Rész, Fejezet

 1   1,  2  |     szemfájás rohanta meg úgy, hogy ordított, mint a vadállat, s nem
 2   1,  2  |       koporsóban feküdni.~- Hohó! - ordított fel egyszerre Béla esküdt. -
 3   1,  2  |            zsidó nyakát és a fülébe ordított:~- Hazudsz, jakhec!~A három
 4   1,  4  |         börtönben.~- Te nem lõsz? - ordított föl dühösen Kalap. - Amint
 5   1,  4  |         violentia, ez attentátum! - ordított a derék ifjú, amint lélegzethez
 6   1,  5  |           vivát?~- Éljen Kabalay! - ordított fel Makkfõi. - Éljenek a
 7   1,  8  |           gyilkos.~- Te nem lõsz? - ordított föl dühösen Bike. - Amint
 8   1,  9  |          vontatva.~- Pszt! Csitt! - ordított föl Bornemisza magánkívül
 9   1,  14 |         helyet).~- Jaj, jaj, jaj! - ordított a gyerek, rúgva, kapálva
10   1,  15 |          szegény konyhamester hiába ordított segítségért szeretett alattvalóihoz,
11   1,  17 |     megcibálta a szakállát. A hajdú ordított, mert a szakállnak egy része
12   1,  23 |             Nincs már nekem hajam - ordított föl, öklét fenyegetõen rázva
13   1,  23 |          meg elõtte.~- Végem van! - ordított fel indulatosan, fölkapta
14   1,  27 |              hitvány kapcabetyár! - ordított fel Balassa, s kirántván
15   1,  29 |            a melléhez. Sikoltozott, ordított, hiába intette Klacskáné:~-
16   1,  32 |        kékbe játszik.~- Gazember! - ordított fel Kobolinszky, az asztalra
17   1,  34 |              No, a karbunkulusát! - ordított föl. - Ezt ugyan megcsináltuk.
18   1,  34 |       Halleluja! Ez a mi lányunk! - ordított fel Lõrinc torkaszakadtából. -
19  II,  3  |         mint a nyárfa, azután egyet ordított, mint valami vadállat, és
20  II,  5  |           atyámuram, itt vagyunk! - ordított aggodalmasan Attila.~- Mit?
21  II,  7  |          bácsi.~- Szervusz, Ákos! - ordított az rá messzirõl. - Hol az
22  II,  7  |       Visztulába, az egy keserveset ordított, mi Melanie ideges természetére
23  II,  7  |            bizonyosan!~- Heuréka! - ordított fel örömteljesen, s nyitva
24  II,  7  |   mirabeau-i alakja körül.~- Jaj! - ordított fel a kemény gyerek -, ki
25  II,  7  |               Borzasztót gyanítok - ordított képébõl kikelve a fõcsendbiztos. -
26  II,  18 |         reszketve.~A tanár úr egyet ordított, mint a vadállat kétségbeesésében,
27  II,  21 |            Te ölted meg anyánkat! - ordított feléje Zsuzsi. - Ha elõbb
28  II,  60 |     boldogtalan tudatlanságomért! - ordított fel Kapros úr. - Kegyelem,
29  II,  99 |         kellõ ápolása.~- Istenem! - ordított föl. - Milyen hónap, milyen
30  II,  127|         kellõ ápolása.~- Istenem! - ordított föl. - Milyen hónap milyen
31 III,  35 |             sajnálom…~- Nem igaz! - ordított az uzsorás kétségbeesetten. -
32 III,  57 |             teszem.~- Nem teszed? - ordított fel egyszerre, s szemei
33 III,  65 |            üres kulaccsal, rémülten ordított fel; a csónak már nem volt
34 III,  73 |          Koporka szemei.~- Amice! - ordított fel. - Nyissa ki hirtelen
35 III,  96 |         miért voltam én becsukva? - ordított rá Béler.~Elek István uram
36 III,  101|       rézdénár sem.~A szûcs dühösen ordított fel:~- Megcsaltak! Hisz
37 III,  115|        Miért nem takarodtok haza? - ordított rájuk Bükky. - Hát illik
38  IV,  45 |          lefelé.~- Isten csodája! - ordított fel a babonás Hupkáné. -
39  IV,  86 |     távozzék Gebhardt. - »Micsoda - ordított fel a halál dühösen. - Ön
40  IV,  97 |          két lába bírta.~- Utána! - ordított a bõrkötõs had.~A kofa,
41  IV,  126|              nem szégyelli magát! - ordított fel Kövér Istókné, az alsóvégrõl. -
42  IV,  144| ragaszkodott az élethez. Sírt-rítt, ordított a teknõben. A szép kényes