Rész, Fejezet
1 1, 27| Szakasztott az a szín, ami a Dobó Krisztina szeme a kékkõi képtárban.~
2 III, 1 | helyzet, mint itt.~A Csemezék Krisztina nevû lánykája például kiáll
3 III, 1 | s ugrándozva fut a kis Krisztina felé egész a hegygerinc
4 III, 1 | leszesz ma?~- Itthon - felelte Krisztina.~- Mindig otthon! Jobban
5 III, 1 | Vajon igazán azok-e?~A szép Krisztina fölnevetett. Csengõ kacagásuk
6 III, 1 | Csutkás professzor.~- Juj, Krisztina!… Így már csakugyan hozzánk
7 III, 1 | hiszen tudod… nem lehet…~Krisztina kifejezésteljes, gyönyörû
8 III, 1 | és Csutkás úr, mint a kis Krisztina már a bevezetésben említé,
9 III, 1 | Jószerencse, hogy a szép Krisztina felsõbb meghagyás folytán
10 III, 1 | õket a lankasztó melegben. Krisztina maga is ott ült az apja
11 III, 1 | ideál«-nak.~Ilyen ideál Krisztina.~Maga a derék Csemez úr
12 III, 1 | darab aranyért, amennyit Krisztina nyom.~Csemez úr hamiskásan
13 III, 1 | Csutkás úr, tán Csemez sem.~Krisztina pedig olyan szép volt ma,
14 III, 1 | színészies pátosszal nyújtá Krisztina és apja felé.~- Azon szív
15 III, 1 | lelkesedve -, itt találtam meg, a Krisztina az; õ csüggni fog rajtam,
16 III, 1 | tennéd, ha nekem adnád a Krisztina kezét. Oh, mennyire hasonlít
17 III, 1 | szavakra hirtelen elereszté a Krisztina és a Csemez kezeit s egy
18 III, 1 | csügg rajtam, uram! Igaz-e, Krisztina?~Csutkás úr körülnézett,
19 III, 1 | Pestrõl, mert hát nagy fiú és…~Krisztina újra elsápad, megrezzen,
20 III, 1 | hogy a Miklóst elhoztam?~Krisztina fejét rázta csendesen, szomorúan.~-
21 III, 1 | vagy! Történt tán valami?~Krisztina bágyadtan intett igent szép
22 III, 1 | most!…~- Ha szeretem-e, Krisztina? Nagyon, egyedül önért élek! -
23 III, 1 | folytatá szaggatottan. - Oh, Krisztina, tehát ön… ön is óhajtja
24 III, 1 | szeressen és én…~- S ön, Krisztina?~- Én? - s elereszté õt,
25 III, 1 | bûnt.~- Nem, nem! - kiáltá Krisztina szilajan - oda nem!~- Hova
26 III, 1 | Akárhova! A világba - mondá Krisztina keserûen és egy könnycsepp
27 III, 1 | meredten, a földbe gyökerezve Krisztina elõtt, kezével önkéntelenül
28 III, 1 | foghatja meg, ha szereti Krisztina, miért sírt, miért eresztette
29 III, 1 | tettem… mit tettem! - rebegi Krisztina s úgy érzi, hogy a világ
30 III, 1 | változatban, aszerint amint Krisztina szemeiben, hangjában, mozdulataiban
31 III, 1 | bájos naivsággal borult Krisztina nyakába.~- Látod, látod -
32 III, 1 | csakugyan nincs egyéb hátra…~Krisztina tétovázó pillantása kérdõ
33 III, 1 | Macska-hízelgéssel simogatta meg a Krisztina állacskáját, lecsüngõ fejét
34 III, 1 | olyan makacs, önfejû volt…~Krisztina dacosan vetette hátra fejét.~-
35 III, 1 | fölegyenesedett és szemei szikráztak. Krisztina meglepetve hátrált elõle
36 III, 1 | reszketett.~- Nem, nem, Krisztina! Soha, nem… Soha semmit…
37 III, 1 | az embert, akit szeretsz!~Krisztina mosolyogni próbált, apró
38 III, 1 | indulatai ragadják.~- Nem igaz, Krisztina! Te megcsalsz engem! Tudnom
39 III, 1 | kedélyesen -, maga bizony sírt, Krisztina! Ki ríkatta meg? Aha! Csutkás.
40 III, 1 | szemben. Ez vallomás volt, Krisztina. Finom, de érthetõ; én megértettem.~-
41 III, 1 | Luppán bácsi - szólt közbe Krisztina ravaszkás mosollyal.~A nõk
42 III, 1 | ember, hogy megtréfál. Hüm, Krisztina… Azt hiszem, ön nem köti
43 III, 1 | felcserélni. Helyesebbel, mondtam, Krisztina, de mondhattam volna talán
44 III, 1 | Luppán bácsi tréfál - szólt Krisztina s kartonköténykéjét kecses
45 III, 1 | mint aki tréfál? Nem úgy, Krisztina! Egy komoly férfi szava,
46 III, 1 | látni a hatást, amit vele Krisztina arcán elõidézett, minélfogva
47 III, 1 | Nem, nem, nem! - sikított Krisztina, néhány lépést futva Miklós
48 III, 1 | mintegy kimerülten ereszté el Krisztina karcsú derekát, melynek
49 III, 1 | boldogítani. - Hallja, Krisztina, boldogítani! - Ön méltó
50 III, 1 | Hehehe!~- Atyám! - szólt Krisztina, apja kezét megragadva -
51 III, 1 | átkozott hõség van. Hol a sör, Krisztina? Hozasd el a kancsókat utánunk
52 III, 1 | ott lesznek. Te is siess, Krisztina. Te is hallani fogod. Csemez
53 III, 1 | tisztelve… Igazán mondom. S hogy Krisztina is meg van tisztelve, azt
54 III, 1 | aranyat hoz nekem, mint Krisztina.~Néma csend, csak a Bohuska
55 III, 1 | ide azt a kancsót fiam, Krisztina!~Luppán úr erre a szóra
56 III, 1 | meghozom, vagy - meghalok.~Krisztina szemeiben csodálatos tûz
57 III, 1 | Mirkovszki Miklós húzott másnap a Krisztina ujjára.~Délután jött oda
58 III, 1 | tették.~- Búcsúzni jöttem, Krisztina.~Krisztina letette kezeibõl
59 III, 1 | Búcsúzni jöttem, Krisztina.~Krisztina letette kezeibõl a vizes-kannát,
60 III, 1 | kérdés többé; én megyek, Krisztina, mert kimondhatatlanul szeretem,
61 III, 1 | fontot nyomok, ugye? - mondá Krisztina mosolyogva, de mosolya erõltetett
62 III, 1 | mindenekelõtt tudnom kell, Krisztina - felelte Miklós komolyan.~-
63 III, 1 | ujjára húzta.~- Itt van, Krisztina, ez a gyûrû! Aranyat nem
64 III, 1 | dobja el azt a gyûrût.~Krisztina ahelyett, hogy eldobta volna,
65 III, 1 | Isten veled, édes… édes Krisztina!~- Nem, nem, Miklós… Csak
66 III, 1 | rázta.~- Ösmerem édesapját, Krisztina, õhozzá hiába fordulna,
67 III, 1 | ajtón, mint az eszeveszett.~Krisztina szoborként megkövülten,
68 III, 1 | fogom keresni. Miklós.«~Krisztina rögtön válaszolt:~»Kedves
69 III, 1 | csak igazán összehozhatná. Krisztina.«~Körülbelül tíz év múlt
70 III, 1 | Körülbelül tíz év múlt el, de a Krisztina levelére nem jött válasz.
71 III, 1 | Csemez is meghalt s a szép Krisztina kifejlett hajadonná lett,
72 III, 1 | volna, mert ott a gyûrû a Krisztina ujján, hogy: »Tempus a menyasszonyomra!«~
73 III, 1 | életben nõül kérni senki.~Krisztina majd tûnõ, majd éledõ reménnyel
74 III, 1 | lehetetlen! De mégis, mégis, Krisztina, ha nem volnék ilyen öreg…
75 III, 1 | volnék ilyen öreg… elmennék, Krisztina… igen, elmennék s fülön
76 III, 1 | De nem, nem! Nem mehetek, Krisztina, nem hagyhatom itt õket…
|