Rész, Fejezet

 1  II,  127|           Tessék, kisasszony!~II. KOZENSZKY LÁSZLÓ~Mari szeretetreméltó
 2  II,  127|           önt - felelt Mari. - Ön Kozenszky László.~- Hát kegyed?~-
 3  II,  127|        mondá Mari szigorú hangon.~Kozenszky megütõdve nézett rá a lábadozó
 4  II,  127|     szerencsétlenség! - sóhajtott Kozenszky. - De mindegy: hallgasson
 5  II,  127|     kezekkel, dévaj pajkossággal.~Kozenszky fölkiáltott:~- Csakugyan
 6  II,  127|       orvosért?!~Mit fog gondolni Kozenszky, ha felnyitva szemét, itt
 7  II,  127|       hogy egy albumban lapozzon.~Kozenszky arcképe volt az elsõ, mit
 8  II,  127|         sikere fölött, s minthogy Kozenszky éppen szenderbe merült,
 9  II,  127|           egyszersmind takarított Kozenszky hónapos szobájában, rontott
10  II,  127|           oly gazdag vagyok, mint Kozenszky.~- Hogyan? Kozenszky úr,
11  II,  127|         mint Kozenszky.~- Hogyan? Kozenszky úr, ki oly szegényesen volt
12  II,  127|      szomorú látvány várt reájuk.~Kozenszky hangja volt, amit hallottak,
13  II,  127| bizonyosan agygyulladás.~Valóban, Kozenszky ismét eszméletvesztve feküdt
14  II,  127|           hírt hozok, kisasszony. Kozenszky túl van a veszélyen, betegsége
15  II,  127|          feküdt a fûben, ölében a Kozenszky feje pihent, ujjai a fekete
16  II,  127|       szegény Anna? Ugyan fogja-e Kozenszky kívánni még? Nem fogja többé,
17  II,  127|      honosít meg.~- Ugye? - szólt Kozenszky mosolyogva. - Ilyen vagyok
18  II,  127|         támad fölrúgni a fedelét?~Kozenszky, mihelyt fölgyógyult, leveleket
19  II,  127|       hidegebb, tartózkodóbb lett Kozenszky iránt, megrezzent, ha jött,
20  II,  127| ragadtatva e kedvezõ jelek által.~Kozenszky sokat, igen sokat gondolkozott
21  II,  127| kedélyvilágában kívánunk olvasni.~Kozenszky ugyan nem lett akadémiai
22  II,  127|             Türelmetlenül vártam, Kozenszky úr, míg ön szobájából kijött:
23  II,  127|             Hallgatom önt - mondá Kozenszky majdnem egykedvûen.~- Ez
24  II,  127|         Mind igen szép ez - mondá Kozenszky kelletlenül -, csakhogy
25  II,  127|         ahol lakik vagy lakott...~Kozenszky úgy tett, mint az elkényeztetett
26  II,  127|          tudható.~- Lássa - mondá Kozenszky Marinak diadalmasan.~Mari
27  II,  127|          Fürdõ utca 10. szám alá.~Kozenszky izgatottan hajtá fejét a
28  II,  127|       lesz már ott, Mari! - mondá Kozenszky fojtott hangon, és hozzátette
29  II,  127|        kapuban ácsorgott, s mikor Kozenszky elõadta, hogy egy hölgyet
30  II,  127|           fölsétálni! Otthon van.~Kozenszky meghökkenve nézett Marira.
31  II,  127|            kiáltá bosszús hangon.~Kozenszky most már mindent értett,
32  II,  127|         nyomta meg a kilincset.~- Kozenszky úr! - szólt kemény hangnyomattal,
33  II,  127|           kisasszony!... - dadogá Kozenszky befelé tántorogva.~Egy kövér,
34  II,  127|        esetben bocsánatot kérünk.~Kozenszky el nem fojthatott egy mosolyt
35  II,  127|     kiugrott.~- Megálljon - mondá Kozenszky - vakmerõen eléje lépve -,
36  II,  127|           a kérdésre nem felelek.~Kozenszky elsápadt.~- Legalább most
37  II,  127|        hirtelen eltûnt a boltban. Kozenszky szótlanul ment szobájába
38  II,  127|           sötéten, majdnem durván Kozenszky.~- Mi bajod velök? - kérdé
39  II,  127|         önkéntelenül utána kapva.~Kozenszky gyöngéden megfogta kezét,
40  II,  127|           egyedül önért - sóhajtá Kozenszky, megölelve õt.~Az nem szabódott
41  II,  127|           és érezni fogom örökké.~Kozenszky elértette s így szólt magyarul:~-
42  II,  127|     férfit, ki az õ võlegényéhez, Kozenszky Lászlóhoz hasonlít...~Szegény,