Rész, Fejezet

 1   1,  13|            belépett.) Mondja csak, Kutorai, nem tapasztalt ön az utóbbi
 2   1,  13|         Különös dolgot? - tûnõdött Kutorai, egy hiúzszemû, sovány,
 3   1,  13|         tanár úr.~- És mi az, édes Kutorai? - kérdé megfeszült érdeklõdéssel.~-
 4   1,  13|       azért csak folytassa, kedves Kutorai. Meghallgatom önt.~- Másnap
 5   1,  13|       tetszik járni étkezni.~- Ah, Kutorai, Kutorai - kiáltott fel
 6   1,  13|            étkezni.~- Ah, Kutorai, Kutorai - kiáltott fel Druzsba úr
 7   1,  13|           másként… Elmehet, kedves Kutorai!~Druzsba úr ereiben fölpezsdült
 8   1,  13|      Druzsba úr élénken. - Hallja, Kutorai? Ez aztán a szerencse! Megnézzük,
 9   1,  13|            a szerencse! Megnézzük, Kutorai. Lesz mit emlegetnie egész
10   1,  13|          kalapja húsz fontot nyom. Kutorai bámulta, emelgette. Minél
11   1,  13|         elmélkedék errõl:~- Lássa, Kutorai, a közéletet példázza ennek
12   1,  13|     köszönöm szépen. Ejnye, ejnye, Kutorai, nem ösmerte maga azt az
13   1,  13|   összetört.~- Úgy látszik - mondá Kutorai -, hogy az apamályi akol
14   1,  13|         meg! Hová megy?~- Zsámba.~(Kutorai barátom, ha ez nem isten
15   1,  13|           két teríték ott termett, Kutorai azonban szabódott a leülésre
16   1,  13|      könnyekre fakadt, amit látván Kutorai - ki mindenben alkalmazkodni
17   1,  13|          oldalba lökte haragosan: »Kutorai, ez nem illik, ne bõgjön.«
18   1,  13|          ez nem illik, ne bõgjön.« Kutorai hebegett valamit, mentegetõzött,
19   1,  13| veszedelmes titkot tud. Az egyiket Kutorai is tudja és alkalmasint
20   1,  13|           fiatal mérnök várt rá és Kutorai.~- Atyám a bányába ment,
21   1,  13|      oldalára jutottak a bányához; Kutorai egy kissé hátramaradt, a
22   1,  13|        caesurákkal, s midőn odaért Kutorai, haragosan inté le.~- Pszt!
23   1,  13|    szellemi foglalkozás közben!~De Kutorai meg nem állhatta, hogy elő
24   1,  13|      szerencséje van a szarvakhoz, Kutorai.~Kutorai elszontyolodott
25   1,  13|         van a szarvakhoz, Kutorai.~Kutorai elszontyolodott e szavakra
26   1,  13|        Nemzeti Múzeumnak, ruháimat Kutorai pedellusnak, jegyzeteimet
27   1,  13|               Most pedig elválunk, Kutorai. Ön itt marad, én pedig
28   1,  13|           Isten tudja, mi vár rám, Kutorai. Fegyvert nem viszek magammal,
29   1,  13|            nem a kíváncsiság visz, Kutorai, de a kötelesség. Ön itten
30   1,  13|            az esetben isten önnel, Kutorai, viselje magát jól és legyen
31   1,  13|           ruhámat magának hagytam, Kutorai.~- Köszönöm - mondta a pedellus
32   1,  13|     cickóróval fölvert gyalogúton.~Kutorai visszatartotta.~- Tekintetes
33   1,  13|               Ne legyen szemtelen, Kutorai, hogy ebben a végzetes pillanatban
34   1,  13|       valóra a bokrok mögül kilépõ Kutorai, ki némi kedvetlenséggel
35   1,  13|            pedellus vállára.~- Oh, Kutorai, bár látna engem inkább
36   1,  13|          látna engem inkább halva.~Kutorai (késõbbi vallomása szerint)