Rész, Fejezet

 1   1,  28|           burnótból.~- Az, kérem, Szlebenits Mihály; egy megférhetetlen
 2   1,  28|          és egy nõstény tigris.~- Szlebenits Mihály! - tûnõdtem emlékeim
 3   1,  28|           néha tíz mérföldnyirõl, Szlebenits a dorbézoló cimborái közt
 4   1,  28|        Miért tetszett hívatni?« - Szlebenits vigyorgott: »Azért hívattalak,
 5   1,  28|          hát még jót is tett ez a Szlebenits Mihály. Mert ahogy mondani
 6   1,  28|         botot kiutalványoztatni.« Szlebenits Mihály tombolt a dühtõl
 7   1,  28|             visszajön… ~Csakugyan Szlebenits jött, nehéz, idomtalan léptekkel,
 8   1,  28|      megállott az asztalunknál.~- Szlebenits Mihály vagyok - mutatta
 9   1,  28|      jutott volna. Ezt mondom én, Szlebenits Mihály. Mert mindenki azt
10   1,  28|      azért senki sem mondja: »No, Szlebenits! Hát kívánj valamit azért,
11   1,  28|          végre az én találkozásom Szlebenits Mihállyal. Ez az utóbbi
12   1,  28|     vágtam hozzá.~- Igen jól van, Szlebenits Mihály - feleltem tréfásan -,
13   1,  28|      orvossággal.~- Hát nõs vagy, Szlebenits Mihály?~A fejét rázta.~-
14   1,  28|           minden. A tulipán igazi Szlebenits. Orra, szeme, minden mozdulata.
15   1,  28|          barátodnak.~- Nem bánom, Szlebenits, de csak úgy, ha az utolsó
16   1,  28|            ahol a söntés is volt.~Szlebenits utána iramodott.~- Majd
17   1,  28|          pincérek trécselésébõl a Szlebenits durva, érdes hangja, de
18   1,  28|       volt, kérem alásan?~Ismét a Szlebenits hangja csikordult meg:~-
19   1,  28|      Négyet mondtam - pattant föl Szlebenits. - Hogy mer maga belekottyanni…
20   1,  28| számolhatok.~- Kuss! - rivallt rá Szlebenits, hogy a falak látszottak
21   1,  28|           a tökfejeddel, hogy egy Szlebenits mit miért mond? Mert azt
22   1,  28|          mindig alszik - motyogta Szlebenits rekedten, gyámoltalanul. -
23   1,  28|          és a hámokon igazgatott. Szlebenits ellenben a kocsi hátának
24   1,  28|          bolondságot gondolsz ki, Szlebenits Mihály? Csak te eredj haza
25   1,  28|           úgyhogy a macska csak a Szlebenits lábainál bukkant ki az óriás
26   1,  28|           jut neki, meleg ágyban.~Szlebenits megint gyöngéd lett, s míg
27   1,  28|          volt, hogy elbúcsúzzunk. Szlebenits megtalálta botját, és lanyhán,
28   1,  28|           padra a leanderek közé, Szlebenits vánkost csinált neki a friss,
29   1,  28|         felelte Nikoláj komolyan. Szlebenits leugrott a kocsiról, eleibe
30   1,  28|            hát csakugyan Zorka, a Szlebenits hátaslova. És csak nem is
31   1,  28|          ül rajta, a béreslegény.~Szlebenits megfogódzott a kocsi sárhányójába,
32   1,  28|         Az élet máskorra is kell.~Szlebenits igyekezett magát kiragadni
33   1,  28|      Nikoláj fölvette a földrõl a Szlebenits kalapját, mely a huzavonában
34   1,  28|        istenrõl. Te vagy a hibás, Szlebenits Mihály, kedves gazdám. Mert
35   1,  28|           atyád, az én édes uram, Szlebenits Pál is mondta, de nem könnyen
36   1,  28|          elvesztettem szemem elõl Szlebenits Mihályt, a mi örökös barátunkat.~