Rész, Fejezet
1 1, 11| foganatosítására nagyságos Sótony Mihály urat, az új fõszolgabírót.~
2 1, 11| tekintetes cím jár ugyan, de Sótony Mihály a négylovas famíliák
3 1, 11| mire így szólt tréfásan Sótony:~- Aláírom, de csak egy
4 1, 11| örülök - felelte a fiatal Sótony. - Mert a közügynek akarok
5 1, 11| Soha! - kiáltott fel Sótony blazírt arccal.~- No, hát
6 1, 11| Hol kezdjük? - kérdé Sótony útközben.~- A papon kezdjük.
7 1, 11| asszonyok választották.~Sótony kikérdezte nyájasan:~- Hány
8 1, 11| az elsõ ügydarab - mondá Sótony tréfásan, meglobogtatva
9 1, 11| szilvásokban.~- Az a kérdés - mondá Sótony -, hogy a bíró és jegyzõ
10 1, 11| Sejtesz valamit? - súgta Sótony.~- Csitt! Még semmit sem
11 1, 11| gyíkot, ha tud! - dühösködék Sótony.~Mind a hárman ámulva néztek
12 1, 11| alispáni süveget - sopánkodott Sótony -, ha ezt a lohinai bonyodalmat
13 1, 11| nem sokat érhet - viszonzá Sótony közömbösen. - Az apja, nemde,
14 1, 11| egy kicsit - kiáltott fel Sótony kerekre nyitott szemekkel.~-
15 1, 11| ez érdekes - kiáltott fel Sótony ámulva. - De mi lett a sok
16 1, 11| sem hallatszik ellene.~Míg Sótony közigazgatási ismereteit
17 1, 11| azt akarsz - jegyzé meg Sótony.~- Nem, nem, nekem komolyan
18 1, 11| ártatlan bárányka - gúnyolódék Sótony.~De csakhamar jött, bizonytalanul
19 1, 11| leány menyecskének valóra.)~Sótony élénken emelte rá fáradt
20 1, 11| Nem tudunk - toppantott Sótony türelmetlenül, ki szinte
21 1, 11| felhasználtak minden eszközt. Sótony utoljára gúnyolódásra fogta:~-
22 1, 11| nekünk szól, menjünk - mondá Sótony izgatottan.~- Nem, nem,
23 1, 11| szólt fennhéjázó gúnnyal Sótony. - Nem kell neked mindent
24 1, 11| zavarjuk - avatkozott közbe Sótony -, lehet is úgy kötni, ha
25 1, 11| összegyömöszölt papírdarabot.~Sótony kiegyengette egyenesre.
26 1, 11| fokú szemtelenség! - vélte Sótony. - Hol találtad ezt?~- A
27 1, 11| kerülhetne az alávaló!«~Maga Sótony Miska közömbösen várta,
28 1, 11| paskolva az aktákat. Aztán Sótony felé fordult. - Csináld
29 1, 11| kántor úr - humorizált Sótony -, mert annyit csakugyan
30 1, 11| volt az? - kíváncsiskodék Sótony.~- Az volt, nagyságos uram,
31 1, 11| sem mozdulok - jelenté ki Sótony. - Én itt várlak be.~S lefeküdt
32 1, 11| nélkül?~- Természetesen.~Sótony Mihály élénken ugrott fel.~-
33 1, 11| hófehér vállát csapdosva.~Sótony odaugratott melléje, de
34 1, 11| utolérték õket a többiek. Sótony bosszankodva harapdosta
35 1, 11| összenéztek: majd elnyelte Sótony a szemeivel.~Aztán a siránkozó
36 1, 11| már megint van« - szólt; Sótony helyeslést bólintott a fejével,
37 1, 11| a Mikulik Apolka lábán!~Sótony idegesen ugrott fel.~- Hogy
38 1, 11| által látod? - rivallt rá Sótony.~- A ruhán által.~A nép
39 1, 11| nõtt a zsivaj. Tereskey és Sótony nem bírtak többé uralkodni
40 1, 11| jegyzõ és a bíró elöl mentek, Sótony visszamaradozott Apolkánál,
41 1, 11| szentjánosbogár.~- Lásd - mondá Sótony -, milyen nagy bajban voltál.
42 1, 11| történt! - ijedten ugrott le Sótony. (A lova elszaladt, nem
43 1, 11| rózsákat hozzon a halála után!~Sótony kétségbeesetten kurjantott
44 1, 11| Hol vagyok?« - sóhajtá.~Sótony ott ült mellette a pázsiton,
45 1, 11| egyik sem törte meg. Végre Sótony hörgé:~- Igaz?~Csak ezt
46 1, 11| vagyok. Pallos illet engem.~Sótony ránézett hosszan, álmodozón,
47 1, 11| szótlanul haladtak sokáig. Sótony érezte a leány forró, lázas
48 1, 11| Apolka?~- Oh - szólt az arcát Sótony felé fordítva -, hiszen
49 1, 11| sötétben is meglátta azt Sótony. Az egész erdõ nevetett
50 1, 11| mert ez veszedelmes hely.~Sótony két kézre fogta a kantárt,
51 1, 11| Apolkával?~Mind elbeszélte azt Sótony, a könnye is kicsordult
52 1, 11| fel Tereskey megrendülve.~Sótony kezébe temette az arcát:~-
|