412.

MK - KIRÁLY ALADÁRNAK

[Budapest, 1910. jan. 16. után]

Tekintetes Alispán Úr!

Háromszék megye üdvözlõ levelében kedvesen csillog az a néhány szó, hogy nem vagyunk idegenek, mert nekem egy negyed századdal ezelõtt az elsõ mandátumot Háromszék nyújtotta.

Mégpedig hogyan nyújtotta - felém, ah! Mennyi gyöngédséggel! Érdemes megmelegedni az emlékénél. Így csak székely tud bánni azzal, akit meg akart emberelni.

E választási kampány idején nagy gégebajba estem. Egy érthetõ hangot sem voltam képes kiejteni hónapokig vagy talán soha, nemhogy végigjárni egy sor községet beszédekkel. Dehogyis mertem volna odaállni a választóközönség elé. Megírtam tehát háromszéki barátaim­nak, hogy nem léphetek fel. Erre aztán egy Illyefalván felvett jegyzõkönyv volt a felelet, melyben látatlanban kijelöl a kerület, s egyszersmind határozatilag kimondja, hogy ösmervén politikai meggyõzõdésemet eddigi tevékenységembõl, sem személyes megjelenésemet, sem programbeszédemet nem kívánja.

De nehogy ez feltûnõ legyen, s találgatás útján ki ne pattanjon a köznép elõtt követségrontó testi fogyatkozásom, Háromszék összes, a fõvárosban lakó szabadelvû jelöltjei hasonló jegyzõkönyvi kivonatot kaptak kerületeiktõl.

Mosolyognom kellett, látva, az illetõ jelöltek mily kevélyek jegyzõkönyveikre, illetve az azokban nyújtott elismerésre, s gondoltam magamban, hogy az õ babérjaik az én szegény beteg torkomban nõttek.

Ez volt az elsõ leckém, hogy a babér nem okvetlenül az érdemek kertjében tenyészik.

Ezt talán most a köztörvényhatóság kõbe véshetõ szépségû üdvözletének olvasásánál is figyelembe illenék venni, de annyira megejti szívemet megemlékezésük, s annyira tolulnak fel a régi emlékek a Nemere és a délibábos Szép Mezõ klasszikus földjérõl, hogy csak elérzéke­nyedni tudok és soha el nem múló hálát érezni, melyet kegyeskedjék kérem tolmácsolni a tekintetes törvény hatóság elõtt.

A tekintetes Alispán Úr alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán