471.

MK - A SELMECBÁNYAI EV. LÍCEUM PETÕFI KÖRÉNEK

[Budapest, 1910. május 17. után]

[Fogalmazványtöredék]

A selmecbányai Petõfi Kör szíves üdvözlete és értesítése hogy ott ahol <egykor> hajdan Petõfi <ült> bontogatta elsõ szárnyait s ahol az én zsengéim <méltányló> is elhangzottak egykor, most <engem az is...> negyven éves írói évfordulómat ünnepelték. Hogy csuklottam-e <sokszor> aznap nem emlékszem, de szerettem volna hallgatni egy szögletbõl <hogy> miképpen dicsértetek most ti engem ott, ahol annyiszor ért gáncs és megvetés is.

Több mint negyven éve annak, amikor édes anyám oda vitt s én meglátva a <gombo> a házak falánál gombozó kis gyerekeket csodálkozva figyelmeztettem õt:

- Hallgasd csak hallgasd ezeket a gyerekeket mama, milyen kicsinyek és már németül visítanak.

<A múlt években fordi>

Vagy harmincöt évig nem jártam ott, akkor aztán egyszer odavetõdtem Pulszky Gusztival <a kit váltig> mint odavaló képviselõ jelölttel akit váltig biztattam útközben, hogy német <prog­ram beszédre> beszédekre készüljön, de milyen nagy volt <csodálkozás> csodálkozásunk, hogy nem is találkoztunk <ott> németül beszélõ emberrel.

<Az isten áldja meg azt a nagy sárga épületet>

Ezt a csodát pedig <mind> az a nagy sárga ház okozta, ahol ti most <ti most> tanyáztok és ahol mi tanultunk amelynek a falait áldja meg az isten. A fiúk akik német szóra gyûltek ide mind <elvitték> elhordták apránkint <innen> a német szót és helyébe ott hagyták a magyart...

[A papír felsõ szélén a következõ kézirattöredék olvasható:] A titkár bocsánatot kért ha egy kicsit várakoznom kell, mert az ezredes az útról megérkezve nyomban megfürdött és most felöltözik egy <fehércsikos> piros falú selyem...