367.

MK - BENCZÚR GYULÁNÉNAK

[Rohitsch-Sauerbrunn, 1909. július 18.]

Méltóságos asszonyom!

Szántó ügyvéddel találkoztam itt. Azt hiszem, õ mindent <megígért> megírt. Én csak a magam taktikájának részletezésével egészítem ki.

Mint ahogy kacsalábon forognak a mesebeli kastélyok, úgy forgott a mi leendõ Benczúr kastélyunk bizonyos Jaskovich nevû professzor lábán, aki a gyarmati múzeum igazgatója. Ennél kellett a dolgot megmozgatni. De úgy, hogy ne Benczúrék keze mozgasson (az ódium ne rájok szálljon). És nem úgy, hogy az én kezem mozgasson (mert az én kezem is a Benczúrék keze). Ennélfogva egy távol fekvõ kezet, a Révai Könyvkiadóét vettem igénybe. Révai Eperjesre készült 30 év elõtti diákpajtásaival találkozni, ezek között volt Jaskovich is. Õt bíztam hát meg, hogy igazítsa a gondviselést, de a mi említésünk nélkül, úgy mintha neki jutna eszébe. Ennek az eredménye az idecsatolt levél, melyet már csak Rohitson kaptam meg.

A kicirkalmazott terv most már így következik - az én kombinációm szerint: Macska István megkapván az értesítést, rohanni fog Pestre Méltóságtokhoz, vagy az ügyvédhez, hogy isten neki, meggondolta már és átengedi a harmadrészt. Ekkor az ügyvéd hidegen fogadja, immel-ámmal mondja, hogy a tervrõl Benczúrék letettek, mert drágának tartották magát a telket is, de ha olcsóbban adja, akkor megpróbálja s ír nekik. Pszichológiám szerint Macska most már olcsóbban adja, és még kezet is csókol, ha száz forint nyereség révén jut szárazra.

Az én tervem szerint tehát nem is lenne szükséges egy másik licitáció. Az én tervemben a licitáció csak egy megijesztési eszköz, mely arra sarkantyúzza meg Macskát, hogy inkább kapjon valamit, mint semmit.

E tervnek azonban meglehetõsen hátrányára van, hogy olyan idõben indul, mikor egy faktor sincs otthon, akihez Macska hozzászaladhatna, még az ügyvéd sem.

Így attól kell tartani, hogy csakugyan árverésre kerül a sor. De ez se nyugtalanítsa a méltó­ságos asszonyt, mert Macskát könnyû lesz megbékíteni egy nagylelkû száz vagy kétszáz koronás ajándékkal, melyet kárpótlás címén kap már akkor, midõn semmi se járna neki. Ez a kegyajándék holta napjáig meleg hûségben fogja õt tartani a Benczúr-ház iránt, mert hiszen Macska végre is jó ember, és egy olyan dologért [ne] tartsuk õt vadállatnak, melyet mint erényt énekelünk meg a novellákban - a röghöz való makacs ragaszkodásért.

Természetesen nincs kizárva egy harmadik eshetõség sem, hogy ti. Macska megijedvén, valamely csodálatos módon elõkeríti a két másik telek rész árát is, s kifizeti. Ez ugyan nem valószínû, és igen megszomorítana engem, de legalább levenné Méltóságtok válláról a bizony­talanságot. És már ez is valami. Különben már erre az esetre is van tervem. De ez még nem bevégzett és korai.

Már mintegy egy hete vagyunk itt a leggyalázatosabb idõben, úgy hogy már az életemet is megúntam. Itt ülök egy bolond nagy tölgyfa alatt, melyen a stájerok udvariasságából a »Mikszáth-Eiche« táblácska fityeg, nézem a tornyosuló felhõket, hallgatom a mennydörgést, és várom a jövõ évi nyarat - amikor majd a nagy építkezést nézzük ilyenkor a Benczúr portán.

Addig is kezeit csókolva, Gyulát tiszteltetve maradtam Rohitsch-Sauerbrunn júl. 18. 1909.

alázatos hû szolgája

Mikszáth Kálmán