339.

GINEVERNÉ GYÕRY ILONA - MK-NAK

[St. Ladislas. Castle Avenue. Dover

1909. márc. 19.]

Mélyen tisztelt Kedves Bátyám!

Végtelenül kitüntetõ, jóságos levelét igaz hálával köszönöm. Úgy érzem, mintha azt a jóakaratot, amely abból az én itteni próbálkozásom iránt szól ki, fokozott igyekezettel kellene meghálálnom; addig is azonban áldja meg a jó Isten mindenik szaváért.

Jarroldnál már jártam. A cégnek az a fiatal tagja, akinek elmondtam az egészet, kihallgatott, átnézett néhány papirost, azután végre is azt mondta, hogy ez még »az õ ideje« elõtt lehetett, tehát majd megtud reá nézve mindent, aztán megírja. A levél megjött, el is küldöm, a tartalma pedig az, hogy õk semmi más kéziratot nem tudnak, hogy náluk volna, mint egy rövid elbeszélésekbõl álló gyûjteményt, amelyet vagy két évvel ezelõtt egy hölgy fordított le és adott át nekik, de arra kérte õket, tartanák addig maguknál a kéziratot, amíg átadja nekik azt a címet, amelyre azt el lehet küldeni. Ha ez az a kézirat, amelyet a szerzõ említ, nagyon fognak örülni, ha tudatom velük, mit csináljanak a kézirattal.

Eddig Jarrold. - Én pedig csak annyit teszek hozzá, kedves Kálmán bátyám, hogy ha akár ennek, akár más egyéb könyvének a dolgában a férjem meg én bármi módon segítségére lehetünk, gondolhatja, hogy milyen õszinte örömmel lennénk.

Jarroldnak írtam, hogy mihelyt választ kapok, azonnal értesítem õket.

Persze, az ilyen nagy labirinth városban, ha csak szerzõ, fordító és kiadó nem érintkeznek elég sûrûen, egy és más dolog egyszerûen elmállik, mert mindig, mindenkinél annyi terv torlódik össze. Annak a hírnek nagyon örültem, hogy az a könyv is sorra kerül, amelyet kedves bátyám említ. Annak a dolga azután valahogy ne hányódjék a Jarroldék könyves polcain! Ha ennek azzal elejét lehetne venni, hogy ha mi fordítanánk le, akiknek módunkban van Jarroldot sarkallni, hogy a dolog ne húzódjék, azt hiszem kedves bátyám meg lehet gyõzõdve, hogy a fordítást azzal az odaadással végeznénk, amire egy Mikszáth Kálmán neve kötelez minden magyart, és azokkal együtt az olyan angolokat, mint a férjem, aki az õ saját külön szórendjével azt mondja, hogy: »Nem csak vagyok magyar, de is kuruc.«

A temzeparti kuruc tehát egész lélekkel lesz segítségére mindenben, amiben lehet. Ha jelenleg a Scotus Viator meg egyebek jóvoltából csepülnek is itt bennünket, de legalább beszélnek rólunk és éppen azért bizony szép volna könyveink javával most állani ki. Jarrold egy egész jegyzéket adott át nekem Jókai angolra fordított regényeirõl az angol lapokból idézett kritikákkal együtt.

Múltkori levelembõl, kedves Bátyám, úgy látom, úgy értette ki, mintha az én tervem is könyv volna. Pedig nem az. Amit én tervezek, az egy Londonban levõ erõs, magyar, nem is tudom minek nevezzem, mondjuk központ, amit nem írnánk és sáncolnánk körül németesen, professzorosan, hogy mily ágbeli vagy szakmabeli mûködést fejtsen ki itt, hanem ahol egy mederben folynék minden, amit csak itt a magyarságért meg lehet tenni, ahogy éppen a nap forgó, változó eseményei követelik. Például mondjuk idõleges rövid kiállítás karácsony elõtt olyan magyar áruból, ami ajándékul elkelhet, õsszel gyümölcsbõl, borból - meghívott vendégek és a sajtó elõtt, máskor vetített képes elõadások, egyszer a magyar fürdõkrõl, vadászterüle­tekrõl, a téli Tátráról; ismét máskor új irodalmunkat, képeinket ismertetõ elõadások; - ott kellene megadni minden, nem Bécsen átszûrt tudósítást magunkról az angol sajtónak (ezt az egyik nagy világlap egyik szerkesztõje úgy megszerette eszme gyanánt, hogy azóta is egyre kérdez, mikor lesz már meg). Ha valakinek otthon eladni való bányája, mi egyebe van, ércmintát, mit odaküldhetne, hogy aztán a kellõ utasítást megkapja, kivel kellene érintkezésbe lépni.

Én ezt a tervet megírtam részletes memorandumban a keresk. min. államtitkárának is, gr. Apponyinak, a földmûv. minisztériumnak, miniszterelnöknek; az egész terv, úgy látom, mindnyájuknak nagyon tetszett, mert nagyon szépen írtak; - a háziipari rész miatt megírtam a dolgot Izabella fhgnõnek és gr. Batthyányinénak is, az õ válaszuk ugyanolyan helyeslõ volt, mint a min. elnöké, gr. Apponyié meg Szterényié, de azóta aztán jött ez a boszniai aggodalom (szeptember elején írtam elõször, októberben volt az annektálás) és azóta egy lépéssel sem vagyunk tovább.

Pedig jó volna, ha lennénk. Mert aki az angol sajtó, politikai vagy üzletvilágból csak tud a tervemrõl, annak mind tetszik. Csak azért írtam meg, hogy lássa, mennyire nem könyv-ben utazom.

Hazamenni pedig bizony, nagyon jó lenne egyszer már a tervem miatt is, mert levél révén bizony nagy lassan megy csak minden. Újságba még nem írtam róla; azt akartam, hogy elõbb csak azoknak legyen elébe adva, akiket elsõsorban illet. Hanem, hogy egy ilyen központért szeretnék dolgozni, az bizonyos.

Nem igen érti azt, aki nem élt a szülõföldjétõl távol, hogy milyen érzés az, amin például én mentem át a legutóbbi néhány hónap alatt is. Véletlenül úgy esett, hogy nehány tisztán angol dologban (Shakespeare társaságok meg egyéb irodalmi egyletek elõadásai, meg a Women’s Franchise Union dolgában, ahol most öt óriási gyûlésen kellett az elnöklõ chairman tisztjét viselnem és a megnyitó szónoklatot megtartanom), hála Istennek jó siker járt velem, úgy hogy a meghívások egyre szaporodnak, de éppen ezért, egyszerre csak úgy érzi az ember, hogy: »Hát már én egészen angol legyek és a magyar dolgokért ne tehessek semmit?«

Jaj, kedves bátyám, jobb lesz nekem ezt bevégezni! -

Kedves feleségét szívbõl ölelem; azt átvenni pedig, amit nekem Kálmán bátyám ígért a levelében, bizony elmegyek egyszer Magyarországra.

Addig is mindkettõnk sok szíves üdvözletével vagyok

tisztelõ húga

Gineverné Gyõry Ilona