436.

MK - AZ »OTTHON« ÍRÓK ÉS HÍRLAPÍRÓK KÖRÉNEK

[Budapest, 1910. április 3.]

Igen t. elnök úr!

Mély köszönettel vettem az értesítést, hogy az Otthon tiszteletbeli tagjának választott, vagyis belevett, nem a rendes alapszabályok szerint, hanem egy érzelmi fellobbanásnak értékre semmivel össze nem hasonlítható cselekményével az õ családjába, vagyis az én családomba, kollégáimnak abba a csoportjába, ahol eddig nem volt alkalmam tartózkodni, amit különben igyekezni fogok ezentúl kipótolni. Amellett, hogy az én kis ünnepemet felékesíti ez a tény, élénk világításba hozza azt a nobilis irányt, amelybe az igen t. elnök úr vezeti az Otthont, egyszersmind meglepõ örömet okoz nékem. Meglepõt mondtam, mert nem hihettem volna, hogy valaha az Otthon tiszteleti tagja legyek, midõn egy jó évtizeddel ezelõtt egy verseny egyesület alapításában vettem részt, mint annak elnöke. Akkor szemben állottunk egymással, legyõzni iparkodtunk egyik a másikat; ez ugyan nem sikerült egész mostanáig. Mind a két egyesület felvirágzott, a nemes versenyben tekintélyt eresztett, hézagot pótolt. Különben egy lévén a cél, egy a szándék, elõre lehetett látni már akkor, hogy gyõzõ csak az lehet, akinek elõbb nyílik alkalma azt mondani a másiknak a kinyitott virágleveles kapunál: A mi házunk neked is házad. És legalább kitûnt az is, hogy csak a világ szûk nekünk a gondolataink, terveink és elméink számára, de a szívünk nem szûk az egymás számára. Fogadja igen t. elnök úr legmélyebb tiszteletem kifejezését és tolmácsolja kérem, mélyen átérzett hálámat és köszönetemet társaimnak.

Budapest, 1910. április 3.

Alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán