bold = Main text
      Rész, Fejezet                                                grey = Comment text

17001  II,  56    |                     elõbb ráül a légy, az...~- Az?~- Az engedelmet kér a másiktól.~--------------~
17002  II,  56    |                     ráül a légy, az...~- Az?~- Az engedelmet kér a másiktól.~--------------~
17003  II,  56    |                     múlt két hónapja, s ma már az, aki kigondolta, aki legjobban
17004  II,  57    |                      akarva - nem akarva abban az örökös hiedelemben kénytelen
17005  II,  57    |                         hogy a Cityben sár van az utcákon.~A kis Brigli Jim
17006  II,  57    |                   emelten hátra tartva jár-kél az utcákon, köszöngetve jobbra-balra
17007  II,  57    |                       köszöngetve jobbra-balra az ismerõsöknek. Csak néha
17008  II,  57    |                   szem- s nyitott füllel tipeg az egyhangú kövezeten, egyet
17009  II,  57    |                       egy igazi bot mondom nem az enyim, no no, nem az enyim,
17010  II,  57    |                       nem az enyim, no no, nem az enyim, mondom A walesi herceg
17011  II,  57    |                     mondom.~Ha népcsõdület van az utcán, vagy két gentleman
17012  II,  57    |                      játszanak örömükben, mint az opál.~Valamely szomszéd
17013  II,  57    |                       Te, Jim, vigyen el téged az ördög, Jim ha ügyes fickó
17014  II,  57    |                        Jim, örökké lótsz-futsz az utcán, hallasz, látsz egyet-mást.
17015  II,  57    |                          sok sor, sok shilling Az ördögbe is, híreket gyûjteni
17016  II,  57    |                        Jimnek.~E naptól kezdve az irodai órákon kívüli idejét
17017  II,  57    |                    irodai órákon kívüli idejét az utcán tölté, mint egy gamin:
17018  II,  57    |                   dolog éppen nem ment könnyen az események kerülték Brigli
17019  II,  57    |                        de azok mind nem azokon az utcákon történtek, ahol
17020  II,  57    |                      olyan kisszerûnek találta az egész esetet, hogy lehorgasztott
17021  II,  57    |              megkezdened pályádat.~És valóban, az óhajtott nagyszerû hír a
17022  II,  57    |                     sebesen járt kezében, mint az órainga, szájából és orrlyukaiból
17023  II,  57    |                         Egy igen érdekes eset!~Az írnokok (kik több hosszú
17024  II,  57    |                     megszûnt egy pillanatra, s az elõállott mély csendben
17025  II,  57    |                 dobolni: Ahá! ahá! - kiáltá. - Az eset! Oh, oh! ez aztán rendkívül
17026  II,  57    |                   Tehát, Mr. Brigli - folytatá az írnok - legyen ön szíves
17027  II,  57    |                       egészíté ki ismét Jim és az egyik szemét félig fölnyitá.~
17028  II,  57    |                    nyugodott könyökén.~- Várom az esetet, uram, - szólt kedvetlenül,
17029  II,  57    |                pillantással mérve végig Jimet.~Az a zsebkendõjét kereste,
17030  II,  57    |                         igen - hebegé. - Tehát az esetet kívánja ön? Igazán
17031  II,  57    |                      esetet kívánja ön? Igazán az esetet?~- A pokolba is mi
17032  II,  57    |                        lehetne hát szó, ha nem az ön érdekes esetérõl?~Jim
17033  II,  57    |                        és a homlokára ütött.~- Az esetet? - Az érdekes esetet?
17034  II,  57    |                homlokára ütött.~- Az esetet? - Az érdekes esetet? Akasszanak
17035  II,  57    |                   minden magyarázat - viszonzá az írnok komoly üzleti hangon,
17036  II,  57    |                     halál dermesztõ szózata. - Az ügy be van fejezve. Jó napot,
17037  II,  57    |                        Eszembe jutott...~- Mi? Az eset?~- Ej, dehogy! Az,
17038  II,  57    |                         Az eset?~- Ej, dehogy! Az, hogy elmondtam egy barátomnak,
17039  II,  57    |                    barátomnak, ki - gondolom - az Old-Bond street környékén
17040  II,  57    |                      mondom...~Brigli Jim mint az eszeveszett rohant ki a
17041  II,  57    |                   rohant ki a szerkesztõségbõl az Old-Bond street tájékára.~
17042  II,  57    |                     kétséges. Alkalmasint csak az elõérzetet vette számításba,
17043  II,  57    |              elõérzetet vette számításba, mert az is valami. Egyszóval bizalma
17044  II,  57    |                      valami. Egyszóval bizalma az Old-Bond streethez van kötve.
17045  II,  57    |                     hullámzó néptömeg közt azt az egy embert, aki az õ érdekes
17046  II,  57    |                    közt azt az egy embert, aki az õ érdekes esetét ismeri.~
17047  II,  58    |                        néztek ki nélküle, mint az üres szív...~Ha szép volt
17048  II,  58    |                      teremtés s ennek szolgái, az idõ és természet is gyönyörködött
17049  II,  58    |                      kiigazításával bízott meg az egyházfi uram, mivelhogy
17050  II,  58    |                        porontynak imádkozzanak az oltárképen - csak nagysokára
17051  II,  58    |                      szép, imádságos szája van az istenadtának és olyan szelíd
17052  II,  58    |                        amikkel messze röpülhet az, akit le nem húz a nyomor
17053  II,  58    |                 érdekel...~Évek jönnek mennek. Az emberek emlékezõtehetségébõl
17054  II,  58    |                   emlékezõtehetségébõl kiszíja az idõ a régi benyomásokat,
17055  II,  58    |                        hogy már nem egyéb mint az unalom takarója, kerül Boriskára
17056  II,  58    |                    ágyát szegénysége? Kemény-e az, vagy patyolatos lágy?~Az
17057  II,  58    |                      az, vagy patyolatos lágy?~Az elbeszélõ végignéz ilyenkor
17058  II,  58    |                     pártán, mint a lehelet még az acélon is.~- Bizony különös
17059  II,  58    |                szegõdött. Lássák kendtek ilyen az élet! Addig cserélgette
17060  II,  58    |                      áhítattal nézték délelõtt az oltárképet, eltakarják kötényeikkel
17061  II,  59    |                        maga kaméliájához, mint az egyszerû grisette egy-egy
17062  II,  59    |                      is, mely magában foglalja az összes növényvilág pompáját
17063  II,  59    |                         szükségképp nélkülözik az üdeséget, a bájt, valamint
17064  II,  59    |                      virágokat nevelni, s csak az méltányolhatja az ezzel
17065  II,  59    |                       s csak az méltányolhatja az ezzel járó fáradságot, aki
17066  II,  59    |                    elõnyös üzlet - pedig éppen az ellenkezõ, amint azt a Lebrun
17067  II,  59    |                        kinyílt rózsa pompázik. Az egyedüli virág a kertben
17068  II,  59    |                       lombos tõnek...~Oh, hogy az a szegény asszony ott a
17069  II,  59    |                       volt: bárcsak megélhetné az elsõ rózsa nyílását...~Igen,
17070  II,  59    |                    Mari - szokta mondogatni. - Az elsõ rózsa az enyém lesz.
17071  II,  59    |                    mondogatni. - Az elsõ rózsa az enyém lesz. Egy nagykendõt
17072  II,  59    |                  Benoit anyóé.~Úgy van, anyám, az elsõ rózsa egészen az öné
17073  II,  59    |                   anyám, az elsõ rózsa egészen az öné lesz.~De bár holnap
17074  II,  59    |                        fel a Marquisné leánya.~Az úrnõ közbevágott:~- Menyasszonyi
17075  II,  59    |                  Megkaphatjuk mind a kettõt?~- Az egyik már el van ígérve,
17076  II,  59    |                       másikkal megelégedni. Mi az ára?~- Két louis d’or.~-
17077  II,  59    |                 végszükségében vigasztalta meg az elhagyottat. Mari most már
17078  II,  59    |                   tartozását.~Hálás tekintetét az égre emelte.~Oh, anyám -
17079  II,  59    |                     holnap, jó anyám! Elviszem az elsõ rózsát. Te akartad,
17080  II,  59    |                      bokron; a másik elhervadt az éjjel és levelei lehullottak...~
17081  II,  59    |                     hangon - a rózsa elhervadt az éjjel. Visszahoztam a két
17082  II,  59    |               Visszahoztam a két louis d’or-t.~Az úrnõ megvetõ tekintettel
17083  II,  59    |                    fogadta szavát.~- Tegye oda az asztalra. Ön egy hálátlan,
17084  II,  60    |                       Bizony csak fényes város az a Budapest. Aki meglátja
17085  II,  60    |             szegényemberhez képest.~De nemcsak az emberek szegények itt, maga
17086  II,  60    |                      tûrhetõbbé tételére, mint az elegáns fõrangú delnõ drága
17087  II,  60    |                        bájt, mint a legfõbbet, az - illatot.~Csak az, aki
17088  II,  60    |                  legfõbbet, az - illatot.~Csak az, aki maga is virágtenyésztéssel
17089  II,  60    |                   iparcikk elõállítása, s csak az méltányolhatja eléggé az
17090  II,  60    |                       az méltányolhatja eléggé az ezzel járó gondot és ügyességet.~-
17091  II,  60    |                       leány és ott lakik abban az alacsony falusi kinézésû
17092  II,  60    |                    senki annyi sok között, aki az árvák bánatát észrevegye.~
17093  II,  60    |                       származott.~Istenem, míg az özvegy Kiléry grófnénál
17094  II,  60    |                     annyit futkosott, játszott az úri gyermekekkel, a kis
17095  II,  60    |                     esett is szegénysége miatt az özvegynek, férje halálos
17096  II,  60    |                  édesebb álmot fekszem odalenn az anyaföld ölében - sohasem
17097  II,  60    |                szükséges könyvei és tanszerei.~Az említett nyugdíjhoz csak
17098  II,  60    |                      kertészkedéssel, mert ami az elõbbit illeti, szemei nagyon
17099  II,  60    |                        pénzszükség miatt, mely az országot sújtotta, pangásnak
17100  II,  60    |                  fényûzési tárgynak tartják, s az emberek a szûkebb idõben
17101  II,  60    |                    tiszteletre méltó lényüket.~Az özvegy Delérné kimondhatatlanul
17102  II,  60    |                    jókedvében teremtette volna az isten Még a kissé pisze
17103  II,  60    |                csúnyábbá, hanem úgy illett oda az arcára, mint nagy mûvészek
17104  II,  60    |                      tiszta volt; két ágy, egy az idõk nyomait el nem tagadható
17105  II,  60    |                      idõket mutatott) képezték az összes bútorzatot, melyet
17106  II,  60    |                       A virágcserepek képezték az õ kis gazdaságukat. Valóságos
17107  II,  60    |                      hosszú sorban következtek az érdekes külföldi virágok,
17108  II,  60    |                      emezt a mama oltotta, azt az édesapa szerette nagyon
17109  II,  60    |                  férjétõl hallotta, hogy annak az ágát a méltóságos gróf úr
17110  II,  60    |                 melybõl két ágacskát szerzett; az egyiket neki (a kertésznek)
17111  II,  60    |                        beoltott ág közül éppen az fogamzott meg, de mindekkoráig
17112  II,  60    |                     volt virága.~Mikor meghalt az öreg, akkor is figyelmébe
17113  II,  60    |          sejtelemszerûen e virágtõt nejének, s az meg is becsülte, öntözte,
17114  II,  60    |                       kinyíló elsõ rózsa tehát az enyém lesz, s ha aztán a
17115  II,  60    |              eladhatjuk, egy nagykendõt veszek az árán. Tudod, olyan barnát,
17116  II,  60    |                   elragadtatva anyja örömén -, az elsõ rózsa a magáé lesz.~-
17117  II,  60    |                    milyen jó, hogy megérem ezt az örömet! Mintha boldogult
17118  II,  60    |                       jó házmesternét elküldte az özvegy Kiléry grófnéhoz,
17119  II,  60    |                     özvegy Kiléry grófnéhoz, s az küldött is tíz forintot,
17120  II,  60    |                     tíz forintot, és megüzente az árvának, hogy az özvegynek
17121  II,  60    |                     megüzente az árvának, hogy az özvegynek szánt nyugdíjt
17122  II,  60    |                        s föld alá került annak az árán mindaz, ami legdrágábbja
17123  II,  60    |                     Két állandó lakó költözött az árva elhagyott, üres szobájába:
17124  II,  60    |                         ha nem fizet, lökje ki az utcára.~Arról is gondoskodott
17125  II,  60    |                   valót.~Kati elfásulva ül ott az ágy szélén, mint akit villám
17126  II,  60    |                    szobában Most mindjárt, még az éj beállta elõtt ki fogják
17127  II,  60    |                       ne volna még olyan közel az iszonyú perc, midõn kizárják
17128  II,  60    |                        állapot! Ott künn lesz, az isten ege alatt, kidobva
17129  II,  60    |                       melyek meg fogják érteni az õ véghetetlen nagy zavarát,
17130  II,  60    |                     rózsabokorhoz, megcsókolta az egyik rózsát, azt, amelyik
17131  II,  60    |                      elõször nyílt ki, amelyik az anyjáé, mert most már odaviszi
17132  II,  60    |                      akik jobbak vagytok, mint az emberek, akik beszélni nem,
17133  II,  60    |               fölébredett, eszébe jutott, hogy az ágynemûjét elzálogosítja;
17134  II,  60    |                Kiléry-palotába, híjja el onnan az öreg Csonka Istókot, szülei
17135  II,  60    |                     hivattál, gyermek? - szólt az öreg szokása szerint mennydörgõs
17136  II,  60    |                    volna, sem harapta volna le az orrodat senki. Ki vele hát
17137  II,  60    |                         mondá Katica félénken, az idegen fiatalemberre pillantva.~-
17138  II,  60    |                     fiatalemberre pillantva.~- Az unokaöcsém ez, a Károly.
17139  II,  60    |                   Katica leplezetlenül elõadta az öregnek baját. A vén, könnyelmû,
17140  II,  60    |                      látott egyéb mentõeszközt az ágynemû elzálogosításánál.~-
17141  II,  60    |                        majd gondoskodik, akire az ilyen gondoskodást legörömestebb
17142  II,  60    |                        legörömestebb tolják rá az emberek: a jóisten.~Az öreg
17143  II,  60    |                      rá az emberek: a jóisten.~Az öreg szemeibõl csak egyre
17144  II,  60    |                   elfordult Katicától, mialatt az egy nagy batyuba kötötte
17145  II,  60    |                       rózsák!~IV. A MEGLEPETÉS~Az öreg Csonka Istók nem sok
17146  II,  60    |                     visszatért; sugárzott arca az örömtõl, ahogy belépett
17147  II,  60    |                    forintot kaptam. Igaz, hogy az az átkozott uzsorás levonta
17148  II,  60    |                 forintot kaptam. Igaz, hogy az az átkozott uzsorás levonta
17149  II,  60    |                       átkozott uzsorás levonta az elsõ havi kamatot, amit
17150  II,  60    |                      nagyságoltatják magukat.)~Az érdemes férfiú elfogadta
17151  II,  60    |                       érdemes férfiú elfogadta az öt forintot, de a kérelmet
17152  II,  60    |                      házmesterné. Ismerjük már az ilyen madarakat. Az efféle
17153  II,  60    |                        már az ilyen madarakat. Az efféle földhözragadt koldusnép
17154  II,  60    |                nagyságos úr, csókolom a kezét, az egy nagyon becsületes leány...~-
17155  II,  60    |                Szerencsére még nem távozott el az öreg Csonka. Szabóné, azt
17156  II,  60    |                        azonban szemével intett az öregnek, mibõl az megtudta,
17157  II,  60    |                       intett az öregnek, mibõl az megtudta, hogy éppen ellenkezõleg
17158  II,  60    |             ellenkezõleg áll a dolog. Ott kinn az udvaron aztán elmondta a
17159  II,  60    |                       találta a háziurat, hogy az reggelnél tovább nem várakozik.~
17160  II,  60    |                reggelnél tovább nem várakozik.~Az öregnek a bosszúságtól szikrázott
17161  II,  60    |                        Megvan - súgta örvendve az öreg Csonka -, megvan! Egy
17162  II,  60    |                         hol fel fogják ismerni az õ becsületességét, jóságát.~
17163  II,  60    |                      jóságát.~Ezzel eltávozott az öreg. A házmesterné pedig
17164  II,  60    |                    hogy ugyan mit fog tenni ez az ember, aki igaz, hogy derék,
17165  II,  60    |                     most már igazítani sorsát. Az bizonyos, hogy itt egyedül
17166  II,  60    |                        szívesen felfogadják, s az isten majd csak megsegíti
17167  II,  60    |                      is õrködik felette. Igen, az a jó lélek, aki õt úgy szerette,
17168  II,  60    |                       vigyázni fog rá ott fent az égben.~Ott fent az égben!
17169  II,  60    |                        fent az égben.~Ott fent az égben! Ott van! Az a fényes,
17170  II,  60    |                        fent az égben! Ott van! Az a fényes, az a ragyogó csillag,
17171  II,  60    |                   égben! Ott van! Az a fényes, az a ragyogó csillag, mely
17172  II,  60    |                    szobája ablakán, bizonyosan az õ szeme. Az lesz, nem lehet
17173  II,  60    |                         bizonyosan az õ szeme. Az lesz, nem lehet más...~A
17174  II,  60    |                     nem lehet más...~A gyermek az oly fényesen tündöklõ csillagra
17175  II,  60    |                 könnyelmû teremtés! Hiszen már az elsõ nap is elfeledtelek
17176  II,  60    |                  teszem azt most mindjárt, még az éjjelen. A rózsa tied, jó
17177  II,  60    |                  tündéri szépségû rózsát, mely az esthomályban mint a gyémánt
17178  II,  60    |                     felõl, mely pillanat múlva az õ házuk elõtt némult el.
17179  II,  60    |                       õ házuk elõtt némult el. Az udvaron zaj támadt. Szabóné
17180  II,  60    |              szobájában állott. Utána mindjárt az öreg Csonka lépett be, azután
17181  II,  60    |                  gyermekem? - szólott a grófné az ámuló leányhoz lépve.~-
17182  II,  60    |                   lépve.~- Én vagyok - rebegte az csaknem öntudatlanul a rendkívüli
17183  II,  60    |                  meglepetés miatt.~- Kegyedrõl az öreg Csonka sok szépet beszélt
17184  II,  60    |                    felel?~- Méltóságos grófné, az a virág nem az enyém - rebegte
17185  II,  60    |              Méltóságos grófné, az a virág nem az enyém - rebegte félénken
17186  II,  60    |                 félénken a leány.~- Hát kié?~- Az édesanyámé.~- Aki meghalt?
17187  II,  60    |                  virágot õ ápolta, õ gondozta, az övé volt, fájna neked attól
17188  II,  60    |                      mind a kettõ, megelégszem az egyikkel.~- Odaadom, odaadom,
17189  II,  60    |                       csokrot. A leányomé lesz az, aki holnap este fog elõször
17190  II,  60    |                       rózsa, amilyen bizonyára az egész bálban nem lesz több.
17191  II,  60    |                     ilyet még nem értem, mióta az eszemet tudom - szólott
17192  II,  60    |                         S aztán folytatá:~- Ez az isten különös kegyelme,
17193  II,  60    |                       kedves leány! Jó éjt!~V. AZ ANYA SZEME~Katica sokáig
17194  II,  60    |                       mit a nap folytán átélt, az esti öröm, a csodálatos
17195  II,  60    |                       a fényesen rezgõ csillag az ablakon át folyvást rászórta
17196  II,  60    |                       álmot hintett szemére, s az aranysugarak szárnyain leszállott
17197  II,  60    |                     ragyog. Ah, minõ szép volt az út, mi fényes a jók hazája,
17198  II,  60    |                       hazája, és mi határtalan az öröm, mikor drága anyjának
17199  II,  60    |                         végre a palotához ért. Az épület elõtt lassítva lépteit,
17200  II,  60    |                 asszony - rebegte a lány.~- Mi az, nem hoztad el és miért
17201  II,  60    |                   koldus. Takarodjál...~Katica az asztal sarkára tette a pénzt
17202  II,  60    |                 eszmélet nélkül tántorgott ki. Az ajtóban lerogyott.~- Kegyelem,
17203  II,  60    |                      futva elsietett.~Ott kint az utcán ismét zsibbadtság
17204  II,  60    |                  grófnõ nem állhatta meg, hogy az ablakon ki ne tekintsen.
17205  II,  60    |                Megértett?~- Igenis, méltósága.~Az árva leány ment, mindég
17206  II,  60    |                        Feltámadunk - megállott az árva. Gyönge kezével felnyitotta
17207  II,  60    |                         megállott. Megcsókolta az egyszerû keresztet, melyen
17208  II,  60    |                      foglalkozását bevégzi. De az alak sokáig nem mozdult.
17209  II,  60    |                     várta, hogy mikor riad fel az árva. Az meg se mozdult. »
17210  II,  60    |                        mikor riad fel az árva. Az meg se mozdult. »Hátha baj
17211  II,  60    |                   szólítá. A leány nem felelt. Az ifjú megijedt, s szörnyû
17212  II,  60    |                      Lehajlik, nézi, vizsgálja az alakot. Sejtelmét mindinkább
17213  II,  60    |                        neje gondozás alá fogta az árvát, dermedt tagjait hóval
17214  II,  60    |                      orvosi segítségért.~Mikor az orvossal visszatért, az
17215  II,  60    |                        az orvossal visszatért, az elalélt gyermek már akkor
17216  II,  60    |                   asszonytól: mi történt vele?~Az aztán elmondta, amit tudott,
17217  II,  60    |                  Károly - szólt a leány, midõn az ifjút megpillantotta -,
17218  II,  60    |                      jobb volna nekem ott fent az égben, ahol van édesanyám.
17219  II,  60    |                    ideig. Óra óra után múlt, s az ifjú kertész még mindig
17220  II,  60    |                 érkezett meg. Már délfelé járt az idõ, midõn végre aztán nagy
17221  II,  60    |                      maga mondta, hogy a rózsa az édesanyjáé, azt nem adhatja,
17222  II,  60    |                        isten és ott megfagyott az elhagyatott árva! - kiáltott
17223  II,  60    |                       valakit, aki megmentette az elaléltat, és gondosan kis
17224  II,  60    |                    Károly, meg fogom látogatni az angyal szívû gyermeket,
17225  II,  60    |                     anyja helyett anyja leszek az árvának.~- Az isten meg
17226  II,  60    |                     anyja leszek az árvának.~- Az isten meg fogja áldani méltóságát -
17227  II,  60    |                     miközben sietve eltávozott az úrnõ rendelését teljesíteni.~*~
17228  II,  60    |                        Lehet, hogy Károly, aki az inas helyén a kocsis mellett
17229  II,  60    |                állapotban. Betegen, félholtan. Az mindegy volt Kapros Zakariás
17230  II,  60    |                   kijátszani, vagy fizet, vagy az utcára dobom ki.~- Némul
17231  II,  60    |                       egy hatalmas kéz belökte az ajtót.~Kiléry grófnõ lépett
17232  II,  60    |                     hebegte a háziúr. - Ez itt az én házam, nekem jogom van
17233  II,  60    |                merészkedik kezét rám emelni?~- Az vagyok, aki önt most innét
17234  II,  60    |                  leánynak, aki e perctõl fogva az én gyermekem. Itt van az
17235  II,  60    |                       az én gyermekem. Itt van az ön házbére s itt van még
17236  II,  60    |                    megszégyenülve szedte össze az elibe dobott bankjegyeket
17237  II,  60    |                     szállítani.~VII. BEFEJEZÉS~Az Ezeregyéjszaka tündérmeséi
17238  II,  60    |                 Ilyenforma a Katica története. Az elhagyatott nyomorban, nehéz
17239  II,  60    |                     Katica csakhamar megszokta az új helyzetet. Társalkodója,
17240  II,  60    |                      aztán - no, csak képzelje az ember! - Katica megvált
17241  II,  60    |                   részébe, ahol a kertészi lak az üvegházzal együtt volt.~
17242  II,  60    |                    ekkor ismét a virágok közt, az õ elválhatlan barátai közt
17243  II,  61    |                     arisztokratikus megyénkben az volt a dolog sorja, hogy
17244  II,  61    |                   eleven embernek megtoldassék az õ titulusa valamivel, így
17245  II,  61    |                   titulusa valamivel, így lett az alszolgabíróból fõszolgabíró
17246  II,  61    |                     Szrnka Márton kétéves fiát az úton elgázolta úgy, hogy
17247  II,  61    |                       úton elgázolta úgy, hogy az, a kerék átmenvén rajta,
17248  II,  61    |                     faluházán feküdt kiterítve az elgázolt gyermek hullája.~
17249  II,  61    |                      és zokogtak keservesen...~Az orvos rendelkezése folytán
17250  II,  61    |                     elparancsoltattak onnan...~Az anya szívszaggató hangon
17251  II,  61    |                       ott gyermeke mellett, de az orvos semmi áron sem egyezhetett
17252  II,  61    |                       vette. A bíró, jegyzõ és az odavaló földesúr fia, Szilkey
17253  II,  61    |                      vettek még részt kívülünk az irtózatos látványban.~-
17254  II,  61    |                      Iszonyú! - kiáltám, amint az orvos a holttestbe szúrta
17255  II,  61    |                       lennének? Oh, oh? hiszen az egész csak gyerekség!~S
17256  II,  61    |                 megkeményítve szívemet, néztem az iszonyatos mûtétet.~Néha
17257  II,  61    |                      Néha mégis el-elfordultam az ablak felé, hogy egy helyzetemhez
17258  II,  61    |                 kénytelen a bal lábát, - midõn az orvos egész tövétõl metszé,
17259  II,  61    |                     tovább.~- De nem addig van az! - viszonzá amaz - ki írja
17260  II,  61    |                      valóban egészen megviselt az idegizgató látvány, dacára,
17261  II,  61    |                       s kísértetiesen pottyant az éji szekrény márványára.~
17262  II,  61    |                       be a szobámba.~Miska még az ajtóból röhögve kiáltá:~-
17263  II,  61    |                         Mi történik most ezzel az ujjal?~- Hahaha! csináltasson
17264  II,  62    |                        arcvonásokkal, mert míg az idõsebb gömbölyû arcáról
17265  II,  62    |                   nézett a megszólítóra, hanem az erõs szivarfüstöt annak
17266  II,  62    |                        szemébe vágva otthagyta az alkalmatlan kérdezõsködõt
17267  II,  62    |                        Valóban ritkítja párját az udvariatlanságban.~- Hogyan?
17268  II,  62    |                        jól néztem, kapitány, s az én emberem.~Azzal utána
17269  II,  62    |                       Álljon meg ön egy kissé. Az ördögbe is, álljon hát meg.~
17270  II,  62    |                       kiáltá parancsoló hangon az elõbbi.~- Hogyisne! - szólt
17271  II,  62    |                 önöknek is olyan közel van ide az út, mint nekem oda.~A két
17272  II,  62    |                      tehát itt vagyunk - szólt az idõsebb tiszt, egészen közel
17273  II,  62    |                             Hahaha! - nevetett az ismeretlen - ön igazán mulatságos.
17274  II,  62    |            hitványságot I. Páltól kaptam. Csak az életét mentettem meg érte
17275  II,  62    |                     hogy mi ön? Nemde kapitány az orosz hadseregnél?~- De
17276  II,  62    |                         Ah! Ah! Tehát fölséged az én uralkodóm! Oh! oh! gratulálok,
17277  II,  62    |                      mintha azt mondaná: tegye az úr bolonddá az öregapját.~-
17278  II,  62    |                  mondaná: tegye az úr bolonddá az öregapját.~- Hát ez a másik
17279  II,  62    |                        A másik felséget értem, az itthon van a birodalmában,
17280  II,  62    |                        fölséged mit keres itt, az nem megy a fejembe.~Sándor
17281  II,  62    |                      orrhangon tagolá:~- Ha ön az orosz cár és ön a porosz
17282  II,  62    |               meglepetve s egy lépést hátrálva az uralkodók a villogó szemû
17283  II,  62    |                     császár - a mikádó vagyok.~Az uralkodók összenéztek és
17284  II,  62    |                     már ön bizonyítsa be, hogy az orosz cár?~- Mivel kívánja,
17285  II,  62    |                nevezzen ki például aladmirállá az orosz tengerészetnél.~-
17286  II,  62    |                        értesítse a hatóságokat az új kinevezésrõl.~
17287  II,  63    |                   Amália asszonyság, midõn már az egyik lábát, mely hetvennégy
17288  II,  63    |                  tapossa e földi világ rögeit, az ágyba emelte, s míg a jobb
17289  II,  63    |                    Innen magyarázható ki aztán az is, hogy miért nem ment
17290  II,  63    |                        is, hogy miért nem ment az asszonyság elsõ férje, Kranzer
17291  II,  63    |                     egy istentelen unokaöccse, az örökölt utána mindent, a
17292  II,  63    |             összhangzavarban vannak elhelyezve az áru-tárgyak. Itt egy ócska
17293  II,  63    |                        róka szólalt volna meg! Az tudott volna még csak érdekes
17294  II,  63    |               vásárolta meg mutyiba, ékszernek az íróasztalukra. Úgy vették,
17295  II,  63    |               veszekedés közben Pistára dobta, az igen súlyosnak találta a
17296  II,  63    |                       fûvel - viszonzá Laci -, az ilyen kisebb állatokat ezzel
17297  II,  63    |                     fiúk arca eleinte elsápadt az ámulattól, azután egy örömkiáltásban
17298  II,  63    |                     úgy? Mi közöd a rókához? - Az az enyém.~- Micsoda? Hát
17299  II,  63    |                       Mi közöd a rókához? - Az az enyém.~- Micsoda? Hát nem
17300  II,  63    |            tulajdonképpen egészen engem illet. Az én forintosomból került
17301  II,  63    |                        forintosomból került ki az öt hatos, amint vétetett.~
17302  II,  63    |                        amint vétetett.~És amíg az aranyak egyre hullottak,
17303  II,  63    |                    benyitott.~E beavatkozásnak az lett az eredménye, hogy
17304  II,  63    |                       E beavatkozásnak az lett az eredménye, hogy a két fiú
17305  II,  63    |                        õket. Hirtelen besöprék az aranyakat s félretették
17306  II,  63    |                    pezsgõ s akaratlanul pihent az index az almáriom fenekén,
17307  II,  63    |                    akaratlanul pihent az index az almáriom fenekén, a Seregélyi
17308  II,  63    |                      No, de nem tartott sokáig az uraskodás; egy év múlva
17309  II,  63    |                   tiszteletben õrizték, mintha az öreganyjuk lenne; hiszen
17310  II,  63    |              uraskodáshoz szokott dandy, midõn az ajtón kopogás hallatszék,
17311  II,  63    |                     világosság kezde derengeni az õ fejében. - Valóban, uram,
17312  II,  63    |                      láthatja is, ott vicsorog az íróasztalon...~- Remélem,
17313  II,  63    |                        Sõt ellenkezõleg! Nincs az a pénz, uram, amiért e kedves
17314  II,  63    |                       viszonzá Kranzer úr -, s az akadályok csak fokozzák
17315  II,  63    |                     uzsorását magával hozta, s az kifizette az összeget. A
17316  II,  63    |                  magával hozta, s az kifizette az összeget. A kis róka át
17317  II,  64    |                   rokonszenves alakokkal.~S ha az irodalmi zsüri egykor fölmenti
17318  II,  64    |                    speciesek!~Magyarország tán az egyetlen ország, hol még
17319  II,  64    |                       körre szorítkozik.~E faj az úgynevezett svihák faj.~
17320  II,  64    |              tulajdonság oly idõszakban, midõn az egész társadalom az önzésnek
17321  II,  64    |                      midõn az egész társadalom az önzésnek hódol. A fukarság -
17322  II,  64    |                   pazarlási hajlama, mely néha az esztelenséggel határos.~
17323  II,  64    |                  követni fogja meghívásodat, s az egyik forinttal megváltja
17324  II,  64    |               árvaságát elárulni soha nem fog.~Az autentikus svihák kivétel
17325  II,  64    |                   inkább ott hagyja a faképnél az egész társaságot, semhogy
17326  II,  64    |                        szerint - nem egyarányú az övével. Általában ellensége
17327  II,  64    |                       képes eltûrni hiúságból.~Az elõzmények után, ha nem
17328  II,  64    |               stabilizmus karjaiba veti magát.~Az ellenzékhez csak akkor csatlakozik
17329  II,  64    |             csatlakozik a valódi svihák, ha ez az ellenzék az uralkodó kormánypártnál
17330  II,  64    |                      svihák, ha ez az ellenzék az uralkodó kormánypártnál
17331  II,  64    |                  millióival. A legújabb idõben az osztrák lelkû ellenzék svihák-megyében
17332  II,  64    |                         meggyõzõdés eredménye, az nagyon csalódik. Õ a szellemi
17333  II,  64    |                  Legerõsebb oldala a sviháknak az esprit de corps. Segítik
17334  II,  64    |            specialistáit megismertetni, ha ti. az nem lesz ellenére a t. szerkesztõségnek.~
17335  II,  65    |                         napszámosok, favágók s az elmaradhatlan vargainas
17336  II,  65    |                    öleli, hogy kiszívja belőle az életnedvet. Igaz, ugyan,
17337  II,  65    |                  áldozni kezd a lutri oltárán, az folyton szenvedélyesebb
17338  II,  65    |                         mint a legtöbb munkás, az nem rakhat félre minden
17339  II,  65    |                   osztály csak a lottóhoz fér. Az képezi Mekkáját nyer- és
17340  II,  65    |                       genre-festész ecsetére s az életkép-író tollára. Ott
17341  II,  65    |                  dinasztia tűnt le azóta! Csak az a roskatag aggastyán tartotta
17342  II,  65    |                     babonás hittel viseltetnek az álmoskönyvek iránt. Hozzájuk
17343  II,  65    |                    reményétől, nem riad vissza az első meghiúsult kísérlettől,
17344  II,  65    |                   oltárán - ők mindannyian nem az író képzelmében élő, hanem
17345  II,  65    |                      Egy darab fővárosi nyomor az, ami a lottó-gyűjtődékben
17346  II,  65    |                     koponyáit: - ekkor történt az, hogy egy jól irányzott
17347  II,  65    |                    ezredéhez...~E naptól fogva az ismeretlen szép leányt viszontlátni
17348  II,  65    |                         Bella nem szerette sem az órást, sem pedig az õrmestert;
17349  II,  65    |                        sem az órást, sem pedig az õrmestert; de a kettõ közõl
17350  II,  65    |                       közõl azért mégis inkább az elsõ választotta, kinek
17351  II,  65    |                   jövedelmezõ üzlete volt, míg az utóbbiról azt hitte, hogy
17352  II,  65    |                  életében sohasem viszi többre az õrmesterségnél.~Amint Bernadotte
17353  II,  65    |                      eltûrni, hogy a kis Bella az õ feleségévé legyen. A heves
17354  II,  65    |              mesterségében gyakorlott õrmester az elsõ összecsapásnál megsebezte
17355  II,  65    |                     borítva, ájultan vitték el az ablak alatt. A divatárusnõ
17356  II,  65    |                        után egy hó múlva Bella az órás nejévé lett.~Midõn
17357  II,  65    |                összeráncosult képû mosóné volt az egykori szép divatárusnõ:
17358  II,  65    |                      vesszük észre.~S ilyenkor az öreg mosóné a legkeservesebben
17359  II,  65    |                        férjem azt mondta, hogy az az oka, mert a leveleket
17360  II,  65    |                     férjem azt mondta, hogy az az oka, mert a leveleket nem
17361  II,  65    |                         legalább velem mosatná az ingeit. Talán elég is lenne
17362  II,  65    |                 kicsoda, aki pedig nem ismeri, az úgysem érdemli meg, hogy
17363  II,  65    |                        jóravaló lélek, sõt még az oktalan állat is, mert gorombasága
17364  II,  65    |                     mindenféle istenteremtése. Az öreg Butykos Gábor uram
17365  II,  65    |                        Butykos Gábor uram volt az a vakmerõ, aki ki merte
17366  II,  65    |                    Butykos Gábor uramnak éppen az õ hivatali állásának minemûségében
17367  II,  65    |                      hogy titkon fát adogat el az uraság erdejébõl, minek
17368  II,  65    |                     számtartó!~Miféle gazember az olyan gazdatiszt, aki az
17369  II,  65    |                       az olyan gazdatiszt, aki az ura tudta nélkül fát sikkaszt
17370  II,  65    |                    kend, gróf!~Miféle gazember az olyan úr, aki mielõtt meggyõzõdik
17371  II,  65    |                       uram, hogy ez a Butykos, az egy nagyon goromba ember.~
17372  II,  65    |                     miután a két szolgát, akik az utazó köpenyt rásegítették,
17373  II,  65    |                    vágta, a kocsi megindult, s az öt szilaj paripa másfél
17374  II,  65    |              kastélyába röpíté.~Butykost éppen az udvaron találta, amint az
17375  II,  65    |                      az udvaron találta, amint az építõ tót munkásokat nógatta.
17376  II,  65    |                        számtartó felé tartott. Az még mindig meg sem mozdult,
17377  II,  65    |                    Hogy van, barátom?~- Hallja az úr! Úgy, ahogy sehogy se
17378  II,  65    |                       is hajtott. Állott pedig az abból a manõverbõl, hogy
17379  II,  65    |                        a homlokára húzta. Most az egyszer nem a szakácsnéra,
17380  II,  65    |                Feledékenységből nem újítom meg az előfizetést, és ma már nem
17381  II,  65    |                        meg a tavalyelõtti eset az önérzetes lakatosmesterrel
17382  II,  65    |             lakatosmesterrel És hamarosan arra az elhatározásra lukadt, hogy
17383  II,  65    |                     anyagi kárt okoz a lapnak. Az jobban fog nekik fájni!~
17384  II,  65    |                    dörzsölve mormogta: Ez lesz az igazi bosszú!~Délután aztán
17385  II,  66    |                        Atyja pár évvel ezelőtt az erdőben halt meg, hol egy
17386  II,  66    |            jövedelméből csak alig élhetett meg az anya és gyermeke.~Az özvegyasszony
17387  II,  66    |                       meg az anya és gyermeke.~Az özvegyasszony napszámba
17388  II,  66    |                         mint aminő a gyomlálás az urasági kertben, a krumpliszedés,
17389  II,  66    |                      feltört tenyérrel keresik az istenadta mindennapi kenyeret.~
17390  II,  66    |                        De bizony cserbenhagyta az emberismeretre alapított
17391  II,  66    |                    hogy idegen, kegyelemkenyér az, mit a gazdag házban szájába
17392  II,  66    |                        s aztán rendesen ő volt az áldozat mikor Kajláék egymással
17393  II,  66    |               Virradóra megdögölve találtatott az istállóban a legszebb tehén,
17394  II,  66    |                   tettével nagy bajt akasztott az árva fiú nyakába, kire a
17395  II,  66    |                     volt bízva; mert bár nem õ az oka a halálesetnek, oly
17396  II,  66    |                     elterülõ erdõség felé.~II.~Az egész úton senkivel sem
17397  II,  66    |                       bolyongott anélkül, hogy az erdõbõl ki bírt volna jutni.~
17398  II,  66    |                        Midõn végre mégis kiért az erdõbõl, már oly sötét lett,
17399  II,  66    |                        gyermekeik társaságában az éjfélt, amikor is el fognak
17400  II,  66    |                      amikor is el fognak menni az éjféli misére.~Pali lassan
17401  II,  66    |                     elég ház volt a faluban, s az is lehet, hogy jó emberek
17402  II,  66    |                        egyetlen lélek sem járt az utcán. A gyermek mindinkább
17403  II,  66    |                      hideg december éji köd és az éhség szörnye.~Éppen azt
17404  II,  66    |                       azt gondolta Pali, midõn az erdész lakában egyszerre
17405  II,  66    |                       felé, kíváncsi lévén, mi az.~A nyári padra lépett, hogy
17406  II,  66    |                mindenféle ékességek csüggöttek az ágakon, fönt a tetején pedig
17407  II,  66    |                        aranyozott szárnyakkal. Az asztal, melyen a fa állt,
17408  II,  66    |                    majd a pompás szánkát nézte az asztal alatt, majd a fénylõ
17409  II,  66    |                      oly kedvesen tekintett le az angyal, s úgy látszott,
17410  II,  66    |                     majdnem egészen elégtek, s az erdész éppen felkelt, hogy
17411  II,  66    |                     egyetlenegy mécs égett még az asztalon s homályos árnyékot
17412  II,  66    |                        de még mindig üres volt az utca.~Ezalatt a köd szétoszlott,
17413  II,  66    |                         Szeretnének-e akkor is az égben lenni? Oh, nem! bizonyosan
17414  II,  66    |                        s elviszi magával haza. Az ajtót már kinyitották, de
17415  II,  66    |                     belül még sötét volt, mert az egyházszolga csak most kezdte
17416  II,  66    |                      el volt foglalva, sõt még az ajtó elõtt is álltak az
17417  II,  66    |                        az ajtó elõtt is álltak az emberek.~Mély csend uralkodott,
17418  II,  66    |                     csend uralkodott, miközben az orgona komoly, ünnepélyes
17419  II,  66    |                      világa, szép csendes volt az, éppen alkalmas az imádkozásra.
17420  II,  66    |                        volt az, éppen alkalmas az imádkozásra. De a kisfiú
17421  II,  66    |                   bármennyire is igyekezett is az álmot elfojtani, szempillái
17422  II,  66    |                        a templomban lenne már; az orgonahang halkabb lett
17423  II,  66    |                   végre egészen elhalt, s Pali az erdészház elõtti padon állt
17424  II,  66    |                   minden azon módon volt, mint az este, az angyal is ott lebegett
17425  II,  66    |                      módon volt, mint az este, az angyal is ott lebegett fent...
17426  II,  66    |                 dobogni e szavak hallatára, és az angyal leszállva a fáról,
17427  II,  66    |                      meg kezét. Most egyszerre az angyalt és Palit sûrû szürke
17428  II,  66    |                    ködszalag jelölte helyüket.~Az angyal egyetlenegy szót
17429  II,  66    |                     egyetlenegy szót sem szólt az egész légutazás alatt. Pali
17430  II,  66    |                    vezetsz engemet, jó angyal?~Az angyal ránézett s mosolyogva
17431  II,  66    |                 ránézett s mosolyogva szólt:~- Az égbe a jó istenhez; talán
17432  II,  66    |                   Vigasztalódjál - szólt végre az angyal -, a célnál vagyunk.~
17433  II,  66    |                      itt-ott virág tarkállott. Az angyal a part hosszában
17434  II,  66    |                       közül elõ fognak lépni s az új hazában üdvözlik. - De
17435  II,  66    |                   hazában üdvözlik. - De midõn az sok órán át így ment s egyre
17436  II,  66    |                      le fejét, azt hivén, hogy az angyal nem mondott valót.~
17437  II,  66    |                   angyal nem mondott valót.~De az erdõ véget ért, és az angyal
17438  II,  66    |                       De az erdõ véget ért, és az angyal Palit egy nagy, szabad
17439  II,  66    |                   szélén. Ebbe most beleemelte az angyal a kisfiút, s nemsokára
17440  II,  66    |                      tóban a kastélyt? - kérdé az angyal menet közben.~A gyermek
17441  II,  66    |                    vissza arcán, oly szép volt az, amit látott. Pompás nagy
17442  II,  66    |                     laknak a jó Nemtõk - szólt az angyal midõn látta, hogy
17443  II,  66    |                      bámul a mélységbe. - Ezek az emberek számára boldogságot,
17444  II,  66    |                    hogy a túlsó parthoz értek.~Az angyal kiemelte õt ladikjából
17445  II,  66    |                       szõnyegeket látott volna az ember.~- Jaj, de szép virágok! -
17446  II,  66    |                     emberek lelkei- mondá erre az angyal -, valaha szintén
17447  II,  66    |                       maradniok, míg elérkezik az idõ, amikor õk felszabadulnak
17448  II,  66    |                     országába? - szakítá félbe az angyalt a kisfiú.~- Mert
17449  II,  66    |                   kérdé a fiú.~- Igen - felelt az angyal -, lásd itt látom
17450  II,  66    |                    látom a mezõn, s amott fenn az erdõben is mindenütt, hová
17451  II,  66    |                tekintek, látom.~- De hol lakik az isten, ha mindenütt látod?~
17452  II,  66    |                     isten, ha mindenütt látod?~Az angyal egy ideig hallgatott
17453  II,  66    |                     levegõn át húzódik? Hallod az erdõben a suhogást s a patak
17454  II,  66    |                  távoli moraját? Lásd, ott van az isten. Bárhová is tekintesz,
17455  II,  66    |                    érzé s azért kissé félt is. Az angyal most ismét megfogta
17456  II,  66    |                       Lásd - így szólott ekkor az angyal, a rózsákra mutatva -,
17457  II,  66    |                      ajándékba.~- Hát hogy van az, hogy nekem sohasem hoztak? -
17458  II,  66    |                     nem szabad hinned! - mondá az angyal - isten minden gyermeket
17459  II,  66    |                    minden ember egyenlõ, hanem az egyik gazdag, a másik szegény,
17460  II,  66    |                       jó leszesz; árva vagy, s az árvákat isten különösen
17461  II,  66    |                        a mennyországban lenni?~Az angyal mit se felelt e szavakra;
17462  II,  66    |                nagyságú fenyõfa elõtt állt meg az angyal, melynek tövében
17463  II,  66    |                       ama két virágot? - kérdé az angyal komolyan.~Palinak
17464  II,  66    |                      Sokáig térdelt így, végre az angyal szelíden felemelé
17465  II,  66    |                       szüleid lelkei e percben az emberek álmaiban jelennek
17466  II,  66    |                    veled, s maradj jó gyermek!~Az angyal e szavakat halkan
17467  II,  66    |                    maga körül. Egek, hová lett az erdõ, a tó s a gyönyörû
17468  II,  66    |                        azokon a távolban látta az angyalt lebegni. Egyszerre
17469  II,  66    |                       el kezeivel szemét, hogy az irtózatos örvényt ne lássa,
17470  II,  66    |                      ahelyett, hogy imádkoznék az ember? - mormogott egy öregasszony,
17471  II,  66    |                 felrezzent.~Pali nagyon bámult az öreg nõre, maga sem tudta
17472  II,  66    |                     Tehát a szép dolgok, miket az elõbb látott, nem voltak
17473  II,  66    |                      látott, nem voltak valók, az egész rövid álom vala, s
17474  II,  66    |                      vége. Pali nem volt többé az égben, hanem a hideg kövezeten
17475  II,  66    |                        év óta volt már özvegy, az õ lelke volt a legnemesebb
17476  II,  66    |                        legnemesebb és legszebb az egész helységben, s mindennel
17477  II,  66    |                      Pali vagy, nemde? - szólt az özvegy nyájasan a fiúhoz -,
17478  II,  66    |                   isten! - fogadá a köszöntést az özvegy, s kérdõleg nézett
17479  II,  66    |                     szíve mélyébõl adott hálát az égnek azért, hogy legalább
17480  II,  66    |                      azért, hogy legalább ezen az éjszakán jó ágy- s meleg
17481  II,  66    |                       azt oly híven tevé, hogy az elbeszélés alatt az öregasszony
17482  II,  66    |                       hogy az elbeszélés alatt az öregasszony többször könnyekre
17483  II,  66    |                         hogy sohasem hagyja el az árvát, hanem örökbe fogadja
17484  II,  66    |                       soha nem bánta meg, mert az elhagyatott szegény árvából
17485  II,  67    |                        SZAVAZAT~1878~Beszélyke~Az »átellenes ablakot« és annak »
17486  II,  67    |                     Annyira elkopott tárgy már az, hogy egy szõke vagy esetleg
17487  II,  67    |                     között, midõn a vágyó ifjú az átellenes ablakban könyökölve
17488  II,  67    |                    tollamra venni, hogy én, ki az egyik vis-à-vis ablakot
17489  II,  67    |                      még ép, pompásan látok át az ablakomon keresztül a szomszéd
17490  II,  67    |                      mintha csak köztük élnék.~Az egész elsõ emeletet Árkándy
17491  II,  67    |                       egy ízben kérdezõsködtem az elsõ emelet lakói felül;
17492  II,  67    |                   egyébiránt nem vitatom, mert az is meglehet, hogy Ártándynak
17493  II,  67    |                 napjaimra a politikával; - ezt az új nemzedéket már nem ösmerem
17494  II,  67    |                        kiknek neve olyan, mint az utcai por, szemébe verõdik
17495  II,  67    |                     utcai por, szemébe verõdik az embernek mindenütt.~Csalódásokban
17496  II,  67    |                        mögöttem, nem bízom már az emberekben, otthon odúmban
17497  II,  67    |                        már több, mint egy éve) az átellenes lakásba, azóta
17498  II,  67    |                    lakásba, azóta hinni kezdek az igazi becsületes szerelemben,
17499  II,  67    |                     olyan házaspárt, mint ezek az Árkándyék! Ezeknek élete
17500  II,  67    |                     fordít hátat férjének, míg az egy lopott csókkal elkomorodott,