Rész, Fejezet
1 1, 9 | és bosszús arccal sürgeté Marit.~- Megmondod-e már egyszer,
2 1, 14 | Én is imádtam a kedves Marit, tudtam, hogy nem élhetek
3 1, 14 | Marci csakugyan elvette Marit, összekeltek, boldogok lettek,
4 1, 14 | is, még egyszer meglássam Marit, s aztán mit tudom én, mi
5 1, 14 | elmondott, szóról szóra igaz. Marit én vettem feleségül és azóta
6 II, 3 | feleségét, Szent-Udvari Marit, azonfelül pedig elhanyagolt
7 II, 40 | hatalmas gondolat. Elvenni Marit nõül és ezáltal nemcsak
8 II, 45 | magamban s szántam szegény Marit, akinek annyi léhûtõvel
9 II, 59 | szólítá meg a felrezzent Marit. - Komornyikom, ki a szokott
10 II, 99 | legyen ön gyermek, Sir. Miss Marit föl fogjuk keresni!~- Igen,
11 II, 99 | lennie, hogy föltalálhassuk Marit.~- Vigasztaló rám, hogy
12 II, 99 | van-e önnek valami terve Marit föllelni, mert én nehézkes
13 II, 99 | misztifikáció áldozatául, ki Marit nem ösmerem, azt sem tudva:
14 II, 99 | az én vagyok, én kutatom Marit Sir Ihon költségén ama beteg
15 II, 99 | személyesen fogja fölkeresni Marit, ha addig nekünk sem sikerülne.
16 II, 99 | leveleket írt haza ismerõseinek Marit tudakozva: hol van? Gondolta,
17 II, 99 | Azontúl kevesebbet említé Marit, a hasztalan kereséssel
18 II, 99 | megtudhatnók, hova vitte Marit. Ez az egyedüli helyes fonál,
19 II, 99 | lehetséges az? De hát Mari?~- Marit nem lehet föltalálni s elvégre
20 II, 127| lettek, azért, hogy a szép Marit, a boltos leányát láthassák,
21 II, 127| Bodner apó életepárja, amint Marit megpillantá szobácskája
22 II, 127| hosszan elmerülve nézte Marit, ki nemkülönben el vala
23 II, 127| csücskét pillantotta meg. Marit kérte, vegye le onnan. Az
24 III, 127| nyugtom, mióta a szép szöszke Marit megösmertem.~Tetszett már
25 III, 127| megösmertem.~Tetszett már látni a Marit, aki a karban játszik?~Ugye
26 IV, 88 | valóban addig cipelték a kis Marit ide-oda, míg végre akadt
27 IV, 88 | aztán úgy történt, a kis Marit elítélték otthon ötévi fegyházra.
28 IV, 146| ma. Látni fogom.~- Kit?~A Marit… A Flórikát. Eljön, az anyjával.
|