253.

MK - SZIGETHY GYULÁNÉNAK

[Budapest, 1903 őszén]

[Töredéklevél]

A szobor eszméjét nem kell elejteni. Nagy szegénység a magyar kultúrtörténetben, hogy nincsenek benne asszonyok. Olyan üres nélkülök ez a kultúrtörténet és olyan szomorú, mint egy ház, ahol nem suhog asszonyi szoknya. Csodálom, hogy a jelenkor azt nem szégyenli. A mi asszonyaink élete közönségesen ott végzõdik, mikor az utolsó ember is meghal, aki vele együtt bálozott, vagy aki az asztalánál evett.

Egy ezeréves nemzet, és nincs benne az asszonyoknak egyéb nyoma, mint az a bizonyosság, hogy lenniök kellett, mert a férfiak tõlük születtek. Egyéb alig van. Némi nevet Lorántffy Zsuzsánna és Bohusné hagyott. Csakis õk. Mert Zrínyi Ilona és Széchy Mária nem az asszonykvalitások csúcspontjai, hanem a férfikvalitások szurrogátumai (pótférfiak).

Most aztán támad egy asszony, Veres Pálné, aki a semmibõl alkotott valamit, szellemével, nagy lelkének energiájával, a közöny százfejû sárkányának letiprásával, szóval egy olyan asszony, aki egy szobor erejéig megnõtt.

Hiszen, ha nem volna egy ilyen asszonyalak, ki kellene gondolni egyet, mint ahogy egyebütt is vannak nagy alakjai valamely kornak, melyeket egy késõbbi kor mesterségesen fújt fel nagyokká, mert a szobrok nem annak készülnek, akit ábrázolnak, hanem a jövõ generációnak, akinek a szoborban meg van adva a minta, melyhez hasonlítsanak. Hogy a minta a valóság után van-e véve, vagy kigondolt, az mindegy.

A valóság valóság marad minden körülmények közt. Mondjuk a legrosszabb esélyt, hogy nem fog begyûlni a szoborköltség. Szégyen lesz-e ez és kinek? Hiszen Mátyás királyra is csak három vagy négy század után, hetven év alatt gyûlt egybe a szobor költsége, azaz, hogy még most se gyûlt be, mert még nincs kifizetve. Kisebb lett-e ezért Mátyás király?

Már magában ez a mostani mozgalom (még ha meghiúsulna is) emeli némileg úgy Veres Pálnét, mint élõ hölgy tisztelõit, mert már az a tény, hogy szó volt szoboremelésrõl figyel­mez­teti a jelenkort és az utókort: »álljatok meg emberek, itt valaminek lenni kell, mert csopor­tosulás van«.

Mint ahogy a köznapi életben figyelmesekké leszünk olyan helyen, ahol sokaság verõdik össze, Veres Pálnéra tehát már e mozgalom (s meghiúsulás esetén a híre) rávezeti az utókort, hogy figyelmesebben vizsgálja õt. Ezzel a mozgalommal, úgyszólván, be van adva a fellebbezés az utókorhoz, hol nem vesztheti el pörét.

Én különben hiszem, hogy sikerülni fog a dolog egészen, de hogy részben sikerülni fog, azt tudom. Legrosszabb esetben tehát marad egy töredék összeg, egy pár ezer forint, »Veres Pálné szoboralap«, mellyel okvetlenül célt érünk. Vagy úgy, hogy jobb idõben, jobb nemzedék kiegészíti az összeget, vagy úgy, hogy valamely, az õ mûködésével rokon kultúrpalota emelésénél a megmaradt összeget odacsatoljuk annak a költségeihez, azon föltétellel, hogy azt Veres Pálné szobrával ékesítsék, akár a bejáratnál kívül, akár pedig, ha kisebb lesz az összeg, magán az épület homlokzatán is megelégszünk az õ szobrával a többi nagy kultúrharcosok társaságában.

Mikszáth Kálmán.