258.

PÁLFFY FERENC - MK-NAK

[Budapest, 1904. február 20.]

Tisztelt és kedves barátom!

Az Újság január 31-iki számában azt írtad, hogy a lapot nem Tisza Istvánnak, hanem nekem csináljátok. Mi tagadás benne, kissé megijesztett a dedikációval járó erkölcsi felelõsség. Eszembe jutott a Matlekovics Sándor esete. Õt azzal tisztelte meg a fiumei Adria-társaság, hogy egyik nagygõzösét az õ nevére keresztelte. Egyszer aztán lenn sétált a kegyelmes úr az Adamics-mólón és hallja, amint egyik matróz odaszól a másiknak: Ördög bújjon abba a Matlekovics Sándorba, sohasem tud idejében hazacihelõdni! (Olaszul még csúnyábban hangzik.)

Akármit mondjatok is, az ilyesmi sohasem kellemes. Hiszen szép dolog, ha mostanában azt hallom a szegedi Kassban: Okosan ír a Pálffy Ferenc lapja! De hogy leszünk ha egyszer majd így szólnak a civisek: Bolondokat beszél a Pálffy uram Újság-a!

Hanem most egészen másról van szó. Ha már a nyakamba kötötted a kolompot, hát hadd zörgessem egy kicsit!

Azt olvasom a mai Újság-unkban: »... a legutóbbi orosz-török háború is azzal végzõdött, hogy a kozákok a Márványtengerben itatták meg a lovaikat.« Az ég szerelmére kérlek, Kálmán, telegrafáljátok meg tüstént a muszka cárnak, hogy a kozák-lovak elvbõl nem isznak tenger­vizet! És õk nem úgy vannak az elvükkel, mint a szofták a pezsgõvel, õk igazán utálják. Úgy látszik itt a Romanov-dinasztiának egy végzetes tévedésérõl van szó, melyet nem mernek eloszlatni a pétervári udvaroncok. Hát ezért folyt annyi vér a Sipka-szorosnál és Plevnánál! Ezért mondott annyi dikciót Szücs Pátri! Hátha a japán háborúba is csak azért ment bele a cár, mert most meg a Sárga-tengerben akarja megitatni azokat a bizonyos kozák-lovakat? Elgondolni is szörnyû! De ha megtudja, hogy a sós víz nemcsak a lónak, de a kutyának se kell, akkor talán megbékül még a mikádóval.

Ugyancsak a mi lapunkban olvastam A díszkeresztény címû mulatságos cikket is. Szerinte a lipótvárosi társaság megkívánja a maga házikeresztényétõl, hogy: »legyen árja egészen«.

Hát nagyon szép dolog a lipótvárosiaktól, hogy tolerálják a keresztényt, de bizony nem szép tõlük, hogy válogatnak benne, és hogy a magyarja nem, csak a Lueger-fajtája kell nekik. Az árja indogermán, tehát minden, csak éppen nem magyar.

A Schõnerer-Wolf-féle etnográfia lefoglalta ezt a szót a germánok számára, és a megkülön­böztetés éle még inkább fordul a magyar, mint a zsidó ellen, mert a szemita faj közelebbi rokona az árja népcsaládnak, mint a turáni faj. Ha tehát igaz, amit írtok, hogy a Lipótvárosban csak az árja kereszténynek van keletje, akkor már megértem azt is, hogy miért nem szabad a Svábhegyen magyarul beszélni...

Tisza Istvánnak, ha történetesen szóba hozná a tengervizet ivó kozáklovat, vagy a lipótvárosi árját, azt mondhatjátok, hogy nem Az Újságban olvasta, hanem Klobusicky Jánostól hallotta. Nekem azonban ne magyarázzatok semmit. Szellemet idéztetek, Kálmán, itt vagyok!

Maradok egyébként szeretõ barátotok és lekiismeretes olvasótok:

Pálffy Ferenc, Szegedrõl