annak az Árpádházi királynak fia volt, ha nem volt is fia, de nem festhetem úgy az országot, hogy abban a törökök garázdálkodtak.

Ez a történeti elbeszélés kelléke.

De én nem írtam történeti elbeszélést sem, hanem egy kis útikalandot, ahol tetszés szerint mondhatok mindent, ami nekem tetszik. Ebben csak egy szabály van, hogy lehetséges-e, hogy ilyen ember élt valaha.

Megengedem, hogy egy csöppet sem volt igazam, jól tudom, hogy az a Kállay nem létezett, amelyik a feleségét lefejezte, Kristófról sem tudom, hogy létezett-e, sõt amikor az Egyetértés azt írta, hogy Kállay Ákos se létezett, azt én meg se cáfoltam, mert az teljesen mindegy, létezett-e vagy nem, a kérdés csak az, hogy képzelhetõk-e ilyen demokraták

A kis beszélyke bizonyára nem valami epochális munka, egy anekdota elmesélése az egész, de az, hogy igazán történtek-e ily dolgok a Kállayakkal vagy nem, az nem vonhat le belõle semmit. Hiszen éppen úgy írhattam volna, hogy a Palásthyakkal vagy Gernyeszegiekkel (szóval valami álnevet) történt mindez, s a beszély éppen annyit érne, mint ér most, mert ebben csak az elõadás elevensége és könnyedsége a döntõ, a név semmi. Jókai „magyar nábobja” nem lenne jobb, ha Wandlheimot veszi Kárpáthy helyett.

Azért tehát tisztelve a család érzékenységét, amennyiben valamikor esetleg összes munkáim közé ez apróságot is fölvenné a kiadóm, gondolkodom róla már eleve, hogy a Kállayak helyett valamely más név álljon ott. Ennyit örömmel teszek meg nagyságod levele folytán. Kár, hogy a többire nézve nem segíthetek, mert igen szívesen mondtam volna le a Kállay névrõl (miután éppen néhány millió név áll rendelkezésemre), ha csak sejthettem volna is, hogy a családból, melyhez engem sok tisztelet és szeretet csatol, ezt így fogja fel valaki.

Egyébiránt, hogy mennyire hibásan fogja fel Nagyságod a dolgot, egy példával legyen szabad megvilágítanom. Azt tetszik mondani, hogy Kristóf nem olyan alak volt és nem is volt olyan gyûrûje, mert sohase méltóztatott látni.

Igen, jól van, de nem ez a lényeges, mert ha az igazságot keresnõk, hát itt a császárnõ volna a lényeges, aki olyan bolondot át nem üzenhet az udvarmesterétõl, hogy fordítsa az illetõ úr befelé a gyûrûje kövét. És különben is I. Ferenc nejérõl tudva van, hogy egész élete folyamán nem volt színházban. Mindamellett igen nevetséges lenne, ha most egy udvari történész nyilatkoznék erre - mert hiszen éppen az a tréfa benne, hogy azon királynõ nem volt a színházban, tehát egyáltalában lényegtelen, hogy volt-e Kállay Kristófnak valamelyes gyûrûje, vagy élt-e Kállay Kristóf nevû úr valaha - minthogy ez esetet mint meg nem történtet, <venné> mint eldicsekedett valótlanságot kívánja vétetni a szerzõ.

Dickens õrnagyai, akik azt mesélik, hegy a Yorki herceggel így voltak per tu, eleven húsból és vérbõl való alakok, s igen komikus lenne, ha a Yorki kir. herceg kinyilatkoztatná, hogy õ sohase volt semmilyen õrnagyokkal per tu - ez a Dickens alakjain nem rontana, csak a Yorki herceg irodalmi felfogását tüntethetné fel rossz színben.

De igen sokat lehetne még errõl írni. Félek azonban, tételemet úgysem tudnám Nagyságoddal szemben érvényesíteni s így inkább megadom magamat, kijelentve, hogy semmi rosszakarat, vagy kellemetlenkedési viszketeg nem vezetett abban, hogy hõsömnek nem Tóth Ákos vagy Szabó Ákos nevet adtam, hanem egy nagytekintélyû család nevét. Mert nézetem az volt hogy minden emlegetés csak fényt és zománcot kölcsönöz egy családnak, minél inkább él és szerepel a nemzet irodalmában is.

Maradtam egyébiránt Nagyságod õszinte tisztelõje

Bpest. jan. 12. 898.

Mikszáth Kálmán