Rész, Fejezet

 1   1,  18|    útbaigazítanak.~Éppen a derék Kutlik József boltjába nyitottak -
 2   1,  18|    Bérházban? Az a gazdag ember?~Kutlik nem felelt, csak a hangyászéhoz
 3   1,  18|    gazdag? - firtatá Marjánszky.~Kutlik úr egy lesújtó pillantást
 4  II,  17|      Jobbat nem kívánhatok neki.~Kutlik urat már az anyatermészet
 5  II,  17|      embernek.«~Ilyen ember volt Kutlik. De jaj annak, aki már egyszer
 6  II,  17|     vonzódik a másik égitesthez. Kutlik úr nagyon szimpatírozott
 7  II,  17|   mintsem fel nem költötte volna Kutlik úr bámulatát. Aki olyan
 8  II,  17|          az nem lehet »fuser«, s Kutlik úr szívesen puszizik vele.~
 9  II,  17|        helyütt konstatálni, hogy Kutlik úr, ha nem ért is Garibaldi
10  II,  17|          neve Varecska Ancsa, de Kutlik úr megváltoztatta Szicíliára,
11  II,  17|   személy volt a családnál, mert Kutlik úr szívében a Garibaldi
12  II,  17|          a majszterné asszonyom.~Kutlik úr szerelme nem is volt
13  II,  17|          az is ért valamit, hogy Kutlik úr elgondolhatta magában,
14  II,  17|        akarta verni a házból, de Kutlik volt az erõsebb potentát,
15  II,  17|      maradt. Erõs festungja volt Kutlik úr gyöngéd vonzalmában.~
16  II,  17|          a halálos szentenciája!~Kutlik úr esténkint véletlenül
17  II,  17|     világrész nézi kezemunkáját! Kutlik úr szívébe az irigység kezdett
18  II,  17|      olyan lakó, mint a poloska.~Kutlik úr elvette a képet Szicíliától
19  II,  17|         sem, s következésképp õ (Kutlik úr) sem.~Ilyen gondolatokat
20  II,  17|      gondolatokat fejtegetett le Kutlik úr eszmemenete gomolyagjáról,
21  II,  17|  Garibaldinak.~Úgy is lett; amit Kutlik úr egyszer fejébe vesz,
22  II,  17| Garibaldinak elküldendõ díszruha Kutlik úr auslágjában, hogy addig
23  II,  17|         a régi protokollumokból.~Kutlik úr se nem evett, se nem
24  II,  17|        nagy horderejû tény, hogy Kutlik úr jeles szabóink egyik
25  II,  17|           Aranyos Szicília!~Mint Kutlik úr szokta mondani: - a tény
26  II,  17|   mindenféle papirosba csavarva. Kutlik úr könnyezett, mikor a postára
27  II,  17|       hónap múlva jött balzsam a Kutlik uram nyugtalanságban hánykódó
28  II,  17|         volt írva, úgyhogy abból Kutlik úr meg nem értett volna
29  II,  17|         egy barátságos levélhez.~Kutlik úr elõször elhalványodott
30  II,  17|       Úgy van, tény, tény, tény! Kutlik József levelet kapott Garibaldi
31  II,  17|          beste lélek - riadt fel Kutlik úr haragosan. - Majd bizony!
32  II,  17|       hadd jöjjön ide kérõdzni a Kutlik József dicsõsége felett:
33  II,  17|          senki egy tapodtat sem!~Kutlik úr homlokára csapott, szemöldjeit
34  II,  17|       lakattal rázárni az ajtót.~Kutlik úr egy percet sem akart
35  II,  17|       tette át. Minthogy azonban Kutlik úr, törvén a német nyelvet,
36  II,  17|        Mindig öné~G. Garibaldi.«~Kutlik nagyot lélegzett, mikor
37  II,  17|           kiáltott lelkesedetten Kutlik úr.~- Kétségkívül, hogy
38  II,  17|    kegyelme õrzi.~Ezt a jó élcet Kutlik úr gondolta volna ki, ha
39  II,  17|         abból a borból származni Kutlik úr jól táplált testének
40  II,  17| kényszerítette maradni éjszakára Kutlik urat a bizalmas ösmerõsnél,
41  II,  17|       ott marasztalta éjszakára.~Kutlik urat nem csalta meg spuriusa.
42  II,  17|          volt azon tényrõl, mely Kutlik úr hiúságát annyira megnövesztette,
43  II,  17|           Hanem még egy kérdést, Kutlik úr ugye nem jõ haza ez éjjel.
44  II,  17|       mondtam a legelsõ toasztot Kutlik Józsefre, aztán megeredt
45  II,  17|          azon tanácskoztak, hogy Kutlik uramnak fejét veszik, amiért
46  II,  17|         a professzorok, ha ugyan Kutlik úr nem ment fel a consilium
47  II,  17|  kéményseprõ-legényt s az érkezõ Kutlik elõl járható országutat.~
48  II,  17| csillagnak, azt fel nem érheti a Kutlik keze.~Minél világosabb lett,
49  II,  17|           Teremtõ isten, megjött Kutlik.~Hiszen magam is ezt akartam -
50  II,  17|          Félve pillantottunk ki. Kutlik volt, pipacspiros haragos
51  II,  17|      Történt vala pedig az, hogy Kutlik úr megállott a szoba közepén,
52  II,  17|    szégyen... oh, beste lélek...~Kutlik úr fájdalmasan sóhajtott:
53  II,  17| kéményseprõvel - mondám vidoran.~Kutlik úr újra sóhajtott...~- Nagy
54  II,  17|      derekasan le van kvittelve.~Kutlik úr harmadszor is sóhajtott:
55  II,  17|      olyan kvittet.~- Vegye úgy, Kutlik bácsi, mintha maga itta
56  II,  17|     hiszen megmaradt a felesége.~Kutlik bácsi lehajtotta fejét és
57  II,  17|        olyan nagy mamlasz vagy.« Kutlik lehajtotta fejét és nem
58 III,  1 |     szomszédjának, az alant lakó Kutlik Stevónak, valamint sehol